A Nyugati utazás című, egyik legjelentősebb kínai klasszikus regényben szereplő majomkirály története igazán népszerű monda, melyet az elmúlt évek során nem egy film dolgozott már fel. Azonban ebből a zsúfolt felhozatalból is kitűnik a 2015-ös, Monkey King: Hero is Back című animációs alkotás, mely Kínában valósággal bankot robbantott a megjelenés évében. Most pedig a Hexadrive csapata úgy döntött, ideje az eget ostromló majomkirály történetét átültetni a képernyőkre is, a végeredmény pedig, bár közel sem tökéletes, a maga nemében meglehetősen szórakoztató.

A majom, aki az éggel dacolt

A Monkey King főszereplője Sun Wukong, avagy a majomkirály, aki ereje teljében még az isteneket is párbajra hívta, sőt el is verte mindegyiket. Önhittségében azonban végül Buddhának is nekiment, ami hatalmas hibának bizonyult, hiszen utolsó ellenfele nemcsak legyőzte őt, hanem ötszáz évig jégbe zárta, hátha a fogságban lenyugszik majd.

Történetünk akkor kezdődik, mikor az ötszáz év lejártával egy fiatal fiú, Liuer, véletlenül kiszabadítja börtönéből Wukongot, de csak félig – a majomkirály láncai ugyanis továbbra is ott maradnak a csuklóján, és csak úgy veheti le őket, ha jót tesz a világgal. Így hát nem marad más választása, útra kell kelnie Liuer oldalán, és akár tetszik neki, akár nem, segítenie kell az embereket az ötszáz év alatt elszaporodott szörnyek elleni harcban.

Beindul a pofonofon

A Monkey King: Hero is Back egy szerepjátékos elemekkel feldúsított akciójáték, ahol a fő hangsúly a közelharcon és környezetünk felfedezésén van. A játékban összesen tíz pálya kapott helyet, ezek általában elég nagyok, és bár a legtöbb esetben elég lineárisak, így is akad mindegyiken néhány felfedezésre váró mellékág és titok, aminek a felderítésével el lehet szórakozni.

A fő attrakciót azonban természetesen nem a pályák bejárása, hanem a közelharcok jelentik. Wukong alapvetően egy gyors, de gyenge és egy lassabb, de erősebb támadással rendelkezik, ezeken túl pedig néha lehetőségünk van ellenfeleink hátbatámadására, valamint, ha úgy tartja kedvünk, kövekkel és vázákkal is megdobálhatjuk a rosszfiúkat. Ami pedig a védekezést illeti, dönthetünk úgy, hogy egyszerűen csak elgördülünk ellenfeleink útjából, de ha megfelelő pillanatban riposztolunk, akkor egyből ellentámadásba lendülünk egy QTE kíséretében. Mindent összevetve a Monkey King harcrendszere nem túl mély, de azért el tudja szórakoztatni az embert.

Szerény legendák

És ez lényegében a teljes programra is elmondható. Ugyanis a Monkey Kingen azért érződik, hogy nem egy AAA kategóriás címnek készült. Az összecsapások és a főellenfelek egy idő után például nagyon monotonná tudnak válni, ahogy a helyenként nehézkes irányítás sem lendít sokat a harcok élvezhetőségén. Illetve érdemes még megjegyezni a történetmesélős részeket, ahol karaktereink hosszú perceken át nem csinálnak mást, csak lassú tempóban sétálnak előre, miközben egymással beszélgetnek. Ez önmagában nem is lenne gond, csakhogy a párbeszédek többsége lapos és érdektelen, így ezek a hosszú séták nem a karakterek jobb megismerésével, hanem az óra folyamatos bámulásával telnek.

Mindent összevetve a Monkey King: Hero is Back egyáltalán nem rossz játék, azonban jelenlegi tartalmához képest az ára borsosnak érződik. Épp ezért egy leárazásig mindenképp megéri várni vele, akkor viszont a stílus kedvelőinek jó vétel lehet.