A Transolar Games többször bizonyította, hogy kiválóan tudják ötvözni a kaland- és RPG-játékok elemeit (Quest of Glory, Shannara, Castle of Dr. Brain), ezt a tökélyre csiszolt technikát pedig a Hero-U-ban vitték tovább, ahol is pont ugyanolyan élvezetes és működőképes a recept, mint korábban. Shawn O’Conner, az általunk irányított karakter a szerethető idióta archetípusa, és ezt teljesen pozitív értelemben mondom: mindenre van valami szarkasztikus megjegyzése, és lelkes, mint hülye gyerek karácsony másnapján. Shawn egyébként eldöntötte, hogy a város legjobb tolvaja lesz, nem egyszer hangoztatja játék közben, hogy egy nap ő válik az egész Tolvaj Céh fejévé.

Harry Potte… Shawn O’Conner

Nehéz úgy írni a Hero-U-ról, hogy ne menjek bele jobban a történetbe, mint kellene, pedig valahogyan muszáj lesz kikerülnöm ezeket az aknákat, mert elképesztően izgalmas sztorit kapunk. Egy éjszakai tolvajakció után, menekülés közben Shawn egy félszemű idegennel találkozik, aki meginvitálja egy különleges egyetemre, ahol kitanulhatja a tolvajkodást, éjszaka pedig minden további nélkül megkeresheti a tandíjra valót – nehezen szakadok el a diákhitel hasonlatomtól, sajnálom. Roxfortszerű egyetem készülő tolvajoknak; kíváncsi vagyok, milyen önéletrajzot kell majd írniuk.

Az első bevezető küldetés éppen csak megmutatja, hogyan működik a játék legalapvetőbb mechanikája, vagyis a keresgélés. Bizony, mint minden kalandjátékban, itt is veszettül fogunk kattintgatni, szinte mindenre, amire lehetséges, s bár ez időnként fárasztó tud lenni, de egyszerűen muszáj az összes fiókot kihúzni, belenézni, mert sosem tudhatjuk, mi olyat találunk, ami később hasznos lehet. Rengeteg módon megoldhatunk egy feladványt, leszámítva a minijátékokat. Választhatunk, hogy agresszíven játszunk, azaz többet használjuk az öklünket, mint az eszünket, de akár az egész játékot végigokoskodhatjuk, bár ekkor elvesznek a harcokért járó bónuszok.

Ellopta a szívemet

Kalandjaink során kazamatákba, öreg várakba jutunk, ahol aztán találunk mindenféle csúfságot, és itt jön be nagyon ötletesen az RPG-elem. Vannak képességeink és az alapvető értékeinkre elosztható pontjaink. Az iskolában tanuló többi diákkal beszélgethetünk, kapcsolatot építhetünk, van románc, barátság mintha valami tini drámába csöppennénk néha. Minden beszélgetésünk, döntésünk kihat a játék további részére, így nagyon oda kell figyelni a dialógusokra – szinkron hiányában sokat kell majd olvasnunk.

Az opcionális harc egyébként kifejezetten jól sikerült, pedig nem voltak nagy elvárásaim. Hasonlóan a Divinity: Original Sin rendszeréhez, körökre osztott harcrendszer van, ahol képességeinket, fegyvereinket és környezetünket a legkreatívabban érdemes használni. Annak ellenére, hogy a grafikáról nem érdemes sokat beszélni, teljesen jól illik a játék hangulatához, bár helyenként lehetett volna szebb, még festményszerűbb, de ez legyen a legnagyobb gond. A zene kiemelkedően jó, minden helyszínnek és karakternek van külön melódiája – nagy kedvencem lett az iskola ebédlőjében hallható dallam, mintha egy dél-olasz kocsmában üldögélne az ember.