A nem is annyira távoli jövőben járunk. Az emberiség már megint úgy él totális elnyomás alatt, hogy igazából fel sem tűnik neki, hogy kihasználják. Látszólag nyugalom uralkodik az utcákon, de ha a rendszer ellenségének minősítenek, hamar megkóstolhatod a gumibot ízét. A társadalmi jogok visszaszorultak, a lakosság teljes megfigyelés alatt áll, és még a metróban is állig felfegyverzett őrök mászkálnak. Első főhősünk (Barry) hazafelé tartva épp csak eléri a metrót, máris kapja a fülest, hogy hamarosan ellepik otthonát a kékek. Sietve kell hát hazaérnünk, hogy gyorsan minden adatot töröljünk számítógépünkről, mielőtt a yard ránk rúgja az ajtót. Utóbbi sajnos mindenképp bekövetkezik, ám itt választhatunk, hogy megadjuk magunkat vagy inkább megpróbálunk kereket oldani. Mindkét opció ugyanahhoz a végkifejlethez vezet, csak más-más útvonalon. Ez mondjuk kifejezetten tetszett, mert szimpatikusnak tartom azokat a játékokat, ahol a választás lehetőségét a kezünkbe adják. Szóval Barry mindenképp a rendőrségen végzi, azonban bizonyíték hiányában kiengedik. Ekkor veszi fel őt kocsival egy titokzatos alak, majd némi drónvadászat után el is érkezünk célunkhoz, a „Liberated” nevezetű titkos csoporthoz, amely – jó cyberpunk sztorihoz hűen – a hatalom megdöntésén fáradozik. Segítségünkkel pedig megvalósítható a terv.

Lapozzunk!

Legalábbis ez az első sztori (és az első főszereplő). Jópofa, hogy a Liberated végig képregényes stílusban játszódik, azaz nem csupán a lövéseknél kirajzolódó „BANG” és „POW” emlékeztet bennünket arra, hogy lényegében egy megelevenedő képregényt nézünk, hanem konkrétan nem szabadulunk ki az oldalakon lévő panelek közül sem. Ha mondjuk, Barry leugrik egy magasabb helyről, akkor a kamera nem mozdul, hanem átváltunk az alatta lévő panelre, majd folytatódik tovább az akció. Mert a játék bizony egy shooter, mégpedig leginkább a My Friend Pedro nyomdokain haladva, azaz az egérrel célzunk és lövünk, közben pedig néha kódfeltörések és hasonló logikai nyalánkságok akasztják meg a tűzpárbajokat. A sztori önmagában még nem is lenne rossz (leszámítva, hogy akkora DedSec-nyúlás, mint ide Lacháza), a fekete-fehér, film noir-szerű látványvilág is megállna a lábán, azonban a béna irányítás és a temérdek bug rengeteget ront az összképen.

Hiba a mátrixban

Az irányítás egyáltalán nem gördülékeny. Karakterünk darabosan halad, beakad tárgyakba, a létra pedig láthatóan ősellensége. Kétféle nehézségi fokozat van, de még a könnyebbet választva is jó párszor el fogunk vérezni, mert az irányítás egy rémálom, amit csak tetéznek a bugok. Konkrétan többször megesett velem, hogy egy-egy ugrásnál a főszereplő megfagyott a levegőben, vagy például, mikor át kellett volna ugranom egy konténerről a túloldalon lévő platformra, az ugrás-animáció félúton megszakadt, és szerencsétlen úgy zuhant le nyílegyenesen a mélybe, mint a prérifarkas a Kengyelfutó gyalogkakukk mesében. Az pedig, hogy a pisztolyt sokszor nem is rakja el a karakter, és azt láthatjuk, amint hátunk mögött lóg a levegőben, vagy fél méterre a kezünk előtt célzunk vele, olyasmi, amit egy béta-állapotban lévő játéknál még elnézek, de a Liberated teljesárú szoftverként landolt a piacon. Szinkron van, a zene elmegy (semmi emlékezetes), a látvány pedig felemás. Távolabbi nézetből nem vészes, de amikor mondjuk, egy QTE-szekvencia miatt közelebbre zoomol a kamera…te jó ég, az egyszerűen undormány. Legmagasabb grafikai beállítások mellett, mindent maximumra húzva is elképedtem sokszor, hogy mennyire borzalmasan csúnya egy-egy 3D átvezető. Valamicskét javít a helyzeten a két letölthető sztori-DLC, amit legalább teljesen ingyen adnak a fejlesztők.

A cyberpunk szerelmeseinek talán megéri vetni rá néhány pillantást (a QTE-részek is egész jók), de én amondó vagyok, inkább várjanak vele ők, időközben hátha javítják a játékot. Egyelőre csak egy ígéretes koncepció áll előttünk, ami viszont összeroskad a technikai hiányosságok gyenge pillérei alatt.