Napjainkban hatalmas népszerűségnek örvendenek az ismeretlen felfedezésére épülő sci-fi játékok, főleg az indie fejlesztők körében. Olyan nagyszerű címeket köszönhetünk ennek a zsánernek, mint a Subnautica, az Outer Wilds vagy a megjelenésekor még elég hiányos, de mára már szépen kipofozott No Man’s Sky. Első pillantásra a Typhoon Studios első játéka is pontosan ebbe a kategóriába esik, egy kis csavarral: a Journey to the Savage Planetben ugyanis a felfedezés kegyetlenül sötét humorral vegyül. És hogy ez mennyire válik előnyére? Tesztünkből minden kiderül!

journey-to-the-savage-planet-0001.jpg

Új lakhely után kutatva

A Journey to the Savage Planet főszereplője egy névtelen felfedező, akit az univerzum negyedik legnépszerűbb, űrkutatással foglalkozó cége elküld a messzi ismeretlenbe, hogy találjon új hazát az emberiségnek. Feladatunk így már alapból sem kicsi, azonban hamarosan még tovább bonyolódik: űrhajónk lezuhan az idegen világon, amit fel kéne térképeznünk, és amikor kikászálódunk a sérült kasztniból, az egyik első dolog, amit meglátunk, egy misztikus torony, ami egyértelműen jelzi, hogy a bolygó közel sem olyan lakatlan, mint amennyire a letapogatóink szerint lennie kéne.

Innentől kezdve pedig gyakorlatilag két feladatunk lesz: egyrészt a szkennerünkkel fel kell térképeznünk a helyi flórát és faunát, hogy megtudjuk, a bolygó mennyire lenne ideális lakóhely az emberiségnek, másrészt pedig ki kell derítenünk, hogy kik és mikor építették fel a rejtélyes tornyot, illetve hogy az érzékelők miért nem szúrták ki jóval hamarabb az épületet.

Túlélni csak módjával

A Journey to the Savage Planet játékmenete ismerős lehet bárkinek, aki játszott már a bevezetőben emlegetett címekkel vagy akármilyen más túlélőjátékkal az elmúlt évek terméséből. Alapvetően három nyersanyagot kell gyűjtenünk (szén, szilikon és alumínium), ezek mellé pedig társul egy negyedik, igen ritka erőforrás, az idegen technológia. Ezeknek a segítségével tudjuk a felszerelésünket fejleszteni és bővíteni, ahogy pedig feloldjuk az újabb és újabb extrákat (nagyobb ugrás, erősebb fegyver stb.), úgy válnak elérhetővé a térkép addig megközelíthetetlen részei is.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy farmolnunk kéne a fenti erőforrásokat, a legtöbb fejlesztés árát ugyanis úgy lőtték be a készítők, hogy azok kényelmes gyűjtögetés mellett is megfizethetők legyenek. Épp ezért a Journey to the Savage Planet sokkal inkább érződik egy metroidvania stílusú platformernek, ahol a hangsúly a felfedezésen van, mintsem egy kőkemény túlélőjátéknak, ahol órákat kell eltölteni a megfelelő nyersanyagok monoton gyűjtögetésével.

Emiatt a megoldás miatt pedig a játék kifejezetten rövid. Kényelmes tempóban haladva a kampány nagyjából 6-7 óra alatt letudható, és bár ezek után is maradhatunk gyűjtögetni (a Journey to the Savage Planetben rengeteg szétszórt apróság van, amit felfedezhetünk), még a 100%-os végigjátszásra hajtók is végezhetnek a programmal olyan 10-12 óra alatt. Ez persze egyáltalán nem olyan vészes, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy 60 euró helyett „csak” 30-ba kerül a program, de azért érdemes észben tartani, hogy nem egy több tucat órás kalandot kapunk a pénzünkért.

Külön érdekesség, hogy a kampány akár kooperatívan is végigjátszható, ez pedig természetesen sokat dob az élményen. Bár a Journey to the Savage Planet világának felfedezése egyedül is szórakoztatóvá tud válni, azért egy barátunkkal közösen nekivágva szintet lép az élmény, arról nem is beszélve, hogy az aranyos grafika és a viszonylag békés játékmenet miatt akár gyerekkel is gond nélkül végigjátszható a kooperatív mód.

A sötét humor pont olyan, mint az étel…

Mechanikáit és játékmenetét tekintve a Journey to the Savage Planet egy kellemes alkotás, viszont semmivel sem tud igazán kiemelkedni a felhozatalból. Valószínűleg érezték ezt a készítői is, ezért alaposan ráfeküdtek a játék humorára, ami első pillantásra talán kicsit túltoltnak érződik, de idővel abszolút megszerethető, és a rajzfilmszenű, élénk színekkel operáló grafikával párosítva ad egy kifejezetten egyedi hangulatot a programnak. Azért amikor az űrhajónkhoz visszatérve azt látjuk, hogy a tévében húsmaradékból épített háziállatot reklámoznak, az egy elég emlékezetes pillanat.

Külön említést érdemel még a MI segítőnk is, aki a végigjátszás során végig vezet minket és bármit is teszünk, azt fixen kommentálni fogja a maga egyszerre lelkesítő és ironikus módján. Őszintén megmondom, a legtöbb ilyen segítő hosszú távon engem inkább idegesíteni vagy untatni, semmint szórakoztatni szokott (az egyetlen kivételt talán Claptrap jelenti), itt azonban egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni a folyamatosan érkező, csípős hangvételű kommenteken.

Vészlandolás

A Journey to the Savage Planet a maga módján tehát egy abszolút korrekt játék, azonban sajnos korántsem hibátlan. Érdemes például megemlíteni a harcrendszert, ami meglehetősen egyszerű lett, ráadásul nem is túl változatos. A bolygó legtöbb lakója viszonylag hamar és erőfeszítés nélkül ledarálható, a masszívabb főellenfelek pedig mind sebezhetetlenek, leszámítva egy-egy apró pontjukat, így náluk csak annyiban nehezedik a dolgunk, hogy mindig fix helyre kell céloznunk.

A másik probléma a játék második felében rejlik: igazából az első egy-másfél óra után már mindent láttunk, amit a Journey to the Savage Planet nyújtani tud, a készítők innentől nagyjából ugyanazokat az elemeket variálják néhol több, néhol kevesebb sikerrel. Persze embere válogatja, hogy ez kit mennyire zavar, de azért olyan hatalmas csavarokra a kampány utolsó kétharmadában már nem érdemes számítani.

Indul az utazás

Mindent összevetve a Journey to the Savage Planet egy üde kis színfoltja az év eleji, igencsak gyér felhozatalnak, mely az előzetesei által sugalltakkal ellentétben egyáltalán nem egy túlélőjáték, sokkal inkább egy sci-fi köntösbe bújtatott, felfedezésre fókuszáló platformer. Igaz, elég rövid, és helyenként nem is túl változatos, de cserébe színpompás világával és kellemesen sötét humorával pótolja a hiányosságait. Lehet, egy komolyabb megjelenésekkel tömött időszakban könnyen elsiklana fölötte a figyelmünk, de így év elején abszolút megérheti lecsapni rá.