Címszereplőink két barátságos delfin, akik nem mellesleg egy párt alkotnak, és a tenger mélyén egymást segítve próbálják megsemmisíteni az emberek alkotta káros (rádió)tornyokat, ezáltal felszabadítva újabb és újabb helyszíneket a vízi élővilág számára és legnagyobb örömére. Pontosabban Jupiter a kampány során csak egyetlen egyszer válik játszható karakterré, többnyire Marsot irányítva kell boldogulnunk, ami kezdetben egyáltalán nem lesz nehéz. Képesek vagyunk ultrahang-hullámot lőni (bár ennek túl sok hasznát nem láttam), illetve összetörni bizonyos dolgokat, ami viszont kifejezetten hasznos, ha módfelett szeretjük a gyűjtögetnivalók összeszedését, mert a legtöbb itt-ott lezárt kagylóhéjban várja, hogy rátaláljunk.

Feladatunk mindig a továbbjutást jelentő út megtalálása, ami viszont sajnos nem mindig egyértelmű, lévén a játék semmiféle kapaszkodót nem ad, mondjuk öt elektromos rája megtalálásához, mindet nekünk kell fellelni. Ez eleinte még elfogadható, de ahogy nehezedik a játék, úgy kezd egyre frusztrálóbbá válni. Főleg a végén, amikor már könnyedén meghalhatunk akár percenként is, ha nem centizünk ki eléggé egy-egy gyors sprintet. Mert ellenfeleink ugyan nem lesznek, de a már említett tornyok gyilkos (rádió)hullámai és a random cirkáló, közeledtünkre felrobbanó aknák bizony megnehezítik a továbbjutást. Ráadásul néhány pályarész eleinte le van zárva előttünk, megnyitásukhoz pedig állandóan újabb képességek (sodrás elleni úszás, mélyebbre merülés stb.) felszedése szükségeltetik.

Ringat a víz, ringat a víz!

A helyszínek kellőképpen változatosak: kapunk tenger alá süllyedt nagyvárost felhőkarcolókkal, elárasztott építési területeket, de még maga Poszeidón templomában is megfordulhatunk, hogy a high-tech Atlantiszról már ne is szóljak. A látványvilág a vízfelszínre feljőve vállalhatatlanul ronda, ugyanakkor alatta sokszor egészen pazar: a neonszínekkel dúsan megspékelt megjelenítés már-már synthwave hangulatot áraszt, nagy kár azonban, hogy a hozzá kapcsolódó zene rendre megreked a vérgagyi, unalmas techno dallamoknál, amik nagyon nem illenek az összképbe – a záró Shooting Stars konkrétan olyan borzalmas, hogy jóérzésű ember csak igen nehezen tudja végighallgatni izomrángás nélkül. Szinkron nincs, egy selypítő narrátor hölgy azonban néha kommentálja az eseményeket. Mindenképp a mérleg pozitív irányba billenését erősíti, hogy a 3-4 óra alatt kipörgethető kaland után kapunk még egy kis fejtágítást a globális felmelegedésről, az óceánok szennyezettségéről és arról, hogy tényleg jó lenne most már észbe kapni, mielőtt több szemét fog úszkálni a tengerben, mint hal! A Jupiter & Mars opcionálisan támogatja a PSVR-t is, ahol én szédüléssel/hányingerrel nem találkoztam, a magasság-mélység érzetet tehát jól implementálták a fejlesztők a szemüveghez. A sztori befejezése után is visszatérhetünk még gyűjtögetni, tengeri állatokat felszabadítani (kis ABZU-utánérzés), vagy csak kedvünkre úszkálni a mélyben. Nem egy kiemelkedő játék, de engem speciel végig lekötött a Jupiter & Mars, ami még a PSVR nélkül is kedvező lehet azok számára, akik szívesen töltenek el időt ügyességi játékokkal.