Sajnos tényleg egyre kevesebb az olyan cím, ami a nappaliba csábítja a baráti társaságokat és a családot, legyen szó egy gyerekzsúrról, vagy az idősebb korosztállyal való közös szórakozásról. Tíz éve még tocsogtunk a Guitar Hero-játékokban, Wii-n pedig minden második megjelenés arról szólt, hogy miként lesz a nappaliból sportpálya, és a Kinect is tarolt a maga idejében. Na, ennek a műfajnak a nagy túlélője a Just Dance. Nem vitatjuk a sikerét, hiszen Wii-n csak egy kontroller kellett ahhoz, hogy táncossá alakuljunk, majd később jött a Kinect, és vele egész testünket átadhattuk a zenének. Mára végül visszabutultunk arra a szintre, hogy egy telefonnal a kézben ugrabugrálunk. Technikailag a játék tehát a tényleges táncnak csak egy kis szintjét monitorozza, a többit neked kell a dolgok mögé képzelni. Telefonnal viszont gyorsan és egyszerűen csatlakozik fel akár a teljes siserehad a tévé előtt, szóval ennek is megvan a maga előnye. Nem kellenek drága perifériák, és nincs vita abból, hogy a Kinect vagy a kamera végül kit látott meg és kit nem.

Anno én teljesen bele voltam habarodva ezekbe a játékokba, és most, jó pár év kihagyás után döbbenten látom, hogy a Just Dance kétezerhuszonkettes kiadása is még mindig a 2010-es években topog. Oké, a videók kicsit dinamikusabbak, kicsit pimaszabbak – jobban átjön a mai social media kivagyiság –, de ezt megint nem tudom, hogy miként kezeljem. A fiatalokat ez fogja vonzani és ettől lesz menő a Just Dance, viszont ez nem más, mint felszínes popperkedés, meg a Tiktok-hangulatban való megmártózás. A kb. negyven új dalban vannak friss tengerentúli és európai nóták, k-pop bolondozások és klasszikus slágerek is. Egy ilyen gyűjteményben simán elférne némi információ az előadókról, a slágerek történetéről, diszkográfiáról, azonban a szórakoztató információátadás ebben a formában teljesen kihasználatlan marad. A kifehérített táncosokon és a giccses háttereken túl SEMMI extra érdemi tartalmat nem találunk a játékban, egy erőltetett fitnesz-lehetőségen túl.

Ja, de, a program erőszakosan tolja a monetizációt. Van ez a Just Dance Unlimited nevezetű szolgáltatás, amiben korábbi dalokat, válogatott lejátszási listákat indíthatunk, mintha a Netflixre fizetnénk be. Az alap tételek után egy felugró ablakban érkezik a következő nótákra való ajánlás, ebben pedig direkte ott vannak az előfizetős darabok. Emellett a program olykor véletlenszerűen is feldobja a „fizess elő, jóember”-jellegű felhívásokat. Magyarul 5-10 percenként az arcodba van tolva a Just Dance szolgáltatása, és nincs az a gyerekzsúr, ahol akár véletlenül, de ne csengetne be a store-hoz kötött bankkártya. Persze álszent módon van nyolc tétel, ami direkt kisgyerekeknek van megalkotva, de őszintén, ki az a kiskrapek, aki koránál fogva már gép elé van engedve, és ne a Dua Lipa meg a Billie Eilish slágert kérné ki magának. Emellett a táncikálással gyűjtött kreditet is halmozhatjuk, amit aztán egy rágógumi-automatába bedobálva szerezhetünk magunknak új avatárokat meg tageket. Fantasztikus mélységű dolog ez, amit szerintem egy bő félóra alatt raktak össze a fejlesztők.

Ha a fent leírtakből nem egyértelmű, nem vagyok elégedett a játékkal. A Just Dance a híg popkultúra tökéletes lenyomata. A tartalom le van tudva a kötelező megoldásokkal, még csak igény sincs a mélyebb vonulat kiemelésére, infotainment jellegű jóságokra, vagy az ezerszer látott ötletek felkavarására. Arról nem is beszélve, hogy technikailag a kanapén ülve is összejött egyszer az öt csillag, mert a végén én már tényleg ennyire élveztem a Just Dance 2022-vel töltött időmet. Pedig higgyétek el, úgy tolnék már egy előremutató, igényes, zenés játékot.