A program nem árul zsákbamacskát, már az első indításnál sejthetjük, mivel is lesz dolgunk. Egy apró indie alkotás tele sok széppel és sajnos ugyanennyi hibával. Felcsendül a főmenü dallama; egyszerű, könnyed, vidám, egy fél percig. Majd meglessük a beállításokat, és a szöveg nélküli ikonok egyértelműen és játékosan elárulják funkcióikat, majd kissé körülményesen kattintgatni kezdünk. Sok lehetőséget mondjuk nem is ad a kezünkbe, csak a legfontosabbakat. Felbontás, hangerő, nyelv és betűtípus. Utóbbi nagyon fontos, hisz egy kósza magánhangzó nem sok, annyi szinkron se jutott a körübelül 3 órás point 'n' click kalandba, így mindent olvasnunk kell majd. És eldönthetjük, hogy egy alsó tagozatos folyó- vagy nyomtatott betűs írásával mondjuk el a véleményünket a világról. A világról, ami pont annyira abszurd, értelmetlen, álnok és nevetséges - na meg még egy kicsit perverz is -, mint ahogyan azt hormonoktól duzzadó kamaszként elképzeltük.

Nika manifesto

A rövid, kissé szájbarágós, negyedik falat ledöntő tutorial után azonnal megismerjük Nika, a hét éves zseni mechanikus tervét. El kell pusztítani mindent, ami nem elég menő. Ehhez pedig egy hatalmas lépegető, a MechaNika lesz a segítségünkre. Játékosként ennek a monstrumnak szedjük össze a még hiányzó darabjait, szám szerint tizenkettőt. A cél érdekében bejárjuk a házunkat, az utcánkat, a közeli építkezést, és még egy roncstelepre is eljutunk. A kutatáshoz magunkhoz vesszük a listát, amit megnyitva Nika készségesen kisegít minket, hogy melyik ábra pontosan milyen alkatrészt takar. Nagyszájú avatárunk egyébként rendkívül segítőkész, szinte minden párbeszédben elejt egy-egy utalást a következő lépésünkhöz. De ha mégis végképp elvesznénk, elég, ha belehörpintünk laposüvegünk kakaóval felhigított tartalmába, hogy egy fokkal pontosabb tippet kapjunk az enyhén dülöngélő kislánytól.

Ismerkedjünk!

Ilyen tippekből képernyőnként egy van, és ha túlzottan konkrétak is néha, mégis ajánlom használatukat, ugyanis előfordulnak "üres" helyszínek, ahol semmit se tudunk tenni a játékmenet előrelendítése érdekében. Így akár több percnyi értelmetlen járkálástól is megkímélhetjük magunkat, és hát hiába a temérdek popkultúrális utalás, fele annyira sem élvezetes ezeket bámulni, mint a többi karakterrel beszélni. Márpedig NPC-ből akad bőven, és a készítők rajtuk keresztül szólnak be, vagy mutatnak szimpátiát szubkultúráknak. Van itt gamer báty, tv függő anya, cukormázas lolik, négy  diplomás munkanélküli punk, metálos újságárus, cosplayes 43 éves szűz boltos, de az érzékenyebbeknek most szólók, hogy nagyon perverz hobo, feszületre malacot szögelő szektás, bestialitással kísérletező vénember, ágyékot villantó örömlány és embrió mint dekoráció is akad. Sőt, az alkotók közül ketten személyesen is megjelennek, hogy igyanak egy jó kávét, és hogy Nikát útbaigazítva egyéb munkáikat is megszellőztessék. Ezek a figurák pedig, a segítségnyújtás mellett meg is ragyogtatják személyiségüket, ami hol a bűnös élvezettel, hol az elrettentő döbbenettel ér fel.

Türelemmel

Ha kiröhögtük - vagy elszörnyülködtük - magunkat a társaságon, akkor ideje nekiállni a kevésbé jól sikerült résznek, a nevesített játékmenetnek. Amennyire rövid a játék, annyira széles skálán mozognak a műfajra jellemző jegyek tulajdonságai. Van itt minden: pixelvadászat és szemkiszúró megoldás, eltitkolt lehetőségek és ordító segítségek, óvodás kvízkérdés és valós matematikai tétel. Habár az őrült kattingatáson segíthet a minimalista, de gyermekien szerethető rajzstílus, hisz minden tárgy elnagyolt és könnyen értelmezhető, van amit alaposan elrejtettek. Pepecselő kutatásunkat tovább keserítheti a nem éppen vátozatos zene, amiből mindössze 5-6 van, de annyira hasonlítanak, hogy inkább tűnik 3-4-nek. De ami a legtöbb játékosnál kiverheti a biztosítékot, az a történet befejezése. Anélkül, hogy bármi konkrétumot említenék: egy, a játékhoz képest pörgős, állóképekből és felírásokból álló átvezető után elsötétül a képernyő és megjelenik egy mondat, miszerint készüljünk, ez csak a kezdet. Az alkotók nem titkoltan több játékot terveznek ehhez a világhoz, hogy különböző szemszögekből mutathassák be. De ez a lezárás ilyen formában, ráadásul pont akkor, mikor más játékoknál épphogy elkezdődnének a legepikusabb pillanatok, felért egy hidegzuhannyal.

Indie rajongónak

Tehát az utolsó képkocka mély sebeket hagyhat maga után, mégis azt kell mondanom, hogy a MechaNika nem egy rossz játék. Sokaknak túlságosan is polgárpukkasztó lehet, illetve kell hozzá egy bizonyos fokú türelem és megértés, de ha szereted az indie játékokat, ha úgy véled érzed, amikor egy játék néhány ember közös szeretetéből jött létre, és ezt értékelni is tudod, akkor ez a program vigyorogva fogja eszedbe jutattni azt a kölyköt, aki vadnak és értelmetlennek látta a világot, aki bárkinek vissza mert szólni, akit nem értett meg senik, és aki mindnyájan voltunk, még ha ezt olykor kínos is beismerni.