Van egy halom sport, amit ha az ember néz, nem érti pontosan, mi történik. Nem az, hogy nem élvezed, amit látsz, csak az agyad egyszerűen nem képes úgy elfogadni a dolgokat, mint mondjuk, amikor azt nézed, ahogy valaki mosogat vagy könyvet lapoz. Például a síugrás: emberek baromi magasról lecsúsznak, de onnan ám, ahol te az életedért könyörögnél még kikötözve is, aztán a végén repülnek száznál több métert, és lehuppannak. Vagy a vívás, aminél a kardok cikázásánál már csak azt nehezebb megérteni, miért az kapta a pontot, aki. És van a Nidhogg.
Egy találat az élet
A Nidhogg alapvetően vívásszimulátor, a lehető legegyszerűbb módon kivitelezve és némi idiotizmussal megbolondítva. Két pálcikaember vív meg egymással, az egyiket mi irányítjuk, a másikat vagy a gép, vagy a mellettünk ülő haver, vagy az online ellenfél. Összesen hat gombot használunk, ezzel változtatunk helyet, ugrunk, állítjuk be azt, milyen magasan tartjuk a pengét, mikor támadunk, illetve ezek kombinációiból jönnek ki az olyan specialitások, mint hogy elhajítjuk a kardot, vagy épp gurulásból szúrjuk tökön az ellenfelet. A penge fel-le mozgatása jó arra is, hogy kiüssük a másik kezéből a pengét, ami nagyban megkönnyíti a dolgot, bár a fegyvertelen ember simán agyonüthet minket puszta kézzel is.
Az idiotizmus abból jön, hogy az oldalnézetes harcban minden, karddal ejtett találat végzetes, mindegy, hogy a térdünk ér hozzá ugrás közben a másik fegyveréhez, vagy homlokkal rohanunk bele a kard rosszabbik végébe, így is, úgy is meghalunk, a nyertes meg futhat a következő képernyőre. Néhány másodperc után az előbb elhullott vesztes feltámad (kis szerencsével pont úgy, hogy a másik belefusson a pengébe), és mehet tovább a harc. Az a nyertes, akinek a folyamatos győzelmek után sikerül eljutni az utolsó képernyőre valamelyik irányban, és bele tud ugrani a szakadékba, hogy feláldozza magát a furcsa emberevő kígyónak.
Igen, ez nem úgy hangzik, mintha életed játéka lenne. Mondjuk nem is úgy néz ki, utoljára a C64-es Forbidden Forest volt ilyen szép. Viszont ha leülsz vele játszani, megérted, miben rejlik a dolog zsenialitása. Mármint kell majd nagyjából fél óra, míg az agyad neuronhálózata felveszi a Nidhogg ritmusát, mert ez a cucc gyors; mire kigondolsz valamit, már rég pont egy karddal több van a mellkasodban annál, mint amennyi az élettel még összeegyeztethető.
Csak a haverokkal
Már a gép ellen küzdeni is baromi szórakoztató, bár az ember egy idő után nem vidám lesz, hanem frusztrált (amíg rá nem érez arra a módszerre, amivel tízből hétszer át tudja ejteni a gépet). Eggyel viccesebb, amikor a neten játszol, élő ember ellen, főleg, ha ismerős az illető. A frusztráció poénforrássá változik, az idegességből fakadó káromkodásokból röhögés lesz, és egyszer csak azt veszed észre, hogy azért nem játszol jól, mert artikulátlanul röhögsz az egészen. És ami még ennél is jobb: amikor egy billentyűzeten osztozva mérkőzöl meg valakivel, aki a valóságban is melletted ül, és egymás vállát lökdösve próbáljátok legyőzni a másikat csak azért, hogy a végén csukafejest ugorjatok egy kígyó szájába. De persze itt még nincs vége, észre sem veszed, és már újra is kezditek, és közben folyamatosan azon gondolkozol, milyen ócska és alattomos trükkel tudnád kinyírni az ellenfeledet. Itt nincs lovagiasság, nincs fair play.
Persze túlzás lenne állítani, hogy a Nidhoggnak nincsenek hibái. A játékmenet egyszerű, mint a tükörtojás, viszont a gép elleni harcot hamar meg lehet unni. Az emberi interakció sokat segít a multiban, így a játék élettartamát egyértelműen az adja meg, hány családtagodat és barátodat tudod rászoktatni a kardpárbajokra. Azt sem lehet mondani, hogy a Nidhogg megér minden rááldozott centet, mert 15 dollárért ez a tartalom igazából kevés. Összesen négy pálya van, ezekből kettő jó, kettő felejtős. Azért is furcsa ez, mert a készítő Mark „Messhof” Essen három évet kotlott a végeredmény felett, és ezt sem a művészien pixeles grafika, sem a helyenként valóban ötletes, de minimalista pályaelemek nem magyarázzák. Sőt, még az akció ritmusát követő, amúgy tényleg hangulatos, a jó nevű Daedalus (Alfred Darlington) által szerzett zene sem.
Szóval 15 dollár túl sok érte. Szerencsére a Nidhogg potenciális Steam Sale- és Humble Bundle-jelölt, az ilyen akciók keretében nagyjából 5 dollár az, amit már nyugodtan odaadhattok érte.
