Azt ugyan túlzás lenne állítani, hogy az összes, de mai világunkban azért elég sok sportág és verseny már virtuálisan is élvezhető, legyen szó a F1-ről, a golfról, a fociról, vagy épp a pankrációról. A hosszú listáról persze a motokrossz sem maradhat le, melynek rajongóit a Milestone örvendezteti meg minden évben egy újabb hivatalos videójátékkal, és mivel a járvány ellenére az emberiség egyelőre nem közelít a pusztulás felé, így nincs ez másként 2021-ben sem.

Sártündérek

Értem én a licenc és a hivatalosság kiemelésének fontosságát, de a MXGP 2021 – The Official Motocross Videogame cím nemcsak szájbarágósnak hat, de nagyjából olyan hatást is kelt, mintha valaki mindenkinek a teljes nevét, korát és nemét elhadarva mutatkozna be, amolyan Onizuka Eikichi (The Great Teacher Onizuka) stílusban. No, de persze ne akadjunk fenn ilyen apróságokon, inkább röffentsük be a motort, és irány dagonyázni!

Az MXGP 2021 nem a széria első, újgenerációs konzolokra is megjelent epizódja, azonban látvány tekintetében picit szebb, picit jobb, de továbbra is inkább csak egy ’korrekt’ szintet üt meg PlayStation 5-ön és XSX-en. Ezen persze az sem segít, hogy a sártengertől nagyjából az összes pálya elég hasonlónak hat. Emellett, bevallom, még mindig fájó pont számomra a kísérőzenék hiánya, hiszen egy jól összerakott, ütős lejátszási lista minden versenyt – különösen a hosszabb futamokat – feldob, de esetünkben idén is csak az alattunk gördülő motor berregését hallgathatjuk. Jó, a menüben lődörögve azért összefutunk pár számmal, de azok elől inkább gyorsan bemenekülök valamelyik játékmódba, pedig zenék tekintetében elég mindenevő vagyok.

Módok tekintetében többnyire a megszokott felhozatal fogad bennünket, így többek között célba vehetjük a világbajnoki címet a karrierben, belevághatunk pár gyors futamba, összemérhetjük erőnket a világ játékosaival, megépíthetjük álompályánkat, vagy osztott képernyőn egy barátunkkal lokálisan akár közösen is roboghatunk. Az irányítás elsőre még mindig elég furcsának és esetlennek érződik, ezért kell egy kis idő, mire az ember akklimatizálódik, bár még utána is kicsit furcsa néha a fizika. Tapasztalataim szerint azonban még ennél is nagyobb kihívás online versenytársakat találni, mivel a nap minden szakában alig futni bele másba, pusztán néhány játékosba sikerült a tesztidőszak során, és ezek alapján lehet, azok is csak a fejlesztők.

Újracsomagolt ajándék a fa alá

Az MXGP 2021 hozza az évente megjelenő sportjátékok papírformáját: kicsit jobb, kicsit szebb, de alapvetően közel ugyanaz. Újdonságokat nem igazán tesz le az asztalra, inkább csak a kötelezőt, és azt is minimális erőfeszítéssel. Nem kétlem, hogy lesznek MXGP-rajongók, akik még ezekkel együtt is kellemesen elszáguldoznak majd benne kedvenc pályáik virtuális másán, a szívükhöz közelálló motorokkal, de talán még a széria kedvelői is érzik azért, hogy ez már kevés. Az MXGP 2021 abszolút nem rossz vagy játszhatatlan, pláne, ha ez az első próbálkozásod a szériával, egyszerűen csak minden tekintetben kevés és nagyon újrahasznosítottnak érződik. Reméljük, a Milestone a következő részre legalább egy kicsit megpróbálja majd felrázni a megfáradt formulát.