A középkor nagyon kemény, skacok. Nehéz életben maradni, nehéz csajt szerezni, és még nehezebb az ehhez szükséges feredődézsát megépíteni. A kettő pedig szorosan összefügg, mivel, ha büdös vagy, elhajtanak a lányok a faluból. Márpedig nő, az kell: életünk véges, nincs örökélet-ital, de van helyette kényelmes temető, amibe beköltözhetünk. Sírhelyünk kiváltását persze felgyorsíthatja például egy ránk támadó vadmalac, ha béna vadászok vagyunk, de előbb-utóbb mindenképp halál lesz a játék vége. Ha azonban van nő, van saját gazdaság és gyerek, a játék generációs ugrással folytatódik szépen tovább, és ez is a lényege. Amit összekaparunk nagy nehezen, azt örökli a kölök, és ő már nem úgy kezdi az életet, mint mi.

Mert a nulláról indulunk, szó szerint. Szüleinket kinyírják, mi elmenekülünk, és egy régen látott nagybácsihoz kopognánk be. Ha nem lenne halott – de az. Kínos. A falubeliek emlékeznek anyánkra, ami később még külön történetszálon bontakozik ki, ismerős arcunknak és jellegzetes szemünknek (kösz, Anyu!) hála pedig megengedik, hogy a falu melletti erdőben valahol letelepedjünk. Na, ezt úgy kell elképzelni, hogy faágakat és köveket szedegetve először kendácsolsz magadnak egy kőbaltát, mert ha ez van, minden van. Leginkább kivágott fa, ami aztán alapanyag lesz végig. Utána szépen építesz egy vesszőfonatú házikót, innentől fogva már van hol aludni és főzni – höhöhö, már ha majd eljutottál odáig a karaktered fejlődésében, hogy a tábortűznél, nyárson sütött vadhúsnál kicsit bonyibb recepteket is ismerj.

Merthogy a játékba egy kőkemény tanulási mechanizmus is bele van rakva szépen. Minden, amit csinálsz, tapasztalati pontokat ad, igaz, nagyon keveset. Méghozzá „szakterületekre bontva”, azaz hiába dárdázod megfele a vadcocákat mester módon, ez semmit nem fog segíteni például a mezőgazdasággal összefüggő tudásod előremozdításán. Szomorú, de mindenhol az alapról kezdesz, hiszen mégiscsak egy furcsa szemű menekült vagy, aki örülhet, hogy egyáltalán a falun kívül meghúzhatja magát.

Emellett a másik vonal lesz majd a különböző küldetéssorozatok teljesítése. Menj ide, beszélgess ezzel, találd meg azt, hozd el amazt – a szokásos teendőkkel fogunk (legalábbis a játék elején egészen bizonyosan) találkozni, és itt szedjük össze a „jófiúpontjainkat”, hiszen minden sikeres küldetésért több, de inkább kevesebb ilyen dinasztiapontot zsebelhetünk be. Egy plusz csavarral ráadásul magunk is befolyásolhatjuk a ponthalmozást: ha kiemelten jófejek vagyunk (mondjuk, nem fogadjuk el a fizetséget egy sebesült, rizst cipelő futár felkutatásáért, hanem ingyér’ vagyunk kiscserkészek), rögtön duplázzuk a pénzbeli jutalom helyett kapott pontjaink számát. 

Na, de már most az az alapszitu, hogy ha magas a jófejségi indexünk, könnyebben lesz csajunk, és sokkal kedvesebbek, segítőkészebbek lesznek a falusiak is. Ellenben a pénz beszél: a kilockolt technológiákat például meg kell venni, és persze a kereskedő sem ingyen adja a portékáit. Emellett a pénzért vehető szép ruha is emeli a csáberőnket. Bonyolult egy játék ez.

Ahogyan haladunk előre, úgy jönnek az egyre összetettebb munkák: saját településünk felépítése, emberek odacsábítása (ehhez is kell ám a jó hírnév, bezony…), a saját kis birodalom kiépítése – generációról generációra. Mert közben a saját dedet is illik nevelgetni, tudásunkat átadni , hogy neki már ne kelljen a pénzügyek mellett az ismeretek területén is az alapokról kezdeni. Tisztára, mint a való életben. Igaz, ahhoz már a számítógépes játékok világába kell átlépni, hogy tényleg bárki lehessen csemeténkből: király vagy csúcskereskedő, esetleg legyőzhetetlen hadvezér. Ezt végrehajtott tetteink, a végrehajtott küldetések, az erőforrásaink felhasználása fogja eldönteni. Csak bírjad játékidővel, mert hiába négy játéknap egy játékévszak, sok-sok esztendő pereg le addig, míg az ükunoka felülhet a trónra. Már, ha lesz addigra lovunk egyáltalán…