Az idősebbek talán még képesek előhívni agytekervényeik rejtett zugaiból a C-64-es időszak olimpiai- és sportjátékainak nosztalgikus emlékeit, mely programok maguk is külön versenyszámok lehettek volna az ötkarikás rendezvényeken, hiszen semmi másból nem álltak, csak veszett gyors gombnyomkodásból. Az nyert, aki egységnyi idő alatt többször tudta lenyomni a ravaszt a joystickon, nem volt pardon. Sajnos ez a fajta megközelítés sokáig jellemző volt a műfajra, és ha a SEGA 2012-es londoni olimpiára készült verziója alapvetően nem írja át ezt a tradíciót -- hiszen akadnak benne szimplán „egygombos” sportágak --, azért mindenképpen értékelendő, hogy a harminc versenyszámban szép számmal találkozhatunk kihívást és szórakozást biztosító megmérettetésekkel.

„London Baby!”

A SEGA szoftvere az olimpia hivatalos játéka, vagyis a stadionoktól kezdve a menüpontok betűtípusáig minden a londoni eseményt tükrözi, így a 80 000 férőhelyes Olimpiai Stadionban fogunk futni, az Aquatic Center ad helyet a vízi sportoknak, a Lord’s Cricket Ground pedig az íjászat helyszíne. Sajnos a játékban felvonuló olimpikonok kamunéven futnak, ám akit ez zavar és kellő türelemmel bír, az a Teams and Records menüpontban nemcsak a neveket változtathatja meg, hanem a sportolók kinézetét is a valósághoz igazíthatja.

A világesemény hangulatát egyébként egészen jól megidézi a játék: a hatalmas csinnadrattával zajló megnyitóünnepség, a feszült csend után felrobbanó hangorkán a nézőtéren, a himnuszok és a sportolók reakcióit, készülődését bemutató videók kellően meghozzák a versenyszellemet és felturbózzák az adrenalint. A Seth Bennett és a korábbi atléta Allison Curbishley részvételével készült kommentár is minőségi, és habár nagy általánosságok hangoznak el csupán, melyek egy idő után kissé laposak és repetitívek lesznek, azért az atmoszférához így is hozzáteszi a magáét.

A hangulat tehát adott, amit tovább fokoz a tény, hogy rengeteg sportágban kipróbálhatjuk magunkat, és azokon belül is mindenféle versenyszámban és távon indulhatunk, ahogyan a kedvünk tartja. Belekóstolhatunk a rövidtávfutásba, az úszásba, a gerelyhajításba, részt vehetünk diszkoszvetésen, íjászaton és sportlövészeten, de indulhatunk kajakszlalomban, magasugrásban, pingpongban és strandröplabdában is. Igen nagy tehát a szórás, de hogy a sportágak kiválasztásánál mi volt a fő szempont, azt nehéz lenne megmondani, egyedül a strandröplabda egyértelmű: a bikini az bikini, még ha csak pixelekből áll is.

Futás gombnyomásra

A sportágak tulajdonképpen egyfajta minijátékoknak felelnek meg, ahol többnyire a jól időzített (a műugrás és a trambulin például egyszerű quick time eventek) és a gyors, de jó ritmusú gombnyomások vezetnek sikerre (pl. 100 méteres gátfutás). Ez talán kissé egyszerűen hangzik, de a fejlesztők tettek azért, hogy némi pluszt vigyenek a játékélménybe. A futásnál nem elég például az A gomb minél gyorsabb nyomogatása, ügyelnünk kell a sportolónk állóképességére is: egy kis indikátor jelzi, hogy mikor futunk ideális ütemben, ha ettől eltérünk felfelé vagy lefelé, akkor bizony veszítünk a sebességből. Ötletes megoldás, ahogyan az úszás is az, ott a bal és jobb analóg karokkal kell a megfelelő csapásszámot és ritmust kialakítanunk, közben figyelve arra, hogy akkor hasítjuk a legjobban a vizet, ha minél inkább kinyújtja karjait a karakterünk a húzások során. Természetesen emellett akadnak még komolyabb ügyességet igénylő versenyszámok, melyeket tényleg kihívás és élvezet játszani. Ilyen például az íjászat, ahol mindössze 20 másodperc áll rendelkezésünkre, hogy a szél erejét, a gravitációt és a kezünk remegését kiküszöbölve a céltábla közepébe találjunk. De hasonlóan szórakoztató a kajak szlalom, a sportlövészet és a súlyemelés is, amikhez bizony már némi játékos rutin is szükségeltetik, nem elegendő a kontroller vad ropogtatása.

Ugyanakkor sajnos nem egy olyan sportágat is találunk, melyek irányítása gyalázatosan rosszul lett átültetve, és kifejezetten frusztráló időt tölteni velük. Példának okáért az asztalitenisz semmit nem ad vissza a sportág szépségeiből, hihetetlenül lassú és kezelhetetlen, ráadásul borzasztóan idegesítő, mikor a karakterünk lassított felvételen nyújtózva próbálja elérni a szélre helyezett labdákat. Hasonlóan béna a strandröplabda: ilyen irreális labdafizikával utoljára valamelyik ősrégi, 2000 előtt készült FIFA-ban találkozhattunk. Utóbbi annál is inkább érthetetlen, mivel ugyan csak a SEGA-é a Beach Spikers, ami az egyik legjobb strandröpi szimulátor a piacon.

Az egyes sportágak irányítását az adott esemény előtt, külön gyakorló menüpontban sajátíthatjuk el, ám sajnos ezek a tutorialok eléggé haszontalanok. Csak azt tudhatjuk meg belőlük, hogy mikor melyik gombot kell megnyomnunk egy-egy mozdulat elvégzéséhez, ám magát a teljes mozgást, annak ritmusát és az időzítést csak a versenyeken tapasztalhatjuk meg éles körülmények között. Így érdemes előbb az Event vagy a Party Play menüpontokban belekóstolni az olimpiába és csak utána nekiállni az éremgyűjtésnek, annál is inkább, mivel nem lehet több mentett állásunk, a kvalifikációs körök és a döntők újrajátszására nincs lehetőség, csak akkor, ha valamiben már a dobogó legfelső fokán végeztünk. Ilyenkor bónuszként úgynevezett tokent kapunk, ami egyszeri alkalommal feljogosít az ismétlésre. Érdemes ezeket tehát bölcsen és megfontoltan használni.

Egyedül és csapatban

Természetesen a játékban lehetőségünk van végigjátszani a teljes ötkarikás rendezvényt az első naptól kezdve az utolsóig. Az egyszemélyes kampánymód elején kiválaszthatjuk a harmincöt felsorakozó nemzet közül, amelyikkel indulni szeretnénk (Ria-Ria-Hungária!), ezután pedig nincs más dolgunk, mint a gép által felajánlott sportágak közül (12, 20 vagy 28 teljesítendő versenyszámot állíthatunk be, három nehézségi fokon) mindennap kettőben megmutatni ügyességünket, és a selejtezőben olyan eredményt produkálni, amellyel kiérdemeljük a döntőn való részvételt. Ha nem tetszik ez a rendszer, akkor az Event Playben saját olimpiai menüt állíthatunk össze, melyben a nekünk nem tetsző sportágakat egyszerűen kihagyhatjuk.

A Party Play opció azonban még több izgalmat rejt, itt találjuk ugyanis a mozgásirányítással játszható számokat (a kinectes és a Move-os támogatásról keretes írásunkban olvashattok), illetőleg a többjátékos módokat, melyek egyértelműen a London 2012 legjobb pillanatait szolgáltatják. Offline akár négyen is versenybe lehet szállni az aranyakért egymás ellen vagy egy csapatban játszva, online pedig a mások által beállított világcsúcsokra hajthatunk rá, miközben választott nemzetünk helyzetét javítjuk az összesített éremlistán, no és persze sajátunkat, a játékosokat az éremszerzési százalékuk alapján sorba rendező egyéni rangsorban. Bónusz szórakozásnak pedig ott vannak a kihívások, melyek során kissé megváltoztatott szabályokkal vehetünk részt a különböző versenyszámokban. Igaz, ez nem minden esetben sült el jól, mert míg a gerelyhajítás hatalmas céltáblákra, és a minket támadó agyaggalambok lelődözése egészen mókás, addig a kajak szlalom áthaladó kapuk nélkül csupán egy gyors futam a tajtékzó vízen.

Összességében tehát egy egészen tisztességes programmal állunk szemben, aminek vannak ugyan kifejezetten lehangoló pillanatai, ám aki szívesen sportol a nappalijában, az bátran szerezze be a London 2012-t. Hosszú távon persze ne számoljon vele (maximum az online világcsúcsok megdöntése lehet érdekes ilyen tekintetben), mert a szavatossága olyan gyorsan lejár, ahogyan Usain Bolt futja a 100 métert.