Bár az emberek már évezredek óta vadásznak, míg őseink a fajfenntartás érdekében ejtették el az állatokat, addig az utóbbi évszázadokban a tevékenység „sport” jellege került előtérbe. A vadászat költséges hobbi, engedélyhez kötött, szigorú szabályozás alá eső elfoglaltság, így kevés embernek adatik meg, hogy hajnali négykor egy erdő mélyén lessen a gímszarvasra. Ezt az élményt pótolják a mindenki számára hozzáférhető vadászszimulátorok: ilyen az 1997-ben debütált Deer Hunter-sorozat, vagy a Cabela-széria, de ott van még a Deer Hunter paródiája, a Deer Avenger is. Na meg a 2017-ben kiadott Hunting Simulator, ami közel sem volt jó játék, de itt van a folytatás, ami kiköszörülheti a csorbát!

Hárommillió lépés Amerikában és Európában

A Hunting Simulator 2 a fejlesztők szerint a lehető legrealisztikusabb vadász-élményt kínálja, nagyszerű lehetőségeket, a legjobb, a valóságban is létező fegyvereket, és egy állandóan jelen lévő kutya társat, hogy segítsen az állatok megtalálásában, elfogásában. És valóban, az első félóra alapján úgy tűnik, hogy a Hunting Simulator 2 által kínált játékmenet szórakoztató, hiszen már a 20. percben elénk került egy hatalmas szarvas, amit könnyedén megsebzünk, majd elejtünk… Igen ám, azonban ez az oktató küldetés csalóka.

Miután eladtuk a zsákmányt, rögtön a vadászházba kerülünk. Itt tudjuk megszerezni az első engedélyeket, megvenni az első saját fegyvert, távcsövet és kiegészítőket. Ezek után pedig ki lehet lépni a vadonba, hogy trófeát szerezzünk a falra. A Hunting Simulator 2 összesen hat térképet kínál, kettőt Coloradóban, kettőt Texasban, kettőt Európában. Ezek mindegyike az adott helyre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik: Hargitán hatalmas erdőkben kell gyalogolni, Texasban sivatagos környezetben, Coloradóban pedig fenyvesekben és síkságokon… A térképek többsége hatalmas méretű, éppen ezért előfordulhat, hogy nem tíz, nem húsz, hanem akár harminc vagy negyven percig fogunk gyalogolni anélkül, hogy akár egy vaddisznót vagy rókát meglátnánk.

A Hunting Simulator 2 ebből a szempontból türelemjáték: egy állat becserkészése hosszú időt is igénybe vehet, és bár a környezet szép, mégis unalomba fulladhat a gyaloglás. Igaz, az állandóan mellettünk lévő kutyának adhatunk parancsokat, hogy mit csináljon (keressen nyomokat, kövesse a vérmintát, találja meg a lelőtt madarat stb.), a jelenléte egyszerre szórakoztató és elkeserítő. Szórakoztató, hiszen egyre szorosabb kapcsolatot építhetünk ki vele, dicsérettel és simogatással, illetve elkeserítő, hiszen egy hangot nem ad ki. Némán teszi a dolgát, egyetlen ugatás nélkül, pedig a leírásában még szerepel is, hogy a beagle remek jelzőkutya, és hangos vakkantással tudatja gazdájával, ha talált valamit.

A találás azonban nem egyszerű: ebből a szempontból érdemes a coloradói síkságon kezdeni a vadászatot, hiszen ezen a terepen van a legnagyobb esély a gyors sikerre. Azonban érdemes megfontolni, hogy mire költjük a kevés kezdőtőkét: bár a licencek kiváltása relatíve olcsó, a fegyverek, hívók, szagminták már elképesztő összegekbe kerülnek, ráadásul minden egyes kaliber megvásárlása egy vagyont jelent. Vadkacsát csak sörétes puskával és nyíllal lehet lelőni, de ha ezt a két fegyvert megvesszük, már nem marad pénz egy .223-as kaliberű töltényeket kilövő vadászpuskára. Ahhoz, hogy az összes eszközt begyűjtsük, kemény grind szükséges, hiszen egy közönséges vadkacsáért teljesen más összeget kaphatunk, mint egy jávorszarvasért…

Drága hobbi, megszállottaknak

A Hunting Simulator 2 fejlődött az első részhez képest: az Unreal Engine 4 motornak hála gyönyörű a környezet, szépek a fények, mégis, az erdők/mezők többnyire teljesen életteleneknek tűnnek. A licencelt fegyverek, felszerelések száma dicséretes, érezhetően máshogy viselkednek, de sokakat eltántoríthat az, hogy esetleg órákig kell egy-egy állatot üldözni ahhoz, hogy egyáltalán a célkeresztünkbe kerüljön. Sétálószimulátorokat sokkal olcsóbban is lehet találni: az alapjátékért kért 40 eurós ár nagyon soknak érződik (konzolon még drágább), összevetve a játékélmény minőségével. A túlzott realizmusra való törekvés nem mindig megfelelő döntés, amire a Neopica alkotása a tökéletes példa.