A How to Say Goodbye azzal indít, hogy meg kell adnod a valódi nevedet, a becenevedet, illetve hogy melyik évszakban haltál meg. Erős kezdés? Nem kicsit! Miután elolvashatod, hogy a barátaid meggyászoltak, létre kell hoznod a saját szellemed. Többféle változat közül lehet választani, majd a kórházi ágyról lekászálódva kezdetét veszi a 15 fejezeten át tartó utazás a lelkek birodalmában, ahol minden egyes pálya külön kihívást jelent.

Ghost Story

How to Say Goodbye alapvetően egy jópofa, vizuálisan a gyerekeknek készült mese- és képeskönyveket (például Antoine de Saint-Exupéry munkáit) idéző látványvilággal megáldott logikai kalandjáték, amelyben szintről szintre kell haladni, és valahogy átjutni a sorra következő ajtókon. Útközben más kísértetekkel (oké, hívjuk őket inkább kóborló lelkeknek) is találkozhatsz, akiknek többsége teljesen ismeretlen – néha nekik is lehet segíteni. A játékmenet egészen érdekes, és alapvetően inkább a mobiljátékok rendszerére hajaz: ide-oda tudod húzni a játékteret, pontosabban a négyzetekre felosztott platformot, amin a karakter(ek) áll(nak). A mozgatással tudod eljuttatni a fontosabb helyekre, például kapcsolókhoz vagy kulcsokhoz (ezek mindenképp kellenek az ajtók kinyitásához). A slusszpoén, hogy már az első fejezetek egyikében megkapod a saját tükörképed, ergo őt is kell mozgatni. A cél mindig az, hogy valamiképp átjuss a következő szintre. Ehhez többnyire logikus, ám néha elég nyakatekert feladványokon kell átrágnod magad, segítség pedig nincs.

Ebből a szempontból egy kicsit nehézkes a How to Say Goodbye, mert nem mindig egyértelmű, hogy az adott pályán mit is kellene csinálni. Én például hosszú percekre elakadtam valahol, mert a játék nem jelezte, hogy ott az egyik platform szabadon mozgatható. Ez persze inkább személyes vélemény, de jól mutatja, hogy mobiljátékként sokkal nagyobb létjogosultsága lehet a How to Say Goodbye-nak. A látványvilág ellenben nagyon kellemes: a letisztult színek és a különc karakterek mind-mind nagyon jól néznek ki, és az egészet a kellemes zenei aláfestés koronázza meg. Elvétve azért akad pár életlenebb, vagy picit összecsapottnak kinéző textúra, de semmi igazán vészes. Ahogy haladsz előre, úgy ismersz meg egyre furább alakokat: némelyik mosolyt csal az arcodra, míg mások szomorú történeteikkel ragadnak meg. A színes karakterek mellett pedig a világ is meglepően változatos: a kórháztól eljuthatsz akár a Holdig is, miközben nemcsak a tájak, de az évszakok is cserélődnek. A végére pedig egy összefüggő sztori is kibontakozik előtted.

A fény felé

A How to Say Goodbye játékmenete egyszerű, mint a faék, de a témája miatt mégis érdemes lehet tenni vele egy próbát. A halál, az elmúlás elfogadása, a továbblépés és az ismeretlentől való félelem (mi vár odaát?) olyasmi, amivel nem sok videójáték foglalkozik napjainkban. Kényes téma, és jelen esetben is inkább a fantázia kapja a főszerepet, mintsem a kíméletlen valóság, de ez a keserédes hangulat mégis tud működni, és befogadhatóbbá teszi a játékot, akár a fiatalabb korosztály számára is. Annyiból biztos, hogy megmutatja: az elmúlás nem a vég, csupán valami újnak a kezdete.