A felkelő nap országából származó csapat művei ugyan elsősorban a konzoltulajdonosokat célozzák meg, azonban PC-n is felbukkant már egy-egy anyaguk, mint például az ingyenesen hozzáférhető Let It Die, amely megvalósítását tekintve sokszor egy hallucinogénekkel jócskán megtámogatott utazásnak tűnik, amiben néha verekedni is kell, de a Lollipop Chainsaw hősnője mellett is nehéz volna szó nélkül elmenni.

ALJAS HETES

Mindezek tekintetében aligha meglepő, hogy az eredetileg 2005-ben (GameCube és PlayStation 2 gépekre) megjelent Killer7 sem éppenséggel egy hétköznapi játék. A bevezető intróból egyértelmű sztori helyett leginkább csak az derül ki, hogy kalandjainkat cel-shaded grafika fogja megjeleníteni. Ezt követően pedig nem érdemes a valósággal bármilyen további kapcsolatot keresni: a lövöldözésre és logikai feladványokra építő játékmenet során groteszk alakok bukkannak fel lépten-nyomon, gépi hangon kommunikáló segítőnk például egy piros, leginkább felnőtt filmekben használatos göncben közli velünk többé-kevésbé hasznos információt. A bizarr környezet tulajdonképpen hét bérgyilkos számára biztosít hátteret, akik egy kormányszintű összeesküvésben nyomoznak a maguk módján. Hőseinket külső nézetből irányíthatjuk a lineáris pályákon, és bizonyos elágazási pontokon dönthetünk a továbbhaladás irányáról. Számos helyen csupán egy fejtörő megoldásával juthatunk tovább, ehhez pedig elengedhetetlenül ki kell használnunk az összes karakter speciális tulajdonságát: míg például a kezdő hős Dan a harc közben ellőtt pusztító lövésével emelkedik ki, Mask képes átrobbantani a megrepedt falakat, Coyote a lakatok hatástalanításában jeleskedik, a társaság egyetlen hölgytagja pedig rá tud közelíteni az áldozatára. Csata-módba a szóköz billentyűvel tudunk átváltani és a jobb egérgombbal kutathatunk ellenfél után. A leölt szörnyektől vért szerezhetünk, amiből az egyes szobákban található és a tévéken keresztül irányítható doki szérumot készít, amit aztán embereink fejlesztésére fordíthatunk: erősebb találatokat vihetnek be, gyorsabban tüzelhetnek, netán növekedhet a kritikus sebzés esélye.

UTÁNAM A VÉRÖZÖN

A Killer7 tehát konzolokról került át PC-re, és ugyan a konverzió nem sikerült rosszul, a grafika is jobb felbontást kapott, az irányítást bemutató oktatómód nem tér ki külön a billentyűzetes kezelésre, azt csupán egy külső programban szabhatjuk át. A nem mindennapi rejtvények megoldásában az M-mel előhozható térkép is segítségünkre lesz, hiszen egyrészt mutatja, hogy hol, melyik bérgyilkosra van szükség, másrészt a megszerezhető tárgyakat is jelöli. A Q-val a speciális képességeket süthetjük el, az R-rel újratölthetünk, míg a Tab a menüt hozza elő, ahol átköltözhetünk másik főhős testébe, elolvashatjuk a galambok által szállított üzeneteket, nyomon követhetjük a begyűjtött vér mennyiségét és a tárgyainkat is, továbbá némi testfolyadékért cserébe életerőnket tölthetjük vissza.

Teendőink tehát tulajdonképpen két területre koncentrálnak: egyfelől a belső nézetes összecsapások alatt igyekszünk ellenfeleinket minél távolabbról elintézni, másfelől pedig csevegjünk mindenkivel, aki az utunkba kerül, hátha használható tippel szolgálnak a következő rejtvényt illetően – a maszkos úr például (csekély vér-ellenszolgáltatásért) hajlamos utalásokat tenni arra, mit is kellene tennünk, ha esetleg elakadnánk. A játék egyedisége kétségkívül a teljesen agyament környezetben és szereplőkben rejlik: felbukkan itt különös cselédlány, bizarr doktor, mosógépben pörgő, beszélő fej, és akkor a legkülönfélébb főellenfelek szóba sem kerültek. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden pillanatban teljes mértékig értelmezhető lett volna a józanság talaján mindaz, ami a képernyőn történt, de ez a fejlesztőcsapat és az élén álló Suda51 ismeretében nem meglepetés. Aligha fogja tehát mindenki tetszését elnyerni a Killer7, elsősorban azoknak ajánlható, akik valami extrémre vágynak, nem riadnak vissza a horrortól, és el tudnak tekinteni a kissé körülményes irányítástól, valamint a lineáris játékmenettől – nekik azonban mindenképpen érdemes egy vérben forgó tekintetet vetniük rá.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!