Ha teljesen őszinte akarok lenni veletek, akkor nagyjából a tesztlemez megérkezésig nem is nagyon volt fogalmam arról, hogy videojáték készült az augusztusban mozikba került A LEGO Ninjago filmből. Az egész estés animációról ugyan tudtam (meg is néztem a moziban), de a LEGO Worlds és a LEGO City Undercover teljesen kitöltötte az idei LEGO videojáték igényeimet, így nem is nagyon foglalkoztam vele, hogy lesz-e újabb menet 2017-ben. Viszont mikor világossá vált, hogy igen, nem feltétlenül voltam lelkes, hiszen A LEGO kaland alapján készült adaptációt az egyik leggyengébb résznek tartom az egész szériában, így a ninjagós változattól sem vártam túlságosan sokat. Viszont az élet megint bebizonyította, hogy az előítélet rossz dolog, és mindennek érdemes legalább minimális esélyt adni.

BUNYÓ KARÁCSONYIG

Én persze nem csak kis esélyt adtam, hiszen miután elvállaltam a tesztet, muszáj volt rendesen elmerülnöm a programban, azonban nagyjából húsz percnyi játék után kiderült, hogy egyáltalán nem tettem rossz lóra, és a LEGO-játékokat fejlesztő TT Games még ennyi év után is képes a megújulásra. A The LEGO Ninjago Movie Video Game lényegében egy oktatómóddal kezdődik, amiben rögtön megismerjük/megtanuljuk a friss epizód legnagyobb újdonságát. Ha olvastatok tőlem teszteket a sorozat korábbi epizódjairól, akkor biztos rémlik, hogy rengeteget kritizáltam a nem túl szofisztikált harcrendszert, ami lényegében évekig nem állt másból, mint a támadás gomb ész nélküli nyomkodásából. Nos, ennek most vége, hiszen igazi nindzsákat irányítunk, akik tényleg értenek a bunyóhoz. Ez esetünkben azt jelenti, hogy a tutorialban megtanuljunk a különböző harcstílusokat, ami itt eltérő kombókat jelent. Van a sima támadás, ez tiszta sor, aztán van oldalirányú erősebb csapás, ez viszont már két gomb kombinációja. Az akciót végrehajthatjuk a levegőből is, ez már az ugrás és a támadás vegyítése (szintén két gomb), és ennek van a durvább verziója, mikor dupla ugrás (két gomb) után csapunk le (harmadik gomb), így hajtva végre egy területre ható nagyobb ütést. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a megfelelő állapotba kerülve egy pofonlánc segítségével akár az égbe is püfölhetjük az ellenfeleket, hogy aztán a magasból vágjuk őket földhöz.

Egy átlag akciójátékhoz képest mindez ugyan csak olcsó bohóckodásnak tűnik, de a LEGO-játékok világában az új rendszer komoly vérfrissítésnek számít, és nem csak látványos újdonság, de valóban hasznos előrelépés, ugyanis az ellenfelek ezúttal olyan számban, és olyan képességekkel érkeznek (pl. kivédik a sima ütéseket), hogy muszáj cifrázni a pofonok osztogatását. Ennek hála egyébként a korábban főleg idegesítő harcok megteltek élettel, szórakoztatóvá és izgalmassá váltak, és az ember alig várja, hogy ismét belekeveredjen egy jókora csetepatéba.

ELŐRE A SÁRGA KOCKÁS ÚTON

Ami a játék többi részét illeti, ott is találhatunk különböző finomhangolásokat (a rombolásért járó bütyköket például már nem pályánként kell összegyűjteni, hanem folyamatosan visszük magunkkal a begyűjtött eredményt), de maga a szisztéma jelentősen azért most sem változott. A sztori teljes egészében az animációs filmet követi, az átvezetők jelenetei szintén onnan származnak, és a ránk váró pályákon általában mindig két karaktert irányítunk, akiknek az eltérő képességei szükségesek ahhoz, hogy megoldjuk az utunkba kerülő egyszerűbb fejtörőket. Mivel ez egy Ninjago-játék, ezért jelentős szerep jut a fegyvereknek és a harcmodornak. A történet elsősorban a hat fiatal nindzsa körül forog, akik nemcsak eltérő eszközöket használnak a harcban, de a stílusuk is más, ami megint csak kellemes újdonsággal szolgál, ugyanis eltérően viselkednek a harcokban, így a szereplők közti ugrálás biztosít némi változatosságot a ránk váró rengeteg összecsapás során.

A fő feladat persze ezúttal is az, hogy a ránk váró pályákon eljussunk A pontból B-be, de LEGO-játékról lévén szó most is aranykockák, feloldható (ezúttal zsákbamacska zacskókból kihulló) figurák és alkatrészek várják, hogy begyűjtsük őket az egyes szakaszok rejtett zugaiból. Elsőre persze ez most sem lehetséges, szóval a második nekifutás ezúttal is elkerülhetetlen, ha 100 százalékra kívánjuk teljesíteni a programot. Szintén a harcrendszerhez kapcsolódó friss játékelem, hogy a pályák legyűrése közben különleges érmeket zsákolhatunk be, amelyekkel a tutorialban megtanult stílusokat erősíthetjük. Lehet nagyobb a csapás ereje, járhat több bütyök az ellenfelek lenyomásáért, lehet hosszabb a pofozkodási lánc, növelhető a harcokkal elérhető, a begyűjthető bütykök számát növelő szorzó és így tovább. Hogy az érméket mire költjük, csak rajtunk múlik, a lehetőségek tárháza egész széles, így megannyi év után még egy kis RPG-elem is bekerült az alapvetően mászkálásra, ugrálásra és gyűjtögetésre kihegyezett programba.

A történet persze most is lineáris, viszont a pályákon kívül adott egy hatalmas, több területre oszló világ, Ninjago, ami szabadon bejárható, és természetesen rengeteg aktivitást rejt. Versenyek, aranykockával megnyitható extra területek és további nyalánkságok várják a felfedezni vágyó játékosokat, szóval tartalomban ezúttal sincs hiány, a megszállottak ismét napokra lefoglalhatják magukat azzal, hogy az elérhető területek minden létező zegzugát felkutatják.

VAN, AMI SOSEM VÁLTOZIK

Ami a technikai oldalt illeti, ott komoly változások ezúttal sem érték a játékot. A grafika hozza az animációs filmben látott stílust, színes, szagos, egész részletgazdag, de hatalmas csodát hiába is várnánk, jól látszik, hogy a felszín alatt még mindig a régi játékmotor duruzsol. Ebből következően visszatérnek az olyan idegesítő nüánszok, mint az, hogy a kamera még mindig nincs teljesen egészében ránk bízva, nem forgatható szabadon, így vagy nem tudunk körbenézni, vagy előfordul, hogy nem látjuk az objektumok mögött vagdalkozó karakterünket. Szintén ebből fakadó, ezeréves probléma, hogy sokszor egyszerűen nem tudjuk rendesen érzékelni a teret, így fel kell készülni arra, hogy a hőseink nem egyszer zuhannak majd ismét a mélységbe, méghozzá önhibánkon kívül – persze lehet, hogy ha ezt kijavítanák a fejlesztők, akkor meg már hiányozna.

Ezekkel az apróságokkal persze együtt lehet élni, ami ennél sokkal bosszantóbb, hogy az optimalizálás ezúttal kissé megcsúszott. Számtalanszor figyeltem fel különböző belassulásokra, a képfrissítés visszaesésére, és az is előfordult, hogy a gépem egész egyszerűen megadta magát az egyébként átlagosnál jóval hosszabb töltögetés alatt, és szépen lefagyott az egész kóceráj. LEGO-játéknál korábban ilyet nem nagyon tapasztaltam, és nagyon bízom benne, hogy egy patch ezt valamikor orvosolni fogja.

JÖTTEM, LÁTTAM, MEGSZERETTEM

Habár nem vagyok az adaptációk híve, továbbá A LEGO Ninjago film sem vált nagy kedvencemmé, maga a videojáték kellemes csalódás lett, és azt kell mondjam, hogy régen szórakoztam ilyen jól a sorozat aktuális darabjával. Megvan benne a széria összes szerethető tulajdonsága, ugyanakkor megint sikerült annyi pluszt hozzátenni, hogy az ismert sztori és a filmből kivágott jelenetek ellenére sem érződik rókabőrnek. Szóval csak azt tudom mondani, hogy ha szereted a LEGO-játékokat, akkor kár kihagyni, és akkor is megéri tenni vele egy próbát, ha három-négy résszel ezelőtt már belefásultál az újabb és újabb kalandok végigjátszásába.