Napjainkban már egyáltalán nem meglepő, ha egy-egy felkapottabb játékra a megjelenése utáni napokban rengetegen kíváncsiak. Tipikusan ilyen cím a Mordhau is, mely papíron ugyan csak annyit kínál, hogy különféle középkori szúró- és vágóeszközökkel onthatjuk ki benne egymás belét, mégis, pár nap alatt több tízezres játékosbázist alakított ki magának, mely egyre csak növekszik. De vajon miért harapnak ennyien a középkori vérengzésre?

Kard ki kard!

A Mordhau egy fiktív középkori világban játszódik, ahol két zsoldossereg emberei esnek egymásnak a havas hegyvidéken és a patakokkal szabdalt mezőn. Összesen négyféle játékmódot kapunk, ezek közül messze a legnépszerűbb a maximum 64 főt összeengedő Frontline, de akad itt hordamód és skirmish is, sőt még a battle royale-t sem sikerült megúsznunk.

Maga a játékmenet első pillantásra erősen hajaz a Battlefieldre, csak itt lőfegyverek helyett lovagi kardokkal eshetünk egymásnak. Viszont a hatalmas térképek, az elfoglalandó stratégiai pontok, sőt még a spawn rendszer is mind a DICE alkotására hajaz. Persze ez nem feltétlen gond, hiszen ezek az elemek itt is tökéletesen működnek, és tényleg pörgős, élvezetes meccsek lefolytatását teszik lehetővé. Egy-egy összecsapás nagyjából 20-25 percig tart, és ha nem figyelünk, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy már egy fél napot elvertünk a középkori vérengzésre.

Amitől azonban tényleg igazán jó móka a Mordhau, az a harcrendszer. Lényegében minden összecsapás a ritmus megtalálásáról szól: a hárításokhoz, riposztokhoz és kombókhoz az kell, hogy a megfelelő pillanatban nyomjuk le a megfelelő gombot, ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A támadásainkat akár meg is szakíthatjuk, hogy így zavarjuk össze ellenfelünket, szúrás és vágás között egy pillanat alatt válthatunk, sőt az sem mindegy, hogy milyen magasságban és milyen irányból támadunk (ezt egy kis indikátor jelzi a képernyőn). A rendszer könnyen tanulható, viszont van benne annyi mélység, hogy aki igazán a mesterévé szeretne válni, annak nem árt felkötnie a gatyáját.

További érdekesség, hogy a játékban nemcsak előre definiált zsoldosok közül válogathatunk, hanem saját karaktert is alkothatunk, akinek aztán a páncélját és a fegyvereit úgy válogatjuk össze, ahogy nekünk tetszik. Bár minden tárgyért fizetni kell a játékbeli valutával, az árak annyira nem vészesek: egy egyszerűbb kardot már egy meccs után is vehetünk, de az értékesebb darabok is összejöhetnek pár óra játékból.

A Mordhau természetesen nem hibátlan, ám hiányosságai jórészt technikai oldalról jelentkeznek, és a hirtelen jött hatalmas sikerre vezethetők vissza. A töltési idők például elég hosszúak, ráadásul szervert is nehéz találni, de reméljük, hogy a helyzet a közeljövőben javulni fog, hiszen a fejlesztők már jelezték, tudnak a hibákról, és dolgoznak is a kijavításukon.

Lovagképző

Mindent összevetve viszont a Mordhau a technikai gyengeségek ellenére is egy piszok szórakoztató játék, mely egyhuzamban, hosszú órákra le tudja kötni az embert. A harcrendszer elég mély ahhoz, hogy mindig tudjunk hová fejlődni, és a 64 fős összecsapások is kellően grandiózusnak hatnak. Ha valaki szereti a kompetitív multis címeket vagy a középkori tematikát, ezzel a játékkal nem lőhet mellé.