Hősünk, Jack napja eleve különlegesnek indult, elvégre az ember nem mindennap megy főiskolára. De Jack még csak nem is sejtette, hogy világa rövidesen teljességgel a feje tetejére áll, és furcsábbnál furcsább dolgoknak lesz szemtanúja. A reggel még rendben megy, cuccaink összeszedése során megismerkedünk az irányítással és a játék néhány alapkoncepciójával, mint a tárgylista, környezetünk manipulálása. Majd szó szerint szabadjára engednek, csakhogy rövidesen szemtanúi leszünk, ahogy egy árnyalak valami zöld, feltehetően radioaktív trutyit enged a patakba, melynek hatására az állatok megvadulnak, az emberek pedig zombivá válnak. Mindez még hagyján, csakhogy egy félreértés következtében Jack lesz a legfőbb gyanúsított, így nincs más választása, mint nevének tisztázása az ügy felgöngyölítésével – és menet közben Single Valley (vagy a világ) megmentése.

Hit the road, Jack

A nyugodt amerikai kisváros, Single Valley utcáit és környékét ellepő megvadult mókusok, nyulak és egyéb állatok, valamint a zombivá változott emberek ellen eleinte egyetlen fegyverünk van: a saját éhségük. Étvágyukat személyünkről a különféle eldobálható, egyikük-másikuk számára ehető dolgokkal, vagyis rovarokkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, sajttal és miegymással tudjuk elterelni. Ha készleteinket nem akarjuk ilyesmire pazarolni, még mindig ott van a sorozatos tigrisbukfencezés. Egy-egy támadást a felborogatott kukák tetejét egyszer használatos pajzsként alkalmazva verhetünk vissza, e nélkül elég egyetlen találat vagy ballépés, és kezdetjük a legutóbbi ellenőrző pontról.

Míg az ellenfelekkel elkerülése egész jól működik, a platformer-szakaszok már hagynak némi kívánnivalót maguk után. Egyrészt Jack valószínűleg nem testnevelés-szakra készül, mellette a – jobb szó híján – „lebegős” fizika sem teszi könnyen kiszámíthatóvá az ugrásait, ahogy a fentről lefelé irányított kamera sem minden esetben segít a távolság felmérésében. Még szerencse, hogy nem bonyolítják túl ezeket a részeket (sem).

A pályák során elénk gördített akadályok során változatos feladatokkal szembesülünk, hátizsákunk visszaszerzéséhez például egy fűrészgépet kell beüzemelnünk, melynek egyes alkatrészeit kisebb ügyességi szakaszok választják el tőlünk. A fejtörők egész tárházával szolgálnak a fejlesztők, lesz ahol fényforrást kell pátyolgatnunk, máshol egyszerre több karaktert irányítva kell megtalálnunk a helyes utat. Na, nem kell megijedni, a játék nem emelkedik The Witness-i magasságokba, és viszonylag gyorsan váltogatja a különféle ötleteket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Félelem és reszketés Single Valley-ben

Nem leszünk híján gyűjtögethető tárgyaknak sem, melyek nagyobb része opcionális, egyedül talán a magnókazettákat és a ragasztószalagot emelném ki. Előbbivel a walkmanünkben szóló bitzenék tárházát bővíthetjük, utóbbival pedig fejlesztéseket nyithatunk meg, melyeknek köszönhetően hátizsákunk kapacitását, gyorsaságunkat, vagy a magunkkal cipelhető kukatetők számát növelhetjük. Túlságosan nem kell megdolgoznunk értük, bár van egy-kettő, melynek megszerzése roppant kacifántos, de a játék végigjátszásához nem elengedhetetlen egyik sem, igazából csak a saját dolgunkat könnyítjük, ha vesszük a fáradságot.

A történetből túl sok poént és fordulatot nem szeretnék lelőni, hiszen a változatos feladatok mellett elsősorban ez viszi előre az embert – annyit azonban elmondhatok, hogy a jópofaság álcája alatt egy abszurd fordulatoktól sem mentes, fekete humorral és bizarr karakterekkel alaposan megtűzdelt, groteszk és sötét sztori rejtőzik. Az igazat megvallva azonban játék – talán pixelgrafikás megjelenítésében rejtőző – cukisága már az első elhalálozásnál szertefoszlik.

A Mayhem in Single Valley egy olyan játék, mely nem nehézségével, fejtörőivel vagy agyafúrt történetével szórakoztat. Egy könnyed kis kaland, melynek minden egyes eleme olyan természetességgel illeszkedik az egészbe, hogy egy percig sem gondoljuk, hogy annak semmi keresnivalója sincsen ott, legyen az akármilyen képtelenség. És éppen ez az, amiért ezt az elbűvölő kis kalandjátékot még rövidsége ellenére is teljes nyugalommal merem ajánlani bárkinek: mert képes az elejétől a végéig változatos és szórakoztató játéknak maradni.