Az ausztrálok ritkán gurítanak valamit, de ha megteszik, akkor a végeredményre általában két dolog jellemző: egyrészt nagyot szól, másrészt totál őrült cucc lesz belőle (AC/DC, Mad Max, valaki?). Márpedig a fentebb említett kompánia tagjai ausztrálok, jelzik is ezt nekünk a nyitóképernyőn. De vajon játékuk beállhat az ausztrál legendák közé?

Reszkessetek, betörők!

Főhősünk, Dusty, a robotporszívó békésen éli hétköznapjait a McClean-család szolgálójaként, egy nap azonban, amikor éppen nincsenek otthon a háziak, betörő érkezik a családi fészekbe, héroszunk pedig nemcsak, hogy semlegesíti a fenyegetést, de el is tünteti azt (direkt nem írom le, hogyan, maradjunk annyiban, hogy van mit takarítani utána). Ez azonban Dusty gyártójának tudomására jut, aki – mivel nem tűrheti az ilyen viselkedést – rövid úton végez vele, McCleanékat pedig elraboltatja. De hősünk a "virtuális" túlvilágon sem nyugodhat, így még onnan is visszatér, hogy megmenthesse "szeretteit".

Játékmenet terén kezdjük azzal, hogy fejlesztőink nem találták fel a spanyol viaszt, mivel pár évvel korábban már készítettek egy kísértetiesen hasonló játékot, a Roombo: First Bloodot. Gyakorlatilag annak a felturbózott változatával állunk most szemben. Dusty gyámoltalan robotnak tűnhet első látásra, és szemtől-szembeni harc esetén az is, így legfontosabb eszközünk a lopakodás. Emellett olyan turpisságokra is képes, mint más gépek meghackelése és azok ellenfelek ellen fordítása. Ezek kombinálhatóak is, így egész ütős dolgokat lehet produkálni például egy csőtörés és egy zárlatos tévé párosításával. Másik fontos fegyverünk egy elég kézenfekvő dolog: Dusty – minő meglepetés – képes kisebb tárgyakat (asztali lámpa, kispárna, macska [nem vicc!]) magába szívni és kilőni az ellenfelekre. Persze ahogy haladunk előre a játékban, egyre több képességet sajátíthatunk el, az időleges láthatatlanság vagy a faltörő kos-mód csak kettő a sokból. Feladataink is változatosak, van itt klasszikus "nyírj ki mindenkit"-jellegű misszió, de találkozunk túszmentéssel vagy időzített bombák hatástalanításával is.

Rövidzárlat

A képi világ rajzfilmszerű, de cukinak is nevezhetnénk. Aztán jönnek a durva és véres jelenetek, amiktől rögtön rájövünk, hogy miért is van ott az a bizonyos korhatár-besorolás. Megjegyzem, az emberi karakterek fizimiskáján lehetett volna csiszolni, számomra kicsit olyanok, mintha egy random karaktergenerátorral készültek volna. Persze könnyen megeshet, hogy csak kötözködni próbálok. A hangok terén viszont már kicsit nagyobb a baj. A zenék kellemesen felejthetőek, nem rosszak és passzolnak is a környezethez, de csodákat ne várjunk tőlük. Szinkron viszont nincs, leszámítva a dialógusok közbeni nyökögéseket. Tudom, láttunk már ilyet, de például a Lego szinkronkorszak előtti játékainál ez sokkal jobban működött.

Újfent kötözködésnek tűnhet, de az irányítás sem a legtökéletesebb. Igaz, az oktatópályákon szépen szánkba rágnak mindent, de ettől a mozgás és a fordulás kissé darabos marad. És tudom, Dusty egy robot, azok meg így mozognak, de ez nem vigasztal, amikor azért vernek agyon, mert beakadok valamibe, és nem tudok úgy fordulni, hogy elmenekülhessek. A sztorit is inkább csak funkcionálisnak érzem, bár nem hinném, hogy bárki is amiatt ugrana neki.

„Are you ok? Dusty? Dusty!!!”

Nos, hogy visszatérjek a teszt elejére: a Justice Sucks totál őrült? Teljes mértékben. Hogy nagyot szól? Inkább egy kicsit nagyot. Nem egy tökéletes játék, de aki vevő a szokatlan mókákra, az mindenképpen tehet vele egy próbát, megbánni egészen biztosan nem fogja.