Super Mario is megérdemel egy kis kikapcsolódást az ugrándozások közepette. Szegény 1985 óta dolgozik megállás nélkül, hol hercegnőket mentve, hol a legkülönbözőbb ellenségeket legyőzve, így most lazításként inkább a focipályára lépett barátai és ellenlábasai oldalán a Mario Strikers-sorozat új felvonásában. A még 2005-ben GameCube-on debütált széria közel két évtizeddel később Wii után most Nintendo Switchen tért vissza, hogy újra labdába rúghassunk kedvenceinkkel.

Mario Wario ellen

A Nintendo hiába ismert családbarát tartalmairól, ezúttal bizony van bőven durvulás. A Mario Strikers-sorozat játékmenetével és találásával már első részével olyan élményt adott, ami ismeretlen volt a Mario-játékok univerzumában. Az új Mario Strikers: Battle League is erre épít, még akkor is, ha pár területen kevesebbet nyújt, mint elődei. Az új rész egy lazán vett futballjáték, melyben a klasszikus foci szabályai csak nagy vonalakban érvényesülnek. Van passz, van emelt passz és cselezés, egy adag testi kontaktus és némi erőszak, de a cél továbbra is a labda kapuba juttatása. Az, hogy ezt hogyan éritek el, az csak rajtatok és a karaktereteken múlik. Alapvetően tíz karakter közül lehet választani, melyek között ott van Mario, Wario, Toad, Browser, kicsik és nagyok, persze mindegyikük egyedi tulajdonságokkal és lehetőségekkel.

És hogy milyenek a meccsek? Káoszba fordulóak, néha átláthatatlanul gyorsak, és érdemes végigcsinálni az oktatómódót, mert a foci szabályai nem a megszokott módon érvényesülnek. Van itt minden: neki lehet lökni az ellenfelet a falnak, fel lehet rúgni, blokkolni, de arra nagyon kell figyelni, hogy kinél van a laszti. A Mario Strikers: Battle League Football az árkádos foci jellege ellenére mégiscsak egy Mario-játék, így annak közismert elemei itt is megjelennek. Időről-időre feltűnik a pályán egy csillag, egy gomba, vagy akár a vízvezeték szerelő más kalandjaiból ismert elem, melyek felszedéséből más-más előnyt kovácsolhatunk, a kagyló hatására például elesnek a pályán a játékosok. Persze ha gólt szerez az egyik csapat, akkor hatalmas ünneplés kezdődik, csakúgy, mint egy hagyományos focimeccsen.

Csillagot szereztem

A Mario Strikers: Battle League Football egy látványos Mario-játék. Animációi gyönyörűek, a játékmenet gyorsasága szédítő, az egyéni támadások (úgynevezett Hyperstrike-ok) pedig nagyon látványosak. Érdemes kísérletezgetni a karakterekkel, mert mindegyikük adottsága eltér, így Donkey Kong különleges képessége például a banánnal áll összefüggésben, Luigi tornádót idéz meg, és így tovább.

Bármilyen látványos is azonban a Mario Strikers: Battle League Football, és hiába biztosít remek szórakozást kicsinek és nagynak egyaránt, hatalmas gond, hogy tartalom alig van benne. Kevés a játékmód, a meccsek pár perc alatt véget érnek, csak öt stadion van, és választható karakterből sincs kifejezetten sok. Utóbbit persze valószínűleg korrigálja majd idővel a Nintendo DLC-k formájában, viszont az nem nagy vigasz, ha külön kell fizetni értük teljes áru játékként. A Mario Strikers: Battle League Football hiába szórakoztatóan árkádos nem megszokott focis élményével, a kevés tartalom miatt ár-érték arányban jelenleg nem a legjobb választás.