A Fatal Frame-sorozat hatalmas rajongójaként meglepett, amikor alkotója, Kikucsi Keiszuke nevét láttam producerként feltűntetve egy ennyire más jellegű játék mellett, hiszen az Atelier-sorozatról ismert Gust Japánban tavalyelőtt, nálunk tavaly megjelent Nights of Azure című JRPG-je legfeljebb a kék pillangók alkalmazásában hasonlít a szellemfotózós horror sorozatra.

A Nights of the Azure a tavalyi PS4-es kiadás után most PC-re is az eredeti japán szinkronnal érkezett, de ez cseppet sem zavaró, hiszen Japániában jól tudják, hogy a hullámzó cicik univerzális nyelvét a tengerentúlon is értik, meg persze azért az angol feliratok is segítenek valamicskét. A portolás minősége annál idegesítőbb, de a technikai részletek előtt merüljünk el a kék démonvérben.

MELLetted vagyok a végsőkig

A történetnek két (de ha anatómiailag pontosak akarunk lenni, akkor inkább négy) főszereplője van: Lilysse egy papnő, az őt védelmező Arnice egy démonvadász lovag, közös feladatuk pedig a térképeken nem szereplő Ruswal szigetének megtisztítása az éj leple alatt embereket elragadó démonoktól. A 19. századi viktoriánus környezet annak köszönheti barátságtalan jellegét, hogy amikor a múltban az emberiség legyőzte a világot sötétségbe borító és roppant eredeti nevű NightLordot, az esőként aláhulló démonvére szörnyeteggé változtatott mindenkit, akire jutott belőle. A pápai Curia által indított keresztes hadjárat lovagját, Arnice-t irányítjuk, akiről kiderül, hogy nem tekintélyes mellmérete az egyetlen hasonlósága Lilyssével, hanem részben a múltjuk is egyezik. A régebben nagyon közel álló lánykák rövid időn belül ismét nagyon, de tényleg NAGYON jó barátnők lesznek, ám bármennyire is nevetségesek az ezt alátámasztó nyálas jelenetek, még így is egy jobb szerelmi történet bontakozik ki, mint az Alkonyat-filmekben. Akár érdekesen is alakulhatna a tragikusra forduló cselekmény, ha nem lenne teljesen identitászavaros és húzná keresztül úton-útfélen a saját számításait erőltetetten vicces jelenetekkel. Megtudjuk, hogy az emberiségnek annyi, hacsak az Első Szent erejével rendelkező Lilyssét fel nem áldozza az amúgy féldémon barátnője egy oltáron, de valaki kétpercenként bénázik egy sort, vagy csipog valami blődséget, hogy nehogy letargiába zuhanjunk.

Ezt a sok marhaságot sem magamtól találtam ki, hanem a folyamatosan magyarázatokban beszélő szereplők párbeszédeiből. Megjelent az égen a Milada? Úgy érted, a másik hold, ami a démonkirály közelgő eljövetelét és az örök éjszaka beköszöntét hirdeti? Te jóságos ég! A végletekig kiszámítható, untig ismert sablonokkal megtöltött közhelyes történetet lehetetlen komolyan venni, de legalább van benne sok átvezető, amik nagy didiket tartalmaznak.

Szolgok és fétisek

Nem elírás: gondoltam, ha a Gustnak szabad elképesztő kreativitásról tanúbizonyságot téve az angol servant szó nyomán Servannak elneveznie a harcban megidézhető és oldalunkon küzdő démonokat, akkor magyarul nyugodtan hívhatom őket Szolgnak. De bárhogy is hivatkozunk rájuk, ezeknek a kis bestiáknak a használatára épül a harcrendszer. Alapból néggyel indulunk, és bármikor bármelyiket előhívhatjuk, hogy tőlünk függetlenül tegyék a dolgukat, de egyszerűbb utasításokat is adhatunk nekik, vagy a szupertámadásuk elsütésére szólíthatjuk fel őket. Idővel fétisek segítségével bővíthetjük a létszámukat, vagy a már meglévők tulajdonságait turbózhatjuk fel véglegesen, ha a szintlépésüket nem találnánk elég hatékonynak.

A gyenge és erős támadást kombókkal dobhatjuk fel, az átváltozás lehetőségével kecsegtető Arnice fejlesztése pedig még ennél is sokkal izgalmasabb. Egy bizarr álom keretében véráldozatot mutat be a Jorth nevű bazi démonkardnak, majd szintlépést követően annak őrzőjével cseverészik. Fontos megjegyezni, hogy mindezt egy félig széttépett bikiniben teszi, mert csak, a kard őrzője pedig gyakorlatilag Lilysse egy lenge szatén hálóingben, akire hősünk elmésen megjegyzi, hogy mintha már látta volna valahol. Az álomba a bázisul szolgáló titokzatos hotel liftjén keresztül juthatunk el, de ugyanitt vehetünk fel nappali és éjjeli küldetéseket a recepciós Simontól, vagy vásárolhatunk képességnövelő cuccokat, és feszenghetünk végig kínos beszélgetéseket társainkkal. Ha így sem tudnánk mit kezdeni magunkkal, a hotel alatt egy aréna is helyet kapott, ahol további jutalommal kecsegtető kihívásokat teljesíthetünk.

Ruswal utcáiról a történet fő küldetései során olyan fokozatosan megnyíló helyszíneket járhatunk be, mint egy könyvtár, pályaudvar, füvészkert, vagy vidámpark, de sajnos a legtöbbről ordít a PS Vita-játékok öröksége, mert a negyedórás limittel kipucolható szögletes pályák hatalmas, ám vizuálisan ingerszegény terein láthatatlan falakba ütközünk, és az ellenfelek is mindig ugyanott jelennek meg. A harc egyszerű és egész élvezetes, de nagyon hamar unalmassá válik, pláne hogy a sima ellenfelek legyőzése gyerekjáték, míg némelyik főgonosz vérpisilősen nehéz.

Mellbedobással a középmezőnyben

Ha esetleg a jelen ci(ci)kkből eddig nem derült volna ki, a Nights of Azure-ban bőven van tartalom, még ha a cirka 20 órájával nem is olyan eposzi hosszúságú, mint a teljes odaadásunkat és minden szabadidőnket igénylő komolyabb JRPG-k, ugyanakkor tökéletesen középszerű mindenben, amit poénokkal és fanservice-szel igyekszik feledtetni. Japánban amúgy is Dunát lehet rekeszteni a „gyűjtögethető szörnyekkel harcolok” típusú játékokkal, és hiába volt meg a Nights of Azure-nak az a helyzeti előnye, hogy a tengerentúli piacon ebből közel sincs annyi, ráadásul nem valami obskurus sorozat tizensokadik véletlenszerűen nyugatra kallódott része, hanem egy új cím, nem tudott élni vele.

Ami a PC-s portot illeti, a játékkal kapcsolatos első élményem, hogy nem tudtam teljesíteni a tanítószakasz első feladatát, amíg le nem esett, hogy rossz gombokat nyomok, mert félrevezetően érzékelte ugyan az Xbox One kontrolleremet, a gombjait azonban nekem kellett helyesen beállítanom. Azon meg sem lepődtem, hogy a kilépés erre szolgáló menüpont híján csak az Alt+F4 trükkel lehetséges, de az legalább hibátlanul működik, meg szerencsére Alt-Tabolni is kiválóan lehet, ha már nagyon unod a darálást, és inkább ránéznél a Twitteredre. Windows 7-en váratlan fagyásokra is lehet számítani, és a játék az Intel Core i7-es procikat sem szereti, amit indokolatlan belassulásokkal jelez.

A vizuális körítéssel alapvetően nincs gond, legfeljebb a már említett sivár terek szúrnak szemet, meg a gyorsan megunható város, amit mindig csak éjszaka látunk, és persze nem árt az anime stílusú karakterdizájnra való fogékonyság sem. Akinek hozzám hasonlóan volt animés korszak az életében, az rekordidő alatt zsibbad le tőlük, mert mindegyikük egy-egy ordas sztereotípiát testesít meg, élen a főszereplő, öltözködésében combfixet nyakkendővel kombináló démoni dominával és az ő legkeblesebb cicimborájával. Lilysse ugráló lufimelleit szexuális beállítottságtól függetlenül lehetetlen nem minden adandó alkalommal megbámulni, és imádtam, hogy az ő esetében képtelenek voltak kihagyni az olyan kötelező ziccereket, mint a szobalány ruha, a cicanyávogás vagy a teljes életképtelenség.

Fene a Gust gusztusát, mert ha csak feleannyi időt fordítottak volna a játékuk eredeti ötletekkel és némi változatossággal megtöltésével, mint a karaktermodellek mellméretét állítgató csúszka húzkodásával, akkor a Nights of Azure talán nem lenne ennyire fájdalmasan semmilyen. Rossznak nem rossz, de tényleg csak a műfaj elvetemült rajongóinak ajánlott, ha kifogytak minden másból.