Araki Hirohiko még mai is futó és töretlen népszerűségnek örvendő mangája, a JoJo's Bizarre Adventure idén ünnepelte kerek 35. évfordulóját, miközben 1987-es rajtja óta már számos anime, élőszereplős adaptáció és természetesen videójáték formájában is megelevenedett. Utóbbi vonalon a sorozat utoljára a battle royale műfajban tette magát próbára, még 2019-ben, a japán játéktermekben, JoJo's Bizarre Adventure: Last Survivor címen, a három és fél évszázados születésnap pedig remek alkalom lett volna egy új játék tető alá hozására. A Bandai Namco azonban végül úgy döntött, hogy inkább nem fecsérli az idejét új torta sütésére, mikor egy kis plusz cukormázzal újra előveheti a CyberConnect2 korábbi péksüteményét is.

Muda muda muda muda!

Ennek eredményeként a 2013-ben (EU-ban 2014), eredetileg PlayStation 3-exkluzívként bemutatkozott JoJo's Bizarre Adventure: All Star Battle egy R kiegészítéssel – plusz némi ráncfelvarrással – újra visszatért, ezúttal azonban már minden aktuális platformra, hogy azok a rajongók is pótolhassák, akiknek a célplatform miatt korábban esetleg kimaradt. A JoJo's Bizarre Adventure már több, mint 100 kötetet felölelő történetét kicsit hosszú lenne itt felvázolni, de röviden összefoglalva a cselekmény a Joestar-család generációkon átívelő, természetfeletti erőkkel átitatott, sokszor roppant csavaros és abszurd helyzetekkel teli viszontagságait dolgozza fel. A konfliktusokban nagy szerepet játszik Jonathan Joestar fogadott testvére, az egy ősi maszk jóvoltából vámpírrá változó, és a legkülönbözőbb módokon visszatérő Dio Brando, aki megszállottan vadászik a Joestar-család minden tagjára, akik minden generációban más, hasonlóan nem szokványos ellenfelekkel is összetalálkoznak. Ha valakinek mindez kimaradt, mindenképp érdemes pótolnia, ami nem is nehéz, ugyanis többek között a Netflix és a Crunchyroll kínálatából is elérhető.

Már az eredeti PlayStation 3-as verzióban sem lehetett panaszunk az autentikusságra, amit a JoJo's Bizarre Adventure: All Star Battle R-nak sikerült még tovább fokoznia. Nemcsak a grafika és a karakterek, helyszínek megjelenése adja vissza teljes mértékben Araki Hirohiko stílusát, hanem a játék legapróbb elemei is ezt tükrözik, a kezelőfelülettől kezdve a menüben való navigálás szövegein át, egészen az apróbb ikonokig. A CyberConnect2 parádésan elevenítette meg a JoJo's Bizarre Adventure sajátos képi világát, szereplőit és jellegzetes látványelemeit, az igazán hiteles, abszolút az alapművet idéző hangulatért, amihez természetesen az animékből ismerős – köztük a Star Ocean stábjával kiegészített – szinkronhangok is hozzájárulnak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Yare yare daze...

A tálalás persze nem minden, egy verekedős játéknál például kulcsfontosságú a harcrendszer megfelelő szintű elsajátítása – hacsak valaki nem csupán a gombokat püföli – is, ebben viszont sajnos nem remekel a felújítás. A JoJo's Bizarre Adventure: All Star Battle R rögtön bedob egy mérkőzésbe, hogy elmagyarázza az alapokat, azonban ez valami gyakorlatiasabb módszer helyett sajnos kimerül pár néhány soros dia átlapozásában, ami kicsit sem újoncbarát. Ha némi önképzés után sikerült betanulnunk az alapokat, akkor bőven van miből válogatnunk, ugyanis a játék 50 harcost sorakoztat fel a sorozat különböző korszakaiból. Ugyan a történeten nem verekedhetjük át magunkat egy rendhagyó sztori módban, viszont az All Star Battle részeként, fejezetekre osztva újraélhetjük a legnagyobb összecsapásokat, jó pár "mi lenne ha?" bunyóval megbolondítva. A pofonosztást a gyakorlásra szánt Practive mellett az Arcade, Versus és Online módokban is folytathatjuk, a mérkőzések során – plusz a szerzett arannyal – pedig számos néznivalót oldhatunk fel a galériában.

JoJo's Bizarre Adventure: All Star Battle R egy roppant autentikus, az alapmű hangulatát remekül megidéző alkotás, rengeteg harcossal a sorozat különböző fejezeteiből. Mindazonáltal fontossága ellenére még másodszorra is elég fapadosra sikerült a bevezetés, valamint alapvetően ez az új verzió a ráncfelvarrást és pár apróságot leszámítva nem sokat tesz hozzá a PlayStation 3-as verzióhoz, de legalább már több platformra elérhető. Emellett a sok harcos miatt esetenként kicsit kiegyensúlyozatlannak érződik, és ha már újra kiadták, igazán elfért volna benne egy rendes sztori mód is. Persze mindezek ellenére egy rajongóknak abszolút kötelező, ízig-vérig JoJo-játék, amiben mindenki megtalálhatja kedvencét, és lejátszhatja álommérkőzéseit, vagy épp felidézheti a sorozat legjelentősebb összecsapásait.