De még mielőtt belemelegednénk, sajnálatos apropója is van a cikkünknek. Nicky Hayden, a 2006-os szezon amerikai világbajnoka, kerékpárbalesetben hunyt el május 22-én. A szerkesztőség nevében is részvétemet szeretném kifejezni a család és a csapat felé. A játék adatbázisát persze nem érintette a tragikus változás, de mivel 2003 és 2015 között folyamatosan a bajnokság résztvevője volt, illett megemlíteni a nevét. Halálakor a Superbike világbajnokságot erősítette a Honda kötelékében. Mindezek után nem ígérem, hogy a hangvétel sokkal derűlátóbb lesz, viszont a cél nem is az, hogy mindenkit totális depresszióba taszítsunk egy játéktesztben. Amit azonban a Milestone letett elénk az asztalra MotoGP 17 címén, az úgy gondolom, hogy manapság nem elég egy teljes játék áráért. Hogy mi a baj? A tartalom nagyon keveset változott, sőt közel sem annyi, mint tavaly volt.

TELJES ÁRAS DLC

Nem beszélek rébuszokban, ahogy azt a kicsivel fentebb olvasható cím is elárulja, a MotoGP 17 nem sokkal nyújt többet, mint egy frissített adatbázis a játékhoz. Becsülettel megtalálható benne minden versenyző és csapat a Moto3-tól egészen a királykategóriáig, de ez elvárható egy világbajnokság hivatalos játékától. Ezenfelül több mint 70 legendás versenyző is kioldható, ha teljesítményünk ezt indokolja. A töltőképernyők alatt random informálódhatunk arról, hogy kit milyen eredményekért cserébe ültethetünk majd motorra. A helyszínek sem változtak egy szemernyit sem, azt hiszem, körülbelül egy helyen van eltérés a versenynaptárban, mert két futam helyet cserélt a kalendáriumban. Miért is nevezhető csupán csak egy frissített letölthető tartalomnak a játék? Nos azért, mert minden más, ami tavaly megvolt, az most nincsen. Gondolok itt a Valentino Rossihoz kapcsolható tartalmakhoz, mint a ralizás Monzában, a barátokkal való mókázás krosszmotorokkal, és a legendás versenyek újrajátszása a címadó olasz fenomén szemszögéből. Plusz adalékként nagyon jó volt korabeli videofelvételeken látni az éppen szóban forgó szituációt Rossi narrálásával. Na de hagyjuk is a múltat, beszéljünk arról, ami van.  

LEGYEN SAJÁT CSAPATOD!

Az egyetlen igazán értékelhető újítás egy merőben új játékmódot jelent. Idén először kicsit menedzseresre lehet venni a figurát, mert az érintetlen versenyzői karriermód sem változott semmit. Pár szezonközi futamon részt vehetünk, majd várjuk a zsírosabbnál zsírosabb szerződésajánlatokat, amíg ki nem kötünk a legmagasabb osztályban, és minden szponzor a lábunk előtt nem hever az ajánlatával. A menedzsermód viszont kicsit több betekintést enged a kulisszák mögé, és lehetőséget kínál arra, hogy úgy érezzük, mi irányítunk. Versenyezni itt is kell, nem arról szól a fáma, hogy mi a boxutca faláról kísérjük figyelemmel a történteket, és adunk esetleg utasításokat (erre is kíváncsi lennék egyébként). Amolyan futballhasonlattal élve, mi játékos-edzők vagyunk, akik a pályán is kiveszik a részüket a sikerből, avagy a bukásból. A csavar ott van, hogy a fiatal tehetségek közül válogatni kell magunk mellé egy csapattársat is, és együtt kell minél több reputációt és kreditet szereznünk. Kezdetben olyan jelöltek lesznek csak, akiktől a jövőre nézve nem várhatunk túl sokat, de mindenképp kellenek, hogy kicsit fellendítsék a bizniszt. A naptárunkat tekintve üres és elfoglaltságokkal tarkított hetek fogják váltogatni egymást, melyek egy idő után sajnos nagyon unalmassá tudnak válni. Részt fogunk venni fotózáson, autogramosztáson, szurkolói ankétokon és ezek kombinált sorozatán is, amelyek nem hoznak azonnali anyagi javulást, mert a versenyhétvégék teszik fel rájuk a koronát. Fejleszteni kell a motor alapelemeit, és szerződtetnünk kell a legjobb szakembereket is, de a lejáró kontraktusokra mindig figyeljünk oda, mert bukhatjuk a miattuk járó bónuszokat.

ÜRES LELÁTÓK

A Formula 1-gyel ellentétben itt majdhogynem tökéletesek a hangeffektek, a játék is szép, de azt hiszem, a nézők ennyi pénzért inkább otthon fognak maradni. A legendák felkarolása egy nagyon jó irányvonal lehetne a jövőben is, reméljük, hogy látunk még ilyet, hiszen a történelem folyamatosan íródik, nem fogunk kifogyni az alapanyagból. Újoncoknak is meleg szívvel ajánlanám inkább a tavalyi játékot, mert egy ideig biztos nem fogják megunni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!