Vannak dolgok, amelyek megunhatatlanok s soha nem érezzük ezekkel kapcsolatban azt, hogy elég volt, nem kérünk többet. 11 éve az EA kanadai fejlesztőstúdióból indult útjára a mára már szinte intézménnyé vált Need for Speed széria. Maga a cím definíció lett azóta, ami kimondja: minden olyan versenyjáték, ami a fizikai törvényeit sajátosan kezeli, emellett hivatalos autómárkákat vonultat fel, melyekhez széles körű tuningolási lehetőségeket biztosít, és egyben kitűnő játékélményt ad, Need for Speednek neveztetik.

A sorozat töretlen sikerét sok tényezővel lehetne magyarázni, de egy biztos: a fejlesztők ügyesen észben tartották a pszichológiai törvényt, ami szerint minél erősebb a kezdeti inger, annál nagyobb mértékű változás szükséges a további különbség érzékeléséhez. Magyarul mindig éppen annyi újítást visznek az egyes részekbe, hogy a következőre is maradjon elég megvételre ösztönző tényező. De kanyarodjunk el a tudományos megközelítéstől, mert panaszra okunk nem igazán lehet: a Carbon, ahogy elődei is, kategóriájában a legjobbat nyújtja.

Sztori nélkül mit érek én?

Miután Rockportban Razor száját elkenve visszaszerezte imádott bömösét, s emellett mintegy hozományként a legjobban körözött személlyé is vált, brutálisan ambiciózus főhősünk Palmont City felé veszi az irányt, mint az mindjárt kiderül, jó okkal. Maga a város a hírhedt Carbon Canyonban fekszik, ami hírnevére veszélyes hegyi szerpentinjei által tett szert. Itt történt meg az a csúfos eset, hogy öt évvel ezelőtt eltűntünk, mint Kossuth a ködben, csak épp az időzítés nem volt tökéletes, mert azon a bizonyos estén több, számunkra egyelőre rejtélyes dolog is történt.

Visszatérésünkkor rögvest megtalálnak minket a ránk berágott helybéli jampecok. A szívélyes fogadtatás helyett kötelező üldözősdi következik, aminek a végén sikeresen lenullázzuk a BMW-t -- erre mondják, hogy ha valamiért nagy árat fizetsz, azután csak nagyobb számla jön. Kioktatás következik, miszerint nem kellett volna lelépnünk, valamint volt barátnőnk is morcos egy csöppet (ez érthető). A városban kialakult állapotok miatt kapóra jön a vezeklő szándékunk, meg hát jó a profi a háznál. Nikki (ő az exünk) vélt és valós sérelmei ellenére is hajlandó segíteni nekünk, így ismét egy bájos teremtés támogatja törekvéseinket. Halkan jegyzem meg, a főhős valamit nagyon tudhat, mert minden város legjobb nőit tárazza be magának, akik a tirpák stílusa ellenére se képesek megutálni őt...

Becsvágyó énünknek keresve se találhattunk volna jobb helyet: Palmont City három nagyobb autós banda befolyása alatt áll. A kerületek feletti uralomról illegális versenyek alapján döntöttek (ami valahol azért jobb, mint az özvegytermelő leszámolások), ám az egyensúly felrúgható, és megszerezhetjük az egész város felett is az uralmat. Ez tehát a Carbon történetének felkonferálása, ami legalábbis köszönőviszonyban van a Halálos iramban 3. részével. A hatalomvágy mindig kellő motivációt ad, és az események miértjeire hódító hadjáratunk alatt meg is fogjuk kapni az „ezért”-eket.

Need for Support

Az M3-as szomorú vége miatt elsőként új autót kell vásárolnunk, melyet három kategóriából választhatunk ki. A Muscle „kasztba” klasszikus amerikai benzintemetők tartoznak, mint a Chevy vagy a Dodge. Ezt követi az Exotic osztály, az európai sportgépek csoportjával. A harmadik a Tuner névre hallgat, és Japán autóválasztékának a legjava került bele. A felosztás nem csak a származási helyek miatt jött létre. Az autók más-más irányíthatósági sajátosságokkal rendelkeznek, attól függően, hogy melyikbe tartoznak. A karrierünk elején csoportonként csak egy kocsi áll rendelkezésre, ennyiből kell választanunk (én személy szerint rögtön az Alfát vettem meg), a későbbiekben viszont ötvennél is több gépcsodát tehetünk a magunkévá.

A sajátos bandaháborúba mókásnak hatna egymagunkban belevágni, ezért a játék egyik legerősebb újításaként saját csapatunkkal fogjuk ezt megtenni. A felvehető kollégák hatféle területen lehetnek jártasak, ebből három a versenyek alatt használható, a többi ezeken kívül érvényesül értelemszerűen. Egy emberünk két képességben jártas, így minimum háromra lesz szükségünk a teljes kiszolgáláshoz. A futamokra csak egy specialista jöhet velünk, így tanácsos jól megválasztani, mire lehet a legnagyobb szükségünk a győzelemhez. Miben is tudnak nekünk segíteni? Verseny közben a Drafter szélárnyékot biztosít, a Blocker befékez az ellenfeleink elé, míg a Scout levágási lehetőségeket mutat. Utóbbi segítség (ellentétben az első kettővel, amely a nitróhoz hasonlóan időhöz kötött, és várni kell, míg újra feltöltődik), végtelen ideig igénybe vehető.A megmérettetéseken kívül a Fixer képzettséggel rendelkező segédünk a rendőröket ápolja le, a Fabricator a speciális vizuális tuningolási lehetőségekhez szükséges (erről később), a Mechanic pedig az autónk sérüléseit tudja orvosolni.

A személyzet tagjai emellett egyéb bónuszokat is adnak, ha őket választjuk. Itt olyanokra kell gondolni, mint extra pénzjutalom, vagy a csapatunknak megnyert verseny, ha mi éppen elszúrnánk valamit. A csapattársak jelenlétéről elmondható, hogy jót tett a hosszú távon monoton versenyeknek, valamint az állandó rádiós kommentálásuk is igen jó hangulatfokozó elem. Elnézést kérnek, ha hibáznak, bíztatnak, ha mi rongyolunk neki a falnak, szólnak, ha épp valaki előzni akar minket, és még sorolhatnám -- egyszóval lelkesek és a szívükön viselik ténykedésünket.

Városfoglalás

A város kerületekre van felosztva, szám szerint 22-re, melyek mindegyike egy-egy banda által uralt. Amolyan Rizikó-féle táblás társasjáték-szerű térképet kapunk, amin a területek az uralkodó csapat színével van megjelölve, s kis csillagok jelölik a különféle versenyszámokat. Ezek teljesítése révén tudjuk elfoglalni az adott zónát, mely ekkortól már hozzánk tartozik, és a mi színeinkben pompázik. A bejárható terület valamivel nagyobb lett a tavalyi rész óta, és megint csak este zajlanak az események. A sietősek a versenyeket elindíthatják a térképről is, míg a türelmesebbek mindegyikhez kényelmesen odagurulhatnak. Utóbbiaknak eközben lehetőségük nyílik kihívni kószáló rivális arcokat is egy kis száguldozásra. Ez esetben mi választhatjuk meg, hol legyen a célvonal, az oda vezető út teljesen kötetlen lesz. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2