A kaidzsúk, vagyis a hatalmas szörnyek szerelmi életével és lelki világával nem foglalkozik túl sok alkotás, pedig kétség kívül nekik is megvannak az ügyes-bajos hétköznapi problémáik. Többek között ilyen a párkeresés is, amit ebben a randiszimulátorban, Gigachu-t irányítva, mi is megtapasztalhatunk. Meglepő vagy sem, ez az igazán eredeti és ötletes játék nem Japánból származik, hanem a kaliforniai székhelyű Squiddershins nevű párosnak köszönhetjük. A Hatoful Boyfriend már nem mai csirk.., akarom mondani, galamb, így éppen ideje volt egy újabb őrült, kicsit sem átlagos szerelmi történetnek!

Szívem kedves kis szörnyetege

A különös alapot leszámítva nincs sok közös a galambok és a kaidzsúk szerelmi életében. Itt nem kapunk mélyebb cselekményt, és egyáltalán nem az érdekes sztori viszi a hátán a játékot. Sőt, az igazából kifejezetten semmilyen. Főszereplőnk Gigachu, egy óriási, pink, szívecskékkel díszített dinoszaurusz, aki a Földet bejárva szeretné megtalálni élete párját, erre pedig rögtön hat lehetősége is akad. Attól függően, hogy merre barangolunk, találkozhatunk különböző hatalmas szörnyekkel, akiket randira hívva indulhat is a hódítás. Ez természetesen elég nagy szenzációnak számít, de az emberek sikítva menekülés helyett a híradóból követhetik végig az eseményeket, két kedves kommentátor segítségével. És mi mással is telhetne a szerelmes bestiák találkozása, mint híres építmények lerombolásával, amihez viszont a hadseregnek már akad egy-két szava.

Kecses lépteid után megremeg a föld

A történeten kívül a játékmenet is végtelenül egyszerű. Miután kiválasztottuk a nemünket (személyes névmásunkat), valamint a számunkra szimpatikus kaidzsút, indulhat is a móka. Randihelyünkre megérkezve már záporoznak is ránk a különböző kérdések, amik helyes megválaszolásától függ a találkozó kimenetele. Ez az első néhány alkalommal akár még nehéz is lehet, hiszen csak az ítélőképességünkre hagyatkozhatunk a jó felelet kiválasztásához, de mi van, ha a látszat csal? Amennyiben sikeresen mértük fel parterünket, a két kaidzsú önfeledt pusztításba kezd, amíg a földdel nem teszik egyenlővé az emlékművet. Minél kevesebb marad az építményből, annál sikeresebb a randevú.

A két kommentátor, Brevity és Lucky fáradhatatlanul közvetíti az eseményeket. Ha figyelünk, akkor fontos információkat csíphetünk el aktuális partnerünkről, szerelmünk pedig egyre erősebbé válik. De vajon lesz-e annyira erős, hogy legyőzzön egy minket vizsgáztató harci robotot? A katonaság mindenáron be akarja fagyasztani ezt a romantikus rombolást, amihez a legjobb módszert a kapcsolat elbizonytalanításában látják. Ha nem ismerjük jól szeretőnket, hamar búcsút inthetünk a románcnak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Kaichuban rövidsége ellenére, aranyos, vicces, és szürreális jelenetekben nincs hiány, azonban hiába a hat darab választható társ, ha az egyik etapot végigtoltuk, tulajdonképpen az egész programot letudtuk. A körítés, az események, és a kérdések is végig ugyanazok maradnak, inkább csak alternatívákként szolgálva, hogy megismerhessük, kivel hogyan alakulna a történetünk.

Izgalmas csatákra, mély sztorira és órákig tartó kalandokra tehát nem kell számítani, karakterekként 20-30 perces bájos kikapcsolódásra viszont annál inkább. És ki tudja, később akár még új szereplőkkel, helyszínekkel és szövegekkel is bővülhet ez az aranyos kis rózsaszín ámokfutás.