A 2017-es Jumanji – Vár a dzsungel nem vállalt sokat, de bőven hozta egy izgalmas családi kalandfilm szintjét, ami épp jókor jött a karácsonyi forgatagban. Gyanítom, hogy a folytatás is hasonló utat jár majd be, hiszen a premier dátuma már itt van a nyakunkon (december 13.) és érkezik is a mozikba a Jumanji – A következő szint, aminek apropójából néhányan jó ötletnet tartották egy adaptáció elkészítését.

Ellenben fogalmam sincs, hogy miként gondolták azt a koncepciót, hogy egy négyfős co-op játékot készítenek a témából, mondjuk valami átlag, Uncharted-copy TPS helyett. Egyrészt nemhogy a környezetemben, de úgy az egész városban nem tudok még egy embert, aki leülne velem esténként önszántából Jumanjizni, mondjuk PUBG vagy Rocket League helyett, arról nem is beszélve, hogy az online multiplayer (ami ugyebár a játék központi eleme kéne, hogy legyen) még két héttel a megjelenés után sem volt elérhető! Talán mire ezt olvassátok, már élesedtek a szerverek, de ultra gáz, hogy egy multira felépített co-op játékot csak lokolálisan lehet tolni napokkal, sőt, hetekkel a kiadása után.

A játékmenet egyébként nincs túlbonyolítva. Adott a filmből ismert négy karakter (Bravestone, Moose, Oberon és Ruby), akikkel négy pályán (bazár, dzsungel, havas erőd és éjszakai terep) irthatjuk az ellenfeleket és szerezhetünk minél több pontot. Mindegyikőjüknek van egy-egy spéci képessége, The Rock például hatalmasat sóz a földre, Oberon gyógyít, Ruby vérciki dubstep zenére bénítja meg az ellent, míg Moose szabadjára tud engedni egy… majmot? Minden előrenyomulós szakaszt egy aréna, majd egy csapdákkal teli barlang követ (utóbbin Hard nehézségi szinten is vígan át lehet szaladni minimális sérüléssel), a pálya végén pedig visszahelyezzük a zöld drágakövet a Jaguár-szobor szájába, és hőseink elengednek egy vérszegény „JUMANJI!” felkiáltást. Bámészkodni nem igazán lehet, ha látványosan nem csinálunk semmit, akkor egy villám (!) kezd el csapkodni, hogy ugyan haladjunk már a cél felé. Na, nem mintha az ember szívesen töltene el egy percnél többet ezeken az ocsmány pályarészeken!

A dzsungelben várni fogsz, amíg ötöt- nyolcat dobsz

A Fortnite-ra hajazó cel shaded grafika kifejezetten csúnya, a beszólások erőltetettek, a kioldható ruhák és fegyverskinek pedig csak az igazán mazochistákat  bírják maradásra. Fogalmam sincs, hogy a szinkronhangokat az eredeti színészek mondták-e fel, de annyira monoton és beleélés nélküli mind, hogy én fél óra után levettem a hangerőt. A mágikus drágakövet ide-oda passzolgathatjuk társainkkal, és akinél épp felizzik, az nagyobbat tud vele sebezni, de arra a háromféle ellenféltípusra, ami van (feléd futó kamikaze, fegyveres katona és gépágyús heavy), igazán elegendő az alapfegyver is. Lehetőség van még gránátokat dobni, bónusz totemeket kilőni és néha még egy testesebb vadállat elől is kereket kell oldanunk, mert lazán instakillez, ha utolér. Annyira mérhetetlenül lélektelen munka lett a Jumanji: The Video Game, hogy jó szívvel senkinek sem tudnám ajánlani, hiszen ha mindenképp co-op élményre vágyik az ember, akkor sokkal jobb címeket is talál a piacon, ha pedig Jumanji érdekli, akkor még mindig ott vannak a filmek – talán érdemes lenne az 1995-öst is újranézni lassan! Én pedig előbb dugom a kezem egy fekete mambával teli kosárba, minthogy akár csak még egy percet eltöltsek ezzel a förmedvénnyel!