Mint címe is sugallja, ez a játék nem azoknak szól, akik kedvelik a nyolclábú lényeket, hanem azoknak, akik szerint az emberiség legrégebbi ellenségeit tisztelhetjük bennük. Az egyetlen cél itt minél több pók meggyilkolása, bármilyen (de tényleg bármilyen!) eszközzel, fittyet hányva arra, mi egyéb semmisül meg rovarirtás közben. És bár a fő cél rendíthetetlen, a helyszínek változatosak: külvárosi otthontól kezdve, zen kerten át a benzinkútig mindenfelé felbukkannak az alattomos ízeltlábúak. 

A Kill It With Fire legelső feladata megtalálni őket, ugyanis az okos kis hálószövők bárhol elbújhatnak, tárgyak mögé, fiókokba, vécéülőke alá... Egyetlen hely sem biztosan pókmentes, szóval mindent muszáj megnézned, felforgatnod, széttörnöd, felgyújtanod. A kisebb tárgyak kilencven százaléka felvehető, megforgatható és elpusztítható, a szekrényeket és dobozokat pedig ki lehet nyitni, és sosem tudod, honnan bukkan elő négy pár szőrös láb. Ráadásul ezek a dögök gyorsak is, tehát a jó reflexek elengedhetetlenek. Segítségedre lehet egy fejleszthető póklokátor is, de szerintem sokkal szórakoztatóbb a manuális, nyers erővel működő megoldás.

Ha meglátod a célpontot, a rendelkezésedre álló fegyverek egyikével likvidálhatod. Kezdetben csak a kezedben tartott mappával ütheted agyon őket (ezen egyébként az adott pályára szóló feladataid listáját látod), később azonban sokkal drasztikusabb, ám abszolút szükséges új fegyvereket szerzel, olyanokat, mint például serpenyő, lángszóró, shotgun, C4... Szóval a szokásos rovarirtó szerek. Az olyan szimpla eszközök, mint a serpenyő vagy a kis kaliberű kézifegyverek nagy precizitást igényelnek, cserébe viszont nem pusztítják el a pókkal együtt annak öt méteres körzetét is – de hát kit érdekel, hány házfal dől ki vagy hány autó gyullad fel, mikor a cél 25 pók meggyilkolása a következő ajtó kinyitásához? A játékot, vagy állítólagos rovarirtó szakemberünket ez biztos nem izgatja, a tárgyak pedig szimpla díszletek a pókpusztítás szent aktusához.

A megtalált és likvidált arachnidok száma azért érdekes, mert minden pályán több, kezdetben zárt ajtó, láda, konténer és új terület található, amik egy bizonyos számú pók föld alá juttatása után nyílnak csak ki. Ehhez jön még a már említett, alapfelszerelésként is szolgáló mappa, amin minden pályán új feladatok listáját találod meg. A tennivalók változatosak, mint például “csapj agyon egy pókot egy könyvvel”, “nyírj ki egyszerre kettőt egyetlen shotgun lövedékkel”, “gyújts fel/törj össze tizet valamilyen tárgyból”. Ha mindet kipipáltad a listán, megnyílik a bónusz Arachno Gauntlet opció, egy időre menő kihívás, amiben – nem meglepő módon – adott számú pókot kell specifikus módokon lemészárolni. Első pillantásra sima ügynek tűnik végigrohanni a feladatokon, ám minden pályán akad egy megtévesztően nehéz cél, ami vagy egy furfangos puzzle megoldásával, vagy egy nehezen kivitelezhető gyilkolási manőverrel oldható csak meg.

A csodálatos pókölő ember

Meg kell hagyni, szakemberhez képest karakterünk kicsit sokat gyújtogat, de ez érthető, hiszen az olyan népszerű rovarirtó szerek, mint a molotov koktél vagy a lángszóró, nem támogatják a precizitást. Persze az ellenfelek sem csak hétköznapi házipókok, az idő múlásával egyre több féle soklábú tűnik fel. Némelyik radioaktív, vagy hálót köpköd, mások önmegsemmisítve lángra lobbannak, a királynőkből pedig pici pókok tömegei szaladnak szét, ha lecsapod őket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ez az elhagyatott világ szinte kizárólag pókokból áll, akik csendesen átvették az uralmat az emberi életterek felett, és a minimalista, szinte képregényes grafika egy kellemesen szürreális hangulatot teremt ehhez a felálláshoz. Az Unreal Engine 4 hozza az elvárható fizikát és minőséget, a zene pedig belesimul az urbánus pókmészárlás hátterébe. A játék egész tálalása azt sugallja, hogy tökéletes VR-alapanyag, és a fejlesztő meg is erősítette, hogy hosszú távon gondolkodik ezen az opción. 

Egyetlen problémám a pókmészárlás rövidsége – ha nem ragaszkodsz az összes pálya kimaxolásához, 3-4 óra alatt még kellemes tempóban is a (nagyon laza értelemben vett) sztori végére érsz. Persze, ha minden kihívás teljesítésére törekedsz, az biztos jelentősen megdobja ezt az időt. Mindenesetre a Kill It With Fire ára összhangban van a hosszával, ráadásul morbid humora és végtelenül szórakoztató játékmechanikája mellett meg lehet neki bocsátani, hogy nem kaptunk még pár extra pályát.