Ha sosem hallottál még a Mana-játékokról, akkor a hiba nem a Te készülékedben van. A ’80-as évek végén/’90-es évek elején a Final Fantasy olyan szép sikereket ért el, hogy a Final Fantasy Adventures (1991) mellé, egyfajta önálló spin-offként a Square ’93-ban útjára indította a Mana-sorozatot is a Secret of Mana képében. A félreértések elkerülése végett: a Secret of Mana már a sorozat második része, az első a már említett FF Adventures volt, mely Japánban Seiken Densetsu: Final Fantasy Gaiden néven jelent meg. A névváltoztatás ellenére a soron következő részek a szigetországban ugyanúgy a Seiken Densetsu név alatt láttak napvilágot (mondjuk, hogy miként lett pont az Adventuresből Európában Mystic Quest, azt nem tudom), de Amerikában és Európában már a Mana-sorozat részeként ismerjük őket. 1995-ben következett a Trials of Mana – amit teljes 3D-grafikával tavaly sikeresen feltámasztottak –, illetve volt még 2006-ban egy Dawn of Mana névre keresztelt, PlayStation 2-re megjelent epizód is, de arról inkább szót se ejtsünk.

Bűbájos utazás

Az első hivatalos spin-off (érted, spin-off a spin-offban!) az 1999-es Legend of Mana volt, ami hozzánk, európaiakhoz hivatalosan sosem jutott el – egészen mostanáig. A HD Remaster kiadás ezúttal nem teljes újraértelmezést takar, mint a Trials esetében, hanem épp csak ott nyúltak bele az eredetibe, ahol feltétlenül szükséges volt. Fa'Diel varázslatos világában járunk, amit szörnyű háborúk tépáztak meg. Az életadó Mana Fa kilenc évszázaddal a játék eseményei előtt szinte teljesen leégett, ami rettenetes következményekkel járt. Emberek és tündérek estek egymásnak, hogy a még fellelhető manát megszerezzék maguknak. A háborúk alatt ezeket aztán különféle varázstárgyakba zárták, amiket nekünk kell összeszednünk a legfeljebb 20, de akár 60-70 órásra is kitolható kalandunk során.

Bár van egy fő történetszál, a világot csak akkor fogjuk jobban megismerni, ha mellékküldetéseket is vállalunk. Ez lehet néhány ellenfél szétcsapása vagy egy kis kincskeresés, de a lényeg az, hogy általuk ismerjük meg egyre jobban a körülöttünk élő, felettébb színes helyszíneket és lakóikat, legyen szó akár a kristály-szívű Jumi fajról, vagy épp a bányász mackókról. A sztori elején férfi vagy női protagonistát is választhatunk, de nekik semmiféle személyiségük nincs, még nevük se – mindent a mi fantáziánkra bíz a játék. Klasszikus JRPG módjára haladunk előre: felvesszük az adott questet, elindulunk teljesíteni, közben szétcsapunk pár ellenfelet, felszedjük, amit csak fel lehet, majd jöhet a következő misszió. Némelyik küldetés bossfighthoz vezet, de ha odafigyelünk, egész könnyen ki lehet jönni a szorultabb helyzetekből is.

Akár egy festmény

Szabadon szaladgálhatunk a csatatéren, tudunk ugrani, sőt speciális támadást is ellőni, ami jóval egyszerűbbé teszi a harcokat. Egyedül a megfelelő irányt körülményes néha eltalálni, de ez oldschool JRPG-hozomány, ne akadjunk fenn rajta – bár többeknek is avittas lehet. Az összes hátteret újrarajzolták, és bár már annak idején PS1-en sem néztek ki rosszul, most egyenesen meseszépek lettek! Itt azért megjegyezném, hogy bármennyire is pofásak ezek a kézzel rajzolt hátterek (fura módon a karakterekhez nem igazán nyúltak, így ki is lógnak az összképből), sajnos sokszor még mindig nem teljesen egyértelmű, hogy mely irányba mehetünk, és merre nem. Többször is előfordult velem, hogy találomra megnyomtam egy iránygombot egy épület vagy fa takarásában, és főhősöm erre egy új ösvényre indult. A zene ellenben kifogástalan. Nagyszerűen keverték újra Simomura Jóko klasszikus dallamait, de a menüből visszakapcsolhatóak az eredeti melódiák is.

A Legend of Mana kapott egy tisztességes, de az alapjátékon csak egészen keveset változtató felújítást, ami szépnek szép, és tényleg visszahozza a klasszikussá vált játék egykori hangulatát, de a 2021-es igényekhez mérve már kissé vérszegény. Jópofa, hogy bekerült végre a tamagochi-minijátékként is felfogható Ring Ring Land, illetve örvendetes a jól ismert helyszínek, valamint zenék újraalkotása, de maga a játékmenet bizony ’99-ben ragadt. Ennek tudatában tessék nekiállni, bár a tősgyökeres rajongók már úgyis rég behúzták. Mindenki más azért csak óvatosan közelítsen felé, mert ha nem a szíved csücske a vegytiszta, oldschool JRPG műfaj, akkor hamar ráunhatsz erre a mesés utazásra.