Cimbi, melyik a kedvenc soulslike játékod? Egyáltalán bírod a stílust? Ha igen, már érdemes velem tartanod, de ha nem, akkor se menj sehova, mert talán most fogod megkedvelni a zsánert. Nem mondom biztosra, mert hát ugye csak a halál biztos, pláne azokban a játékokban, melyek a From Software hagyatékát örökítik tovább, de na, egy próbát megér. Főleg, hogy már a 2014-es Lords of the Fallen is elég jó volt, sőt nekem a kedvenc klónjaim között van, merthogy az art dizájn például telitalálat volt, ahogy a játékmenet és a hangulat is. A bugok meg vagy elüldöztek valakit, vagy nem, de ez kit érdekel, amikor az ember jól szórakozik? A nagy kérdőjel az volt, hogy a nem éppen a minőségi játékokról híres CI Games mit kezd az IP-vel, miután az eredeti alkotók (Deck 13) leléptek. És míg a Deck idén a középszerűnél csak kevéssel jobb Atlas Fallennel próbálkozott, a 2020-ban alakult Hexworks elkészítette az igazi szellemi örököst.
A gonosz isten visszatér
Hiába nincs sorszámozás, a Lords of the Fallen nem remake vagy reboot, hanem most már egy sorozat része, hasonló felütéssel, mint 2014-ben. Avagy a gonosz isten, Adyr visszatérése miatt retteg mindenki, hiszen a legyőzött démon eónokkal később várja a visszatértét, amihez számtalan szörnyeteg és démoni entitás asszisztál. A jó hír, hogy még semmi sincs veszve, mert bár a bevezető videóban eléggé pórul jár egy Sötét Kereszteslovag, de legalább a lámpáját egy olyan emberi roncsra hagyja, mint amilyen a játékos, és aki innentől szintén Sötét Keresztesként igyekszik a démonok istenének alátenni. És ezzel kezdetét veszi az újabb rémálom, már ami az újraéledés, próbálkozás, halálozás szentháromságban megizzasztja mindazokat, akik győzelemről álmodnak.
Príma(l) Souls Reaver
Magáról az alapról felesleges sokat beszélnem, mert az olyan, mint bármelyik soulsborne, és gondolom, már unod az állandó ismétlést. Mész, vannak bonfire-höz hasonló helyek a fejlesztéshez, pihenéshez és gyorsutazáshoz, valamint a multiplayer is innen indítható. Vannak extra sebzések a pengékre, van fegyverfejlesztés, 100-féle gyilkoló eszközzel, páncélok, varázslatok és a többi. Eleve, az elején 9 kaszt közül válogathatunk, testre is szabhatjuk a karaktert, és ez az egész jó móka, de még jobb, ami utána jön. Mert amellett, hogy az art dizájn ezúttal is remek, ahogy az audió is megállja a helyét, van a szokásos recept mellé egy üdítő összetevő, ez pedig a holtak világa. A már emlegetett lámpás ugyanis nem véletlenül van velünk, hanem azért, mert ezzel az élők világából is átleshetünk a túlvilágra, másfelől ideiglenes pihenőhelyet teremthetünk, sőt egy rövid ideig kitéphetjük az ellenfelek lelkét a testükből, közben megsebezve a teremtményt és hasonlók. Továbbá, ha meghalunk (de a lámpával magunk is dönthetünk úgy, hogy átmegyünk), átkerülünk a holtak világába, és csak ha ott ismét meghalunk, akkor veszítjük el végleg az életünket. De a holtak világában vannak olyan pontok, amiknél az élők világára válthatunk, így akár többszörös esélyt is kaphatunk, csak ügyesen kell élnünk a lehetőségekkel. És persze vigyázni a seggünkre, mert fűbe harapni még mindig elég könnyű.
Az egymásra épült két világ pedig rengeteg lehetőséget rejt magában, ahogy az oda-vissza mászkálás is közöttük. Egyfelől, ha egy elárasztott terepre érünk, lehet, hogy a másik világban simán átkelhetünk, de akkor felhívjuk magunkra a démonok figyelmét. Aztán van, hogy egy kerítés zárja el az utunkat, ami azonban a holtak világában nem létezik. És hasonló apró kis eltérések, extra lehetőségek színesítik a szokásos soulsborne mechanikát, már azzal együtt, hogy a holtak világában a Bloodborne-hoz hasonlóan egy darabig visszaszerezhetünk életerőt. A pályakialakítás és a dizájn pedig szintén ezt az egész megvalósítást erősíti, már azzal együtt, hogy a teljes világ számos kapcsolódási ponttal rendelkezik, így akár órák után is találhatunk olyan ajtót, amit megnyitva a játék egy sokkal korábbi részére térhetünk vissza, ezzel összeköttetésbe hozva távoli szinteket.
Persze, mindebből kevés a teljesen saját ötlet. Aki régóta gamer, az ismeri a Legacy of Kain: Soul Reavert vagy a Primal-t, és bezony mindkettőből sikerült elég sokat átemelni. Ez azonban nem baj, hiszen nem szolgai másolatról van szó, hanem egy vérbeli soulslike/soulsborne kapott igazán izgalmas, eddig még nem használt összetevőt, amitől a recept csak még jobb, a végeredmény pedig csak még ízesebb. Ebben a zsánerben kellett már legalább ennyi újítás, új ötlet, még úgy is, hogy az idei esztendő kifejezetten erős, ha azt vesszük, hogy a Remnant 2 után jött egy Lies of P, majd azt szinte egyből követte a Lords of the Fallen.
És bizony, bár az előzőt is szerettem, de a 2023-as Lords of the Fallen még jobb is, mint az elődje. Jobban össze lett rakva, több benne a munka és a szakértelem, sokkal grandiózusabb és ügyesebben van felépítve, olyan elemekkel, amiket soha nem képzeltem volna egy soulslike játékba. Nem hibátlan, mert bugokba bőven bele lehet futni, kisebb szaggatások is előfordulnak és a többi, de piszkosul élvezetes, itt-ott nyomasztó, baromira jó ellenfelekkel és főellenfelekkel, érdekes terepekkel (no, és a szokásos, ocsmány helyszínekkel, mérgezéssel és mindenféle szemét opponensel). Ráadásul, a két világ közötti átjárásnak, valamint az online társaknak köszönhetően (a boss után nem térnek vissza a világukba, bármennyi ideig együtt mehetsz a választott társsal) talán könnyebb is azoknak, akik eddig nem boldogultak a hasonló műfajú videójátékokkal. Mert itt még a halál sem választ el egymástól.
