Egyébként szándékomban áll a játék tartalmi részével is foglalkozni, csak nem árt előbb tisztázni néhány apróságot. Mert az egy dolog, hogy ez a grafikai színvonal évekkel ezelőtt is kínos lett volna, de a játék olyan szinten optimalizálatlan, hogy ha nem lett volna kvázi kötelező valamennyire belemélyedni, fix, hogy játszhatatlanságra hivatkozva a prológusnál kikapcsolom. Ami mellesleg hiba lett volna. Az ajánlott rendszerkövetelményeknek maradéktalanul megfelelő konfiguráció mellett is úgy szaggat az egész, ahogy nokedlit egy professzionális nagymama is csak szeretne. Csak annál kicsit még jobban. Teljesen mindegy, hogy milyen beállítások mellett próbálkozunk, fél órán belül garantált a fejfájás és/vagy émelygés. Az irányítás így darabos és nehézkes, teljesen feleslegesek és idegenek a platformer jellegű részek, rángat a kamera, a képkockaszám folyamatosan hullámzik, fizika konkrétan nincs, a karakterek körülbelül lebegnek. Semmi közük a textúrálatlan, kidolgozatlan talajhoz, amin elvileg haladnak, vagy éppen bármihez, amivel fizikai kapcsolatba kerülnek.

És akkor a grafika. Ilyen kínos fény-árnyék dinamikát még életemben nem láttam (ja, de mégis; a Pathologic HD sem egy esztétikai különdíjas valami), a karakterek mozgása és mimikája jelzésértékű, a hanghatások még éppen elmennek, a környezet viszont szegényes és kidolgozatlan, minimális az interaktivitás, a kampány tele van irritáló glitchekkel, laggal, de bugokkal szerencsére (már) nem. Haladni éppenséggel lehet, csak szörnyen kényelmetlen az egész. Igazából szégyellhetné magát a Shiver, hogy ezért pénzt kér. Vagy legalábbis, hogy ennyit. A felének a feléért is lenne hozzáfűznivalóm, de kevésbé érintene mélyen. Hogy mondjuk, a vércseppek poligonálisak. Ezzel együtt, miután duzzogva végigszenvedtem magam az első fejezeten, akklimatizálódtam, már amennyire egy ennyire rossz optimalizáláshoz csak lehetséges, a második fejezet közepére elkezdett érdekelni a történet. Mármint addig is érdekelt, csak eleinte nem volt biztos, hogy létezik az az összeg, amiért hajlandó vagyok végigjátszani. Aztán mégis.

Vannak rossz játékok, amik jók

A Pathologic HD pont ilyen volt. Először azt hittem, nincs is készen, vagy driverhiba keletkezett, vagy sérült a fájl. Aztán kiderült, hogy tényleg úgy néz ki. Mondjuk, a Pathologic HD sokkal karakteresebb és lényegesen nehezebb játék, mint a Lucius 3, de pont ugyanazt váltotta ki. Csak azon túl, hogy az oroszok produktuma, grafikailag értelmezhetetlen, még roppant körülményes és indokolatlanul állati nehéz is. De a legjobb játék volt, amivel soha többé nem akarok játszani. A Lucius ennyire nem reménytelen, ha képesek vagyunk bármit is feldolgozni a sztoriból az eleinte minden valószínűség szerint minden erőforrásunkat lekötő anyázásbosszankodás mellett, akkor azért egyértelműen látszik, hogy van benne potenciál. Csak hulladék módon lett kivitelezve. Így viszont szinte utánozhatatlan teljesítmény, hogy mégis tök szerethető. Egyébként meg viszonylag egyszerű az egész, ha minimálisan nagyobb kapacitású a memóriánk, mint egy aranyhalnak, és hajlandók vagyunk rendesen körbenézni Winter Hillben.

A nyilván hét fejezetre tagolt történet lényege, hogy Lucius McGuffin nyomozóval karöltve visszatér az elmegyógyintézetben végzett diszkrét létszámleépítés után Winter Hillbe, ahol a szent tekercset védő pecséteket feltörve beteljesítik a próféciát. A játékmenet meglepően nyugodt és kiszámítható, likvidálni kell az apokalipszis négy lovasát, amihez előbb be kell azonosítani őket. Összeszedegetünk mindenféle hasznos holmit (és egyáltalán nem hasznos, de gyűjthető izét), majd felfedezzük a ránézésre ritka sivár, de tartalmilag azért rendesen megkonstruált környezetet. Winter Hill térképe aránylag nagy, körkörösen bejárható, nem teljesen nyílt, de kicsit azért sandbox érzetű. A távolságokon viszont gyors utazással segíthetünk – díjaztam volna, ha ez például a Pathologic HD fejlesztőinek is eszébe jut. A másik opció, hogy kölcsön vesszük a lemészárolt varjak lelkét (technikailag a szívüket) és madár képében repülünk. Ez néhányszor jópofa, aztán pont teljesen érdektelen lesz, hatékonyabb a térképen úticélt választani és odacsöppenni.

Semmi különös, csak Végítélet

Ettől függetlenül nagyon kellemes a játék. Ami kissé bizarr fordulat, végtére is mi vagyunk a Sátán gyermeke, aki hobbiból irtja a szomszédságot, gyaláz meg vallási ereklyéket, és pokoli, telekinetikus hatalommal bír. Ennek segítségével vadásszuk le a célszemélyeket, és oldjuk meg a szellemileg általában egyáltalán nem megterhelő rejtvényféleségeket. Egészen relaxáló az egész (kivéve az idegesítő platformer jellegű részeket, amikből szerencsére nincsen sok), a gyilkolászás pedig teljesen természetes, viszont vizuálisan kevésbé megterhelő. Egyrészt nevetséges a grafika, nehéz komolyan venni, másrészt egész konszolidált az egész látványvilág. Félelmetesnek távolról sem nevezném, kicsit olyan, mintha Colombo hadnagy egy 6 éves, mellesleg sátáni hatalommal bíró kisfiú lenne. Aki abból merít erőt, hogy leveri a Bibliát a polcról, és megfordít néhány feszületet.

Vannak még cuki dolgok amúgy a játékban. A sárga esőkabátos öltözet nyilván nem Rupert Mackóra utal, hanem az Az-t idézi, Stephen King Kedvencek temetője sztorija is felbukkan egy apró utalás szintjén, kaphatunk Samara teljesítményt a Körből, a Mason Motel pedig úgy, ahogy van, teljesen egyértelműen Hitchcock Psychója. Ezeket eléggé értékeljük. Néhány apróság viszont pontatlan, de a sztori szempontjából nagyon nem mindegy. A fehér pizsis halloween buli El Greco Mártírok című festményére emlékezteti a sátáni kölköt, ilyen kép viszont nem létezik. Az Ötödik pecsét feltörését viszont El Greco valóban megfestette, ami a Jelenések könyve 6:9-11 jelenetét ábrázolja. Amiből, ha eddig nem, most már valószínűleg mindenki rájött, de ha mégsem, akkor mondom, hogy lényegében a Jelenések könyve 5-8 a Lucius 3 cselekménye. „És láték annak jobbkezében, aki a királyi székben üle, egy könyvet, amely be volt írva belül és hátul, és le volt pecsételve hét pecséttel”, Lucius pedig ezt szándékozik feltörni és mint ilyen, ezzel beteljesíteni a végítéletet. Erre asszem, illett volna már a hétpecsétes tekercs láttán rájönnöm, de nagyjából a harmadik fejezet elejére sikerült valóban a lényegre koncentrálni, és nem arra, hogy látszólag beszorultam egy sarokba, vagy megint átestem a falon.

Ismerős történet

A történet tehát nagyon rendben van, csak kár, hogy ez nem a fejlesztők érdeme, mert úgy 2000 éve kitalálták. Szerzői jogi perektől viszont biztosan nem kell tartani. De ami rajtuk múlt, azt sikerült ismét rendesen elkefélni, a játékmenet viszont ezzel együtt is határozottan kellemes, noha kissé komótosabb az ideálisnál. Ezt tetézi, hogy ritka lassan és döcögősen indulnak el a szkriptek, cserébe eleinte irritálóan sok van belőlük. Ezekhez a játék során hozzá lehet szokni, ahogy a közel tűrhetetlen optimalizálatlansághoz és az idejétmúlt grafikához is. A Lucius 3 összességében egy glitchparádé, ezzel együtt egy nagyon jó játék, csak minden szempontból kényelmetlen játszani. Pedig megéri. A Shiver sosem a professzionális kivitelezésről volt híres, történetet viszont tudnak mesélni a stúdiónál. Ennél szórakoztatóbban és érdekesebben valószínűleg nem nagyon lehetne bemutatni a Jelenések könyvének lényegét az Ómennel körítve.