A Mamoru klán hosszú éveken át védelmezte az embereket a rosszindulatú yokaioktól. Olyan jól végezték a munkájukat, hogy egy idő után szükségtelenné is vált a védelmük, így új hivatás után néztek, és végül ők lettek San Daigo legjobb séfjei. A Tengogo maffia azonban nem nézi jó szemmel éttermük sikerét, ezért egy átokkal sújtja minden ételüket, amik ettől szörnyűséges démonokként elevenednek meg, és kezdenek randalírozni az utcákon. A klán ezt persze nem hagyja annyiban, és négy ifjú hős útnak indul, hogy feltakarítsa az elszabadult svédasztalt. 

Derült égből sushi

Az Itadaki Smash körvonalas grafikai stílusával egy animációs sorozat adaptációját idézve kelti életre San Daigo képzeletbeli városát, annak minden bájával együtt. Az erősen „ez bizony rossz környék” benyomást keltő utcák, neonfényes sikátorok, leharcolt játéktermek, zöldellő parkok és zsúfolt háztetők mindegyike az érkezésünket leső harcias étkektől – no meg a Tengogo csatlósaitól – hemzsegve vár ránk.

Rosszakaróink kedvességét beat ’em up módra egy gyengébb és egy erősebb támadást kombinálva viszonozhatjuk, ökleink mellett harcosunktól függően egy baseball ütő vagy akár egy méretes konyhakés gyengéd érintésével. A pusztítást egy karakterenként eltérő Ki technikával, vagy akár az időközben visszaszerzett recepteket bevetve fokozhatjuk tovább. Utóbbiakkal többek között elszabadíthatunk egy az egész képernyőt átszelő csapást, visszatölthetjük életerőnket, vagy épp átmenetileg fokozhatjuk sebzésünk és fürgeségünk.

A rizsgombóc bosszúja

A klasszikus receptet követve szétzúzható tereptárgyakból sincs hiány, amik vagy egy életmentő finomságot rejtenek, vagy ellenfeleink kobakjára zúdíthatók rá egy plusz pukliért.  A játék előszeretettel szól ki a kijelzőn túlra, valamint utalgat az ipar és a műfaj nagyjaira, például egy Streets of Rice és Final Mochi XXI játékgéppel, vagy a Street Fighter ikonikus kocsiszétzúzós bónuszjátékával.

Az összesen 16 pályán átvezető normál, és az ezt mindössze egy időkorláttal megtoldó arcade mód mellett az arénában egy szabadon választott ringben nézhetünk szembe a hullámokban érkező ellenfelekkel, vagy az együttműködést félredobva akár egy barátunkkal is összemérhetjük erőnket. És lényegében ennyi. A leírtak papíron talán jól hangzanak, viszont a valóságban még a négy választható karaktert figyelembe véve sem biztosítanak kellő változatosságot vagy szavatosságot, és ez még csak a jéghegy csúcsa.

Az elég gyengécske látvány még megbocsátható lenne, de sajnos még a hosszúnak nem igazán mondható sztori kampány is monotonná válik már jóval a vége előtt, amin még a főellenfelek és a platformer szakaszok sem segítenek. Az élményt tovább rontják az eleinte csupán szemöldökfelrántó hibák, mint az elmaradó/késő feliratok. Később azonban már zavaró méreteket öltenek a pályán átesve a végtelen zuhanással, a platformer részeknél a szakadék felett újraéledéssel, és a továbbjutást ellehetetlenítő beragadt ellenfelekkel. Csak, hogy párat említsek.

Ilyet többet nem eszem

Az Itadaki Smash egy erősen japán ihletésű, egyszerű és bizonyos fokig szórakoztató beat ’em up, de nem igazán a jobbik fajtából. Megmosolyogtató mondatokba ugyan belefuthatunk, összességében viszont a középszerűre is épphogy elég, amit nyújt, ezt pedig tovább rontja hibáival. Alapvetően nem egy élvezhetetlen, borzalmas játék, de nem túl nagy kihívás a műfajon belül jobbat találni nála.