Néha a legegyszerűbb ötletekből születnek a legváratlanabb meglepetések. A Four Quarters indie csapata mindösszesen megálmodott egy látványában a késő ‘80-as, kora ‘90-es évekbeli szerepjátékokat idéző roguelite-ot, melynek lényege, hogy a főhős körbe-körbe járkál egy viszonylag egyszerű és rövid pályán, szörnyekkel csatázik, lootot gyűjt a játékos beavatkozása nélkül, kalandja azonban minden egyes körrel egyre bonyolultabbá és érdekesebbé válhat. A Devolver Digital a stúdiótól megszokott enyhén elborult stílusban jelentette be a 2020-as Game Awardson a Loop Hero-t, és bár első pillantásra nem tűnt teljesen egyértelműnek, hogy pontosan mit érdemes várni tőle, egyáltalán milyen stílusú játék lesz pontosan, a végleges változat már meg is jelent – és túlzások nélkül egy brutálisan addiktív darab lett.

A Loop Hero világa ugyanis a korábban említett üres körből áll, egy pontján egy táborral, ahonnan magányos hősünk útra kel, hogy körbe körbe járkáljon, a táborhoz érve újratölti életerejét, miközben valahányszor a képernyő bal felső elhelyezett óra új nap kezdetét indikálja, gyógyul valamennyit és az úton újabb adag húsevő slime jelenik meg. A világot egy ördögi Lich megsemmisítette, a sötétség és a feledés elnyelt mindent (valahogy úgy, mintha Michael Ende Végtelen történetében elbuktak volna a főszereplők). Hősünk azonban az egyes körök során képes egyre többre emlékezni – emlékei pedig, ahogy az gyorsan kiderül, a világ megmentését jelenthetik. Minden egyes leölt szörny képes ugyanis halálát követően a hős emlékeit szimbolizáló kártyalapokat dobni, amelyek egy-egy játékbeli helyszínt jelképeznek és lerakhatók a játéktér egy erre alkalmas pontjára, különböző játékmechanikákkal bővítve az egyes köröket: a slime-ok mellé sokkal combosabb ellenfeleket dobhatnak a hős útjába az egyes körök során (akik azonban cserébe egyre több kártyát, illetve a hősre aggatható egyre erősebb és speciálisabb felszerelést hagynak hátra), növelhetnek valamilyen tulajdonságot, mint például az egyes új napok elején regenerálódó életerőt, a hős haladási sebességét, vagy pusztán lerakásuk és érintésük során valamilyen begyűjthető nyersanyagot hagynak hátra.

Építkezés a semmi közepén

Ha a hős egyik köre végén a táborban úgy dönt, befejezi az aktuális expedíciót és megpihen, azzal ugyan a teljes addig felépített játéktér és felszerelése elvész, ám a kaland során begyűjtött nyersanyagai megmaradnak, és felhasználásukkal egyre több épület húzható fel a táborban, egyre több túlélőt és NPC-t visszahozva a feledés homályából, akik hősünket vagy az expedíciókhoz látják el több segítséggel, egyre erősebb kezdőfelszereléssel, új kártyákat téve elérhetővé, melyeket indulás előtt beválogathatunk a Hands of Fate-hez hasonlóan testreszabható pakliba, vagy felépítésükkel akár komplett klasszikus játékmechanikákat hoznak vissza a világba, mint az expedíciók elején választható kasztok vagy a szörnyek leöléséért kapott tapasztalati pontok rendszere (maguk a szörnyek minden egyes megtett körrel egyre erősebbé válnak). Ha nem térünk vissza a táborba, csak a térképet építgetjük, egy megadott ponton, melyet a játék szintén a képernyő bal felső sarkában jelez, elérünk az adott fejezet végére, ahol a Lich manifesztálódik a táborhelyünkön, hogy összecsapjon velünk, legyűrésével pedig előre léptethetjük a játék történetét is.

Az egyes lapok lerakásában, kijátszásában iszonyatosan mély játékmechanikák rejlenek, a megfelelő szervezéssel és taktikussággal egyformán növelhetjük esélyeinket vagy nehezíthetjük meg saját dolgunkat. Az általában igen komoly loottal szolgáló pókfészket például nem érdemes vámpírkastély közelébe rakni, hiszen míg előbbi minden új nap kezdetén egy óriáspókot tesz egy szomszédos mezőre, utóbbi minden közelében lezajló harchoz automatikusan hozzáad egy vámpírt. A hegyek és sziklák növelik a naponta regenerálódó életerőt, ám ha túl sokat rakunk le belőlük, a játéktér egy pontjára automatikusan kerülhet egy koboldokkal teli tábor, a kiterjedt hegységekből pedig vérszomjas hárpiák is rajtunk üthetnek. És bár hozzáférhetünk olyan kártyákhoz is, melyekkel korrigálhatjuk döntéseinket, eltávolíthatunk bizonyos mezőket, ezek felbukkanása nem túl gyakori.

Csak még tíz kört!

Hiába a minimalista látvány, az egyre bővülő játékvilág, az egyre különlegesebb, mágikus képességekkel is rendelkező felszerelések begyűjtése, a főhős folyamatos erősítése és a játékvilág bővítése egyszerűen eszméletlenül addiktív játékmenetet eredményez, melynek hála nem egyszer kaptam magam a klasszikus “csak még egy kört” mentalitáson, melyből szokás szerint lett legalább öt-tíz-tizenöt. Negatívumokat szinte csak akkor tudnék felhozni róla, ha nagyon szigorú lennék, akkor is legfeljebb annyit, hogy időről időre egy-két expedíciót színtiszta farmolásra kell szánni a továbblépés érdekében, illetve minden expedícióban eljön előbb-utóbb az a pont, amikor egy adott kártya már feleslegessé válik, mert úgysem rakunk le belőle újabb példányt. A Loop Hero ráadásul meglehetősen komoly, az aktuális helyzethez illő szálakat pendít meg történetében és hangulatában is az újrakezdésről, kitartásról, felülkerekedésről a kétségbeesésen és reménytelenségen. Minden tekintetben vérbeli meglepetésjáték, mely méltó a Devolvertől megszokott egyedi, minőségi címekhez, és csak ajánlani tudom, hogy tegyetek vele egy próbát – egyhamar úgysem fogjátok utána letenni.