Nintendo hardvert Mario nélkül elindítani egykoron legalább annyira lehetetlennek tűnt, mint Sonicot elképzelni ugyanitt. De ami egykoron elképzelhetetlen volt, az mára sztenderddé vált: az egyszemélyes történetektől való eltolódás, a hat-nyolc órás kampányhosszúságok, vagy a pénzért árult játékmenet-funkciók. A 2001-ben is az árral szemben úszó Luigi's Mansion ennek ellenére mégsem csak azért maradt meg az emberek fejében, mert egy népszerű, de Nintendo mércével-mérve hatalmasat bukó hardver nyitókínálatát erősítette, hanem mert a Mario-duó másik tagját tette meg főszereplőnek, egy akkor és most is páratlan akció-kalandjátékban.

SZELLEMÍRTÓ

A Luigi's Mansion ugyanis a legkevésbé sem illeszkedik bele a Mario-világ fő csapásirányába, de még a spinoffok közül is kilóg, tulajdonképpen mindennel. Ott van rögtön a története - Luigi egy elhagyatott kúriához érkezve kell, hogy rájöjjön, hogy nem csak Mariónak veszett nyomva, de az élőknek is, hiszen a roskadozó építményben hemzsegnek a szellemek, és örök társát csak úgy mentheti meg, ha a hátára szerelt szellemporszívóval a padlótól a plafonig végigvákuumozza az egész hodályt, felszívva szellemeket, túlvilági lelkeket, és egy egész iparvárosnyi port.

Ez tizenhét éve is pontosan így volt, és tizenhét évvel később is ugyanazt a feladatot kapjuk meg ugyanazon a helyszínen, csak egy sokkal kisebb, kompaktabb, és nem feltétlen fejlettebb hardveren. A 3DS-es változat azonban sokkal több, mint egy szimpla átirat, már csak azért is, mert ami a Gamecube-on launch cím volt, az 3DS-en tulajdonképpen egy hattyúdal. Az erősen az életciklusának utolsó hónapjait nyögő hardver ennek ellenére nem csak, hogy kiválóan megbirkózik a LM tetszetős világának stabil ábrázolásával, de még sok szempontból újít is.

DRÁGA TAKARÍTÁS

A leghasznosabb és egyben leglátványosabb bővítmény természetesen az egy teljes képernyőt elfoglaló térkép, amely jelentősen megkönnyíti a labirintusszerű-helyszínben való navigációt, ami egy, a folyamatos oda-vissza mászkálásra kihegyezett játékmenet esetében kifejezetten életmentőnek nevezhető. Igaz, ennek kicsit alávág a sokszor fájdalmasan hosszú töltési idő, és a stabiltól azért nem kevésszer túl messze álló képfrissítés. Ennél már lényegesen nagyobb problémát jelent az irányítás, amely az első generációs, kizárólag egy analóg karral rendelkező 3DS-ek esetében nem éppen intuitív: a D-padot és az összes gombot egyaránt használó kezelés nem teszi lehetővé azt a precíz szellemvadászatot, mint ami a Gamecube-os eredetit jellemezte - vagy ami a New 3DS tulajdonosainak kijutott..

A Luigi's Mansion ennek ellenére még mindig egy időtlen klasszikus, amely az új hardveren is kiválóan érzi magát - és aki esetleg nem visszafelé haladt az időben, mint a Nintendo, nem csak a már öt éve elérhető második epizóddal követheti tovább Luigi viszontagságait, de 2019-ben immáron Nintendo Switchen is felporszívózhatja a csínytevő lelkeket.