Egy szerelmes pár feladta egész addigi életét, hogy együtt elszökhessenek egy elfedett bolygóra, ahol végre egymással lehetnek – eme sor olvasása után, a képek és a trailerek láttán alapvetően egy újabb, tucat jellegű vizuális novellára számítottam a szokásos manga karakterekkel és valamivel több interaktivitással. Mégis volt benne valami, ami megfogott. Talán az ismeretlen világ ígérete, esetleg az űroperákra jellemző sci-fi és fantasy egyveleg, vagy csak szimplán megtetszett a videókból áradó könnyedség. Nem tudnám megfogalmazni, miért éreztem késztetést arra, hogy kipróbáljam a Havent, de az kétségtelen, hogy nem bántam meg.

Két szerelmes pár, mindig együtt jár

Az első bekezdésben vázolt premissza igaz. A játék kiindulópontja az, hogy egy fiatal szerelmes pár, Yu és Kay hátrahagytak csapot-papot, és csillagközi lakókocsinak is beillő űrhajójukkal, a Nesttel áttelepültek a rég elfeledett és kissé ramaty állapotban lévő Source-ra. A bolygó ugyanis lebegő szigetekre szakadt szét, de még így is burjánzik az élettől.

Szóval Yu és Kay itt akár az egész életét is leélhetné békében és nyugalomban, de sajnos a bolygó, hát fogalmazzunk így: nem teljesen stabil. Ennek hála egy földrengés ripityára töri a Nestet és kis híján őket is. Na, innen indul a kalandozás. A célunk a Nest újra repülőképessé tétele és ehhez bizony alaposan át kell kutatnunk a bolygót. Ezt megtehetjük egyedül, de akár párban is, teszem azt, a valódi párunkkal. Az előbbi esetben menet közben válthatunk a két karakter között, míg kooperatív módban az egyikünk Kay-t, a másikunk Yut irányíthatja.

A két szereplő viszi a hátán a játékot. Kay optimista, tudós alkat és kocka, bár nem az az otthonülő fajta. Yu pedig mérnökzseni, szókimondó és sokkal realistábban látja a dolgokat, mint párja. Mégis, minden ellentét ellenére nagyszerűen kijönnek. Remek, sokszor humoros párbeszédeket hallgathatunk végig, megható jeleneteket élhetünk át velük, és segíthetjük őket a mindennapi életük jobbá tételében.

Minden baj forrása

Mert bizony a Haven egy része erről szól. Yu és Kay egyszerűen csak együtt éldegél. Na, azért ez nem arról szól, hogy leülnek a tévé elé és néha rendelnek egy pizzát. A napjaik nagy részét azzal ütik el, hogy a Source lebegő szigeteit járva mindenféle növényt gyűjtenek be, amiből aztán a konyhatündér Kay vagy ételt kotyvaszt a konyhában, vagy a szintetizátorral különféle gyógyszereket állítanak elő.

A kotyvasztáshoz egy tucatnyi különféle növény áll a rendelkezésünkre, amiket kedvünkre mixelhetünk. A szintetizátor által előállított kotyvalékok különböző mennyiségben állítják vissza párosunk életerejét, míg az ennivaló vagy az életerőt növeli, vagy a kapcsolatukat erősíti, illetve olyan is van, ami mindkettőre rásegít.

De miért is van szükség a kapcsolat javítására? Mert így tudjuk hőseinket tápolni, így nő az életerejük, a támadásaik ereje stb. Ez papíron jól hangzik, de sajnos ez a játék egyik gyenge pontja, mert semmi beleszólásunk nincs abba, hogy melyik képesség fejlődik. Ha a kapcsolat jelzője feltöltődik, akkor elkészül a Yu által „gyártott” pálinka, amivel a páros ünnepelhet. Ez mindig valamilyen közjátékot jelent, aminek végén a játék automatikusan felhúz néhány képességet.

Maga a kapcsolat javítása szórakoztató, az viszont bosszantó, hogy nincs ráhatásunk arra, hogyan fejlődik Yu és Kay. Bár az előrehaladásban alapvetően nem hátráltatja az embert, én például szívesebben toltam volna pontokat az egyéni támadásokra, mint a párosakra, amik bár erősebbek, de mégis kevesebbszer használtam őket.

Na, de nézzük meg kicsit a Source-t. Szóval, vannak itt növények, amiket gyűjtögethetünk. Sőt, mivel a bolygót egykor megpróbálták kolonizálni, a hátramaradt épületekben mindenféle jópofa dolgokat találhatunk, amikkel feldobhatjuk a Nestet. Ezek egy része inkább csak a „fun” kedvéért van a játékban, de néhány valóban megkönnyíti az életünket, mint a mini hidroponika, ahol gyógyszernek való növényeket termeszthetünk.

De az életünk nemcsak gyűjtögetésből, bulizásból és szerelmeskedésből áll, a Source-t ugyanis megrontotta a rust nevű miazma. Ez egy rusnya anyag, ami belerondít az idilli látképbe és megvadítja az állatokat.

Szerelemben és háborúban mindent lehet

A játék harcrendszere egész ötletes. A korabeli játékok közül a Final Fantasy 7 Remake-hez hasonlítanám, annyiból, hogy itt is a pályán bóklászó szörnyikékbe belefutva kerülünk át a harctérre, ahol aztán több nünükét is real time kell leverni a különféle támadásokkal.

Ezek a rusttól bevadult mumusok a sztori haladásával egyre nagyobbak, alattomosabbak és keményebbek. Viszont, mivel ez egy könnyed szerelmes történet, semmit és senkit sem ölhetünk meg. Ha ütésekkel és lövésekkel letörtük az ellenfelek lelkesedését, akkor pacifikálhatjuk, azaz megszabadíthatjuk őket a rusttól, így visszavedlenek kedves állatkákká.

A harcok alatt érdemes taktikázni, ugyanis minden ellenfél más és más. Van, aki a lövésekre, van, aki az ütésekre allergiás. Egyik-másik képes úgy védekezni, hogy az nekünk is fáj, némelyik pedig csak bizonyos állapotban sebezhető. És mivel a játék egyre változatosabban állítja össze ellenfeleinket, Kay és Yu élete meglehetősen nehézzé válhat, pláne a játék vége felé. Akkor már nemcsak aktívan kell használni a pajzsot, és jól meggondolni, hogy a gyors, de kis sebzésű egyéni, vagy a nagy erejű, de lassan feltöltődő páros támadást használjuk. Sőt, a végén már a rustból kinyerhető kristályokból megalkotható, speciális támadásokat vagy harctéri elsősegélyt biztosító kapszulákat is sűrűn használtam.

Apropó, ezen kapszulákat is óvatosan kell használni, ugyanis a rustból nincs végtelen mennyiségű, viszont a kristályokat kell felhasználni a Nest összerakásához is (a pályákon szerteszét szórt alkatrészek mellett). Úgyhogy nem szabad abba a hibába esni, hogy minden kristályt kapszulagyártásra fordítunk.

Amúgy félelemre nincs ok, mert hőseink sem tudnak meghalni. Ha legyőzik őket, automatikusan visszatérnek a Nestbe, ahol aztán meggyógyíthatjuk őket. Ez viszont, különösen a játék elején elég nagy büntetés. Egyrészt, ekkor még nincs olyan sok gyümölcsünk (főleg, ha még a kert sem áll), hogy mindenhez elég legyen, másrészt, az előállítható cuccok sem adnak sok életerőt.

A Nesthez vagy a némelyik szigeten fellelhető táborokhoz amúgy is sűrűn vissza kell térnünk, ugyanis hőseinket időről időre meg kell etetnünk. Ha nem tesszük, akkor támadásaik legyengülnek, lassan töltődnek fel, és a páros akciókat is nehezebb lesz kivitelezni.

Persze minden újabb szigettel egyre nagyobb távolságokat kell megtennünk, ami egy idő után úgy is kezd unalmassá válni, hogy azért nem tart hosszú-hosszú percekbe átszelni a Source-t. Aztán szerencsére megnyílik a gyorsutazás lehetősége, amit az elspájzolt ételmennyiségtől függően használhatunk. Merthogy az egyik állatka biztosítja a gyors jövés-menést, de ő nem dolgozik ingyen.

A rozsda marjon bele

Negatívumot nem sokat tudok felhozni a Havennel kapcsolatban. Szereplői nagyon gyorsan belopják magukat az ember szívébe, és bár minden étkezés és alvás után van egy közös jelenetük, a 18 órányi játék alatt ezek egyszer sem ismétlődtek. Janine Harouni (Yu) és Chris Lew Kum Hoi (Kay) nagyszerű munkát végeztek, amikor felmondták a 80 ezer szóból álló szövegkönyvet, élettel töltve meg nemcsak a karaktereiket, de kapcsolatukat is.

A sztori mögött ráadásul egy, ha nem is a velejéig kidolgozott világ áll, ám még így is eleget kapunk belőle ahhoz, hogy azt érezzük, Yu és Kay nem hóbortból vagy kamaszos lázadásból hagyta hátra a civilizációt. Eme háttér felfedezése külön pluszt jelent.

Szerencsére a fiatalok szerelmi élete sem nyálas, sőt ellenkezőleg, sokszor inkább kedvesen hétköznapi, néha meglepően komoly, és persze, olykor finoman, érzékien erotikus. A játékban konkrétan nincs szexjelenet, de tudjuk, hogy bizonyos beszélgetések vagy cselekedetek után, amikor elsötétül a kamera, mi következik.

És ehhez a sztorihoz remek zene és nagyszerű vizualitás tartozik. A színekben gazdag Source-t jó érzés felfedezni, és kellően változatos ahhoz, hogy ne unjunk rá. Ugyanígy ötletes a röpködés – merthogy sétálni nem nagyon fogunk, futni meg még annyit sem.

Viszont az irányítással kapcsolatban két dolgot felróhatok. Az első az, hogy nagy szükség van egy kontrollerre. Bár a Haven billentyűzettel és egérrel is kezelhető, tapasztalatom alapján iszonyú nehézkes így játszani. A másik probléma az, hogy a karakterek néha megzavarodnak, ha dombok vagy hegyoldalak mentén repülünk velük. A programban ugyanis automatikus az ugrás, így a karakterek a tereptárgyak szélén akkor is megpróbálhatnak ugrani, ha nem lehet. Ez pedig hirtelen irányváltoztatásokhoz vezet.

Emellett még megemlíteném, hogy akadt egy-két bug. Egyszer átestem a pályán, egy alkalommal pedig hőseim beakadtak egy harc során. Én sem tudtam támadni, de az ellenség sem mozdult meg. Az utóbbi volt az idegesítőbb, akkor vissza kellett töltenem az állást (mivel a program csak a pályák közt ment, így azon a szigeten mindent kezdhettem elölről). A földön átzuhanás után a játék egyszerűen visszatett a térképre.

Mindezt leszámítva a Haven számomra az idei év egyik legkellemesebb meglepetése. A történet és főleg Yu és Kay karaktere miatt mindenkinek tudom ajánlani, aki nem vágyik másra, csak színtiszta szórakozásra. És kiváló játék lehet azoknak, akik szeretnek a párjukkal játszani.