A Natsuki Chronicles fejlesztése hosszú évekre tekint vissza. A fejlesztő Qute még 2014-ben beszélt először a játékról, ami a shoot ’em upok táborát gyarapítja, azonban a program nem készült el a tervezett 2015-ös céldátumra. Sőt, a premierre egészen 2019-ig kellett várni, amikor legelőször Xbox One-on debütált, amit követően az alkotók még 2020-ban PC-re és PS4-re át szerettek volna írni. Az előző évi terveket azonban keresztülhúzta a koronavírus járvány, de két héttel ezelőtt váratlanul a digitális boltokba került a Natsuki Chronicles, ami a Ginga Force eseményeivel párhuzamosan meséli el a Seventián zajló konfliktus történetét…

Felcserélt irányok

Persze egy shmuptól irodalmi mélységekbe menő sztorit nem szabad elvárni, az csak arra szolgál, hogy összekösse az egyes szintek között zajló állandó akciót, melynek iránya megváltozott. A Ginga Force-szal ellentétben ez egy horizontális shoot ’em up, és ez rendkívül jól áll az egész játéknak. Balról jobbra halad az akció, méghozzá elképesztő tempóban. Natsuki az RDF (Rapid Deployment Force) újonc pilótája, akit kiképzése után rögtön bevetésre küldenek.

A játékmenet a shoot ’em upok általános formuláját követi: juss el a pálya elejéről a végére, lehetőleg úgy, hogy életben maradsz. Ez nem egyszerű, tekintve, hogy milliónyi ellenféllel kell megküzdeni, a Natsuki hajójára kilőtt rakétáktól kezdve a rögzített lézerágyúkon és repülőgépeken át egészen a bossokig. Ennyi. Ami mégis kiemeli a Natsuki Chronicles-t a hasonló stílusú programok közül, az a remek látvány, és a lehetőségek jelentős változatossága, mellyel eliminálhatjuk a ránk törő ellenfelek sorát.

A Qute programja ugyanis értékeli a teljesítményt, és ez alapján ad tapasztalati pontokat és krediteket. A tapasztalati pontoktól (szintektől) és a megszerzett kreditektől függően lehet Natsuki hajóját egyre jobb és jobb fegyverekkel, első és másodlagos, valamint speciális támadóeszközökkel ellátni. A pályán elért hatás eszméletlenül látványos a különböző fegyverek kombinálásával. Több tucatnyi összeállítást lehet kipróbálni, mindenki megtalálhatja a saját játékstílusának megfelelőt, és érdemes is kísérletezni, hiszen ahogy halad előre a játék, úgy lesz egyre több ellenfél a pályákon, melyeknek változatosságára nem lehet panasz: küzdeni kell a felszínen, bányákban, földalatti létesítményekben, összesen 10 szinten keresztül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Natsuki Chronicles az előbb elmondottaknak köszönhetően mindenki számára elérhető és kielégítő élményt kínál: a pajzs idővel újratöltődik, a halál nem jelenti a játék végét, ha elég tapasztalati pontot gyűjtünk össze, akkor a pajzs erejét növelni lehet, és a játék mutatja a közeledő lövedékek irányát is. Ennek ellenére bőven lehet benne kihívást találni, különösen nehezebb fokozaton. Ha pedig a sztori módot megunnánk, bármikor átválthatunk arcade játékmódra, melyben a cél természetesen a legmagasabb pontszám megszerzése, amit aztán fel lehet tölteni az online eredménytáblákra.

Anime harc

A játék a tipikus japán anime karaktereket kínálja, japán nyelvet és angol feliratot, amit szerencsére nem nehéz megérteni: alapfokú angol tudás elég hozzá. A tálalás megfelelő, a zenei anyag egész jó, azonban a Natsuki Chronicles az egyszer-kétszer végigjátszós kategóriába tartozik, de ez nem baj, hiszen az ára mindösszesen 20 euró. Ezért az összegért egy viszonylag rövid, de intenzív és hihetetlenül szórakoztató játékot kapunk, mely méltó módon képviseli a shoot ’em upok táborát.