Gyermekként imádtam a Rendőrakadémia 6 vonatkozó jelenetét. Tudjátok, ahol Tackleberry és a gyogyós hekus banda egy gigantikus szörnyautóval indul a főgonosz után. Akkoriban (pláne vidéken) óriási szám volt, ha egy-egy ilyen járgányt élőben is láthattunk, de ahogyan az ember a kedvenc kölyökkori zokniját is kinövi, úgy a monster truckokkal szembeni csodálatomat is elhagytam valahol az évek során. Mostanában a videojátékok univerzumában sem találkoztam túl gyakran a témával, így különösen jól esett, hogy valaki előrángatta a kalapból. Mondjuk ki kerek-perec: a Monster Jammel a Rainbow egy jelentős hiányt foltozott be az elérhető motorsport-palettán.
Szörnylekvár
A Monster Jam titulus persze nem egy légből kapott cím: a brand alatt egy régóta futó show-műsort kell köszöntenünk, a mostani játék is ezt a márkanevet szeretné meglovagolni. Sajnos azonban az ígéretes indulás ellenére a Steel Titans pontosan olyan, mint a sport- vagy ismeretterjesztő csatornákon futó doku-realityk. Szól a műmetál, repkednek a méretes feliratok, dögös, csillogó, krómmal kivert gépállatok próbálják az arcodba dörgölni, hogy amit látsz, az menő és az már valami. Maga a játék pedig pont olyan felszínes és sekélyes, mint ezek a műsorok.
Egy hosszas, és kissé bugyuta tutorialt követően fokozatosan megnyíló nyitott terepen találjuk magunkat, mintegy szabad játék formájában. Ami vicc, hogy ha már a betanító módot interaktívan bele tudták illeszteni a térbe, akkor a kampányt és a játékmódokat miért nem? Szóval nyomunk egy pause-t, az itt felnyíló lehetőségek közül tudunk kampányba vonulni vagy gyorsfutamokat indítani. (Multi nincs, nem is volt, ne is kérdezd!)
A kampány több tematikus versenysorozat köré van felfűzve, de az egész száraz, mint a sivatagi napon szikkasztott monster truck abroncs. Szinte bármit is csinálunk a versenyek során, a játék helyi valutája üti a markunkat, amivel a megnyíló járgányokat fejleszthetjük több ízben. Erre szükség is lesz, mert tapasztalatunk alapján a nehézségi szintek váltakozását leginkább az AI alatt ülő vasszörny szintje határozza meg. Apropó mesterséges intelligencia – az nem nagyon van, a játék fő kihívását nem is a buta ellenfelekben kell keresni, hanem a nagyot pattanó, súlyponton könnyedén túllendülő járgányunk irányításában. Amúgy, ha ráérzünk, egészen jól megy majd a gép terelgetése, idővel már-már élvezetes is a talajfogás vagy a kanyarodás, de ez főleg a versenyekre igaz. A trükköknél több mint furcsa dolgokra képes az Unreal 4 motorban hangolt fizikai modell.
Játékmódok terén nincs okunk panaszra: lesz egyéni, párbajszerű vagy nagyobb létszámú versenyzés, ritmikus pattogás, freestyle, kétkerekes trükkökre alapozó móka, irányjelző bójákat követő hajsza, és az egyik legjobb buli, a kombókra alapozó törés-zúzás. Sajnos a roncsderbi részekhez csak minimálisan kidolgozott deformációs modellek társulnak, így hiába várjuk, hogy 2019 számítási kapacitásához illő környezeti rombolásban vegyünk részt. És ahogy azt fentebb is írtuk, ehhez a sok lehetőséghez nem sikerült izgalmas keretet, kampányt vagy többeket vonzó multiplayer lehetőséget adni.
Ráférne egy nagygenerál
Sajnálom a Steel Titanst, mert tényleg egy méretes űrt tölthetett volna ki a témaválasztásával. Azonban ez a cím sajnos tökéletesen beleillik a közepes MX vs ATV- vagy az unalmas és szintén sok ponton elmaradott Milestone-produkciók sorába. Tudom, a Guru korábbi számaiban ezek olykor magasabb százalékot is elértek, nekem viszont nem veszi be a gyomrom ezt a középszert.
