Az Of Bird and Cage egy meglehetősen érdekes próbálkozás. A játékot összerakó Capricia Productions szerint A szépség és a szörnyeteg modern feldolgozása, vagyis elviekben egy szép és okos nő és egy jószívű szörnyeteg románcát kéne elmesélnie. Az Of Bird and Cage viszont inkább egy lassan Stockholm-szindrómába süllyedő, önpusztító lány és egy hátborzongatóm emberrabló története. Vidámság egy csepp sincs a játékban, taszító depresszió annál több.

Utálható hősök

A történet főhőse Gitta Barbot. Nehéz gyerekkorát azzal kompenzálta, hogy drogfüggővé lett. Énekesnő szeretne lenni, de csak a pincérkedésig tartott ki, és lényegében csak az nem használja ki őt, aki nem akarja. Márpedig valamilyen szinten mindenki akar magának egy szeletet ebből a szerencsétlen nőből. A pasija, a drogdílere, a lezüllött, de legalább abuzív és erőszakos apja. Hősnőnk élete annyira sötét és sivár, hogy öt perccel a játék elindítása után azt kezdtem el keresni, hogyan lehetne szegényt virtuális öngyilkosságba taszítani.

Az élete pedig nem fordul jobbra, sőt egy kifejezetten nehéz nap végén – bár az, hogy mennyire nehéz, tőlünk is függ – elrabolja Bres Lupus. Vele aztán tényleg nem akarnánk összefutni egy sötét sikátorban, szegény Gittát viszont pont ilyen helyen hozza össze a sors ezzel a különös alakkal.

Kettejük szerelmi(???) történetét meséli el az Of Bird and Cage, aminek különlegessége, hogy nem párbeszédekkel vezeti végig a karakterek közti kapcsolatot, hanem metálzenével. A játékban olyan művészek hangja csendül fel, mint Kobra Paige (Kobra and the Lotus), Ron "Bumblefoot" Thal (ex-Guns N’ Roses), Rob van der Loo (Epica) és Snowy Shaw (ex-King Diamond, ex-Therion), hogy csak párat említsek.

És mindezt a gyors döntések szabadságával vértezték fel, vagyis Gitta sorsa nagyban függ attól, hogy adott szituációban mit cselekszünk a pillanat hevében. Mert bizony nincs időnk alaposan átgondolni a dolgokat, itt másodpercek alatt kell meghozni a döntéseinket.

Papíron jó, de…

Mindez remekül hangzik, csak sajnos nem igazán működik. Az Of Bird and Cage olyan depresszív, hogy azt már nehéz elviselni. Gitta életében semmi jó nincs, semmi vidámság. A drogfüggősége miatt eleve nehéz vele együtt érezni, ráadásul a játék rákényszerít minket a rendszeres drogfogyasztásra. Anélkül Gitta hallucinálni kezd, mindenfelé lángokat lát, ami nem csak zavaró, de a mozgásterünket is korlátozza.

És ez csak a nyitás, a következő 10-15 percben a pasija szó szerint kirúgja a lakásból, ha nem vagyunk elég fürgék. Aztán ugyanez a „férfi” felkeresi a munkahelyén, hogy Gitta kifizesse a tartozását neki. Ja, a két esemény között hősnőnket a főnöke zaklatja szexuálisan, aztán az események sodrásában még a narkóneppere is előkerül, akinek Gitta természetben is fizethet egy lerobbant csehó koszos budijában.

Persze a játék sosem mutatja explicit a felnőtt tartalmakat, csak érzékelteti, és tehetünk is az ellen, hogy Gitta ilyen kellemetlen helyzetekből ne a legrosszabb módon jöjjön ki. Elutasíthatjuk a díler ajánlatát, persze akkor nem lesz drog, és jönnek a lángok. Minden akcióra lesz reakció, ám az nem feltétlen jó. Már csak azért sem, mert az Of Bird and Cage-ben nagyon nehéz jó döntést hozni.

Jó esetben 1 perc áll rendelkezésünkre meghozni az életbevágó döntést, rosszabb esetben pár másodperc. De sajnos az esetek többségében azt is nehéz kitalálni, mi a frászt kéne csinálni. A játék nem fogja a kezünket, ami nem lenne baj, ha lenne időnk kitalálni, merre és hogyan. De ezzel az időhiányos kombóval ez nem működik, mert nem csak a döntés átgondolására nincs időnk, de a következmények feldolgozására sem, ugyanis az események pörögnek tovább. Így a döntések elvesztik a súlyukat, Gitta irányítása kicsúszik a kezünk közül és aztán csak sodródunk az árral.

Ezt már csak tetézi, hogy a játék grafikailag nagyon fapados. Egy érzelmekről szóló történetnek nem tesz jót, ha a karakterek arcmimikája kimerül a tátogásban, ráadásul alapból baltával faragottak. A sztori ráadásul antológiaszerűen lett felépítve, vagyis ide-oda ugrálunk az időben, csak hogy még nehezebb legyen követni Gitta sorsának alakulását. Erre jön rá az, hogy a játékban alig van párbeszéd, ehelyett az érzelmi hullámvasútat a zenével igyekeznek elmesélni.

Ám ez két okból is problémás. Egyrészt a gyér karaktermodellek és az egyhangú pályák miatt eleve nehéz átélni mindazt, amit a játék igyekszik átadni. Másrészt, ha nem szereted a metálzenét, akkor nagyon gyorsan eljutsz arra a pontra, amikor vagy kilépsz a programból, vagy a fejedet elkezded ütemesen a falba verni.

Zárásként azt tudom mondani, hogy az Of Bird and Cage akár jó játék is lehetne, de nem az. Inkább frusztráló, nagyon frusztráló az elhibázott fejlesztői döntések miatt. Éppen ezért képtelen megtartani az embert, és bármilyen rövid is a játék, végigjátszani még kis adagokban is kínszenvedés.