Az EA az elmúlt évek alatt sorra leállította/elvesztette sportjátékainak jogait: már régen nincs Fight Night, az utolsó NBA Live három éve jelent meg, a FIFA 23 volt az utolsó focijáték, mely a Nemzetközi Labrarugó Szövetség és az EA együttműködésében készült. Az NHL-sorozat viszont el és virul, több, mint 30 éves múlttal, ami alatt számtalan legendás hokissal találkozhattunk a virtuális jégen. A két hete megjelent NHL 23-at tonnányi tartalommal adta át az EA Sports a játékosoknak, de vajon tényleg olyan rossz játék lett, mint ahogy azt egyesek sugallják?

Jégtánc

Persze azt mindenki tudja, hogy a többi szériája mellett az EA az NHL-sorozatot másodhegedűsént kezelte. A játékosok rengeteget morogtak az elavult Ignite motor használata miatt, nem volt észrevehető és igazi fejlődés, ennek ellenére az EA mindig elkérte a teljes árat a játék új felvonásáért. Az elmúlt évben végre megtörtént a váltás, az NHL 22 megkapta a Frostbite-ot, és így az új rész alatt is ez a motor dübörög…

Az első indítás után az offline és online játékmódok sokaságával szembesülünk, és bizony van miből választani: van karrier és franchise mód, végig lehet küzdeni az NHL rájátszási szakaszát, van egy-egy elleni játék, HUT (Hockey Ultimate Team), HUT Rush, Online Versus, a lehetőségeket pedig még legalább két soron keresztül lehetne folytatni.

A kérdés az, hogy milyen a játékélmény? Nos, egyszerre ismerős és ismeretlen. Ismerős, mert a Be a Pro nagyjából ugyanazt nyújtja, mint tavaly: egy alsó ligából kell feljutni az NHL-be. Főhősünk meccsről meccsre küzd, egy dialógus rendszeren keresztül beszél edzőivel, más személyekkel, csapat- és sztárválaszok között döntünk, melyek hatással vannak az eseményekre. Az edző folyamatosan figyeli teljesítményünket, és ha nem pipálunk ki valamit, amit célul tűzött ki elénk, akkor azért bizony pontlevonás jár…

A jégen az események őrületes tempóban zajlanak, a korong szinte követhetetlenül kerül egyik játékostól a másikhoz. A jéghoki mindig is az egyik legvadulósabb sport volt, és ezt az NHL 23 remekül bemutatja: a sportolók ütköznek, fellökik egymást, verekednek a korongért, miközben a cél természetesen az, hogy a kapuba kerüljön a fekete pötty. Ahogy a játékosok száguldanak a pályán, úgy lesz a jég egyre karistosabb, ezek az apróságok pedig remekül belerántják az embert játékba. A nézők nagyszerűen lereagálják az eseményeket, nemcsak grafikai, de audio szempontból is. A kommentár pontos, szóval rengeteg időt lehet eltölteni a jégen, élvezve a küzdelmet.

Ahogy egyre több meccset nyerünk meg, úgy lesz a sportolónk egyre tehetségesebb: rengeteg képességet lehet megnyitni, melyek között vannak a sebességre, a célzás pontosságára ható, vagy éppen a játékos jégen történő érzékelését befolyásoló dolgok. Ugyanakkor még ez sem segít azon, hogy gólt jóval nehezebb szerezni: a kapusok okosabbak, a védők jobbak, viszont, ha eljutunk a gólvonalig, az új animációknak köszönhetően a kapu előtti küzdelem szintet lép…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az viszont nem, hogy a HUT ugyanazt kínálja, mint eddig. Napi kihívásokat, heti kihívásoka, mikrotranzakciókat, de a női játékosok szerepeltetése így is megdobja az összképet. A napi belépések ingyenes kártyacsomagokat adnak, melyekkel azért előre lehet lépdelni, de a kihívások teljesítésével is szépen lehet gyűjteni az érméket. Szerencsére nincsenek elérhetetlen célkitűzések, három meccs lejátszása már 500 pénzt ad…

Említésre méltó meg a franchise mód, melyben a Stanley kupáért folyó küzdelem szabályaiba lehet belenyúlni, szabadon alakítva a verseny körülményeken. Ez azoknak lehet jó választás, akik kívülről-belülről ismerik az NHL teljes szabálykönyvét, így azt módosítva teljesen egyedi élményt lehet megalkotni, egészen a rájátszás végéig…

Még nem a csúcson…

Az NHL 23 közel sem lett rossz játék, hiszen tartalom terén páratlan, hetekre-hónapokra elegendő szórakozást nyújt, de azt is el kell ismerni, hogy egyes elemei komolyabb változtatás nélkül, évről-évre ismétlődnek. A karriermód jelentéktelennek tűnik a játék többi részéhez képest, a változtatások ezúttal a játék mélyebb részeiben történtek. Az ünneplések, a közönségreakciók, a küzdőtér-vetítések, az animációk, az okosabb ellenfelek, a HUT női játékosai, a keresztplatformos játéklehetőségek jelentik az újdonságokat, melyek az immerzióra vannak hatással. Gyors, vad játék lett az NHL 23, pont olyan, mint amilyen a jéghoki a valóságban.