A klasszikus és egyben kultikus Sierra-játékok krémjének remake-hegyével a hóna alatt keresve sem lehetett volna jobb stúdiót találni egy, az ezen klasszikusokra emlékeztető új kalandjáték létrehozásának feladatára, de a nyolc év várakozás sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fejlesztők ugyanis hiába modernizálták a King's Questeket és a Quest for Glorykat, ha közben nem sokat tanultak, maximum azt, miként is működött a mechanikájuk. Amikor viszont egy új világ megálmodásáról és annak feltöltéséről van szó, a Himalaya Studios képességei annyira gazdagok és egyediek, mint egy Las Vegas sötétebbik részén tevékenykedő Roberta Williams-imitátornak.

EGY ÚJ VILÁG

A nyelvtörőnek is beillő Mage's Initiation: Reign of the Elements főhőse, az alig 16 éves D'arc egy évtizede tanulja az elementáris mágia tudományát, és mostanra jött el életének fordulópontja: a nap, amikor az elmúlt tíz év során otthont jelentő mágusok tornyának négy leghatalmasabb varázslója színe elé állhat, hogy egy három feladatból álló megpróbáltatás teljesítésével bizonyítsa képességét, és hivatalosan is varázslóvá váljon. D'arcnak három tárgyat kell megszereznie: egy varázslónő hajtincsét, egy griffmadár tojását és egy legendás trinikornis három végű szarvát. Iginor földjén azonban nemcsak legendás lények és egyszerű, a mágiát használni képtelen közönséges emberek élnek, de szörnyek és más rondaságok is, így a meglehetősen egyszerű feladat teljesítése igazából nem is olyan könnyű.

A Mage's nem meglepő módon nem a modern, és nem is a hagyományos point and click kalandjátékok műfaját erősíti, hanem a Sierra által a nyolcvanas évek legvégén elindított Quest for Glory-féle hibrid stílust, amely alapvetően úgy működik, mint bármelyik másik kalandjáték, csak épp van benne harc, karakterfejlesztés, valamint olyan döntési lehetőségekbe futhatunk, melyek kihatással vannak az események és a történet végkimenetelére is. Az első döntés például rögtön a kezdéskor elénk kerül, amikor ki kell választani, hogy D'arc melyik elementál varázslójaként tevékenykedjen. A tűz, a víz, a levegő és a föld mind eltérő varázsigéket kínál, de igazából ettől függetlenül az összes feladványt ugyanúgy kell megoldani.

A CSIRKE ÉS A KERÉK

Feladványból pedig nem kevés akad, az egyszerű, „találd meg ezt a tárgyat” ötlettől kezdve egészen a komplex „kombinálj négy totál össze nem illő dolgot” metódusig. D'arc tárgylistája gyakorlatilag feneketlen, így hatalmas léceket, hordókat és még száz másik kacatot is képes magával cipelni, hátha jó lesz valamire. Ezek megtalálása, a feladványok megoldása pedig tapasztalati pontot ad, ami képességpontokra költhető. Sok haszna ennek sajnos nincs, a sivár, repetitív harcokban ugyan van lehetőség különféle varázslatokat használni, amit egy manarendszer táplál, de a legfapadosabb, kvázi ingyenes bűvige bőven elég a sikerhez. És mivel a mentési lehetőség is szabad, ezért a váratlan halál sem okoz sok fejfájást, és szerencsére a továbbhaladás sem lehetséges, míg nem sikerül minden tárgyat megtalálni, minden akadályt elhárítani – így az ember nem tudja úgy a sarokba szorítani saját magát, mint a Sierra-játékokban. Azért az a pár évtizednyi fejlődés a műfajban nem jött rosszul.

Csakhogy a régi játékok és az aranykor imitálása önmagában még nem elég, és ez az, amit az elmúlt évek nosztalgiahullámában született retró-futurisztikus címek zömének problémát jelent megérteni, vagy a saját hasznára fordítani. A Quake, a Hexen vagy a Quest for Glory nem azért volt felejthetetlen klasszikus, mert úgy nézett ki és úgy működött, ahogy, hanem mert a saját lábán is képes volt megállni, és nagyságát tartalma, ötletei, kidolgozottsága kölcsönözte neki. Ebből azonban a Mage's Initiationnak nem sok jutott: bár világa, története hangulatos, és a helyszínek zömét is sikerült aprólékosan létrehozni, de főszereplője és a karakterek többsége botrányosan ronda, kidolgozatlan és lélektelen, a kalandozás maga teli van tömve felesleges és érdektelen üresjáratokkal. Imitátornak lehet, hogy sikeres, de nemcsak hogy a klasszikusok nyomába sem érhet, de önmagában nézve is alulról súrolja a közepest.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!