Ha pedig az első résznek csak egy szűk közönség lett a vérbeli rajongója, úgy a fejlesztők jó lóra tettek azzal, hogy a folytatást becsempészték a márciusi PS+ gyűjtemény ingyen játékai közé. Az OlliOlli2 vajmi keveset változtatott az alapokon, viszont jelentősen bővült a szolgáltatásai és az extra játékmechanikák tekintetében.

DESZKÁZZ EGY DIMENZIÓBAN!

Nem csalunk, az OlliOlli alapötlet tényleg kvázi egy dimenzióba kergeti a pixeldeszkásunkat. Aprócska figuránk ugyanis egy vonal mentén halad előre, akárcsak az oldalnézetes endless runner (lásd még pl. Cannabalt) játékokban. Oké, ugrani azért tud, erre pedig szüksége is lesz, hiszen anélkül nehéz összehozni egy kombót, ledarálni egy korlátot, vagy átsuhanni a halálhágón. Az OlliOlli pedig nem tréfál a kombózással: célunk, hogy mozdulatainkat kombinációkba fűzve minél erősebb pontszámmal érjünk a pálya végét jelentő vonalak mögé.

Ehhez persze elengedhetetlen a kézügyesség, ugyanis az OlliOlli figyeli, hogy milyen időzítésben érünk talajt, rövid időt ad arra, hogy a levegőben az analóg csavarásával (és gombkombinációkkal) varázslatos trükköket hozzunk elő a sprite-figuránkból. Később azzal sem egyszerűsíti a dolgunkat, hogy bizony rengeteg akadályt görget elénk. A kihívást a második epizóddal debütáló új trükkök csak fokozzák, hiszen nem ritka, hogy a teljes pályát végig kell kombózzuk pl. az újdonsült manuállal, hogy a lendület kitartson a célvonalig.

ELŐKERÜL A MEZEI SZÓTÁR

Mint az a korábbiakból is kiderülhetett: az OlliOlli 2 sem tartozik a könnyű játékok közé. Olyannyira nem, hogy a komplex irányítási módok betanulása hosszú-hosszú időt kér majd azoktól a játékosoktól, akik az első részt nem játszották végig. A tétet persze csak fokozhatjuk a professzionális pályákkal, vagy a naponta egyszer ellőhető napi kihívásokkal. A készítők anyukáját többször házasítjuk majd gondolatban a kacskaringós kicsi kutya fülével, azonban ha egyszer ráérzünk az OlliOlli-ízre, akkor beüt a flow, a tudatalatti áramlás, és szinte zen állapotban hurkoljuk egyik trükköt a másikba. Egészen addig, amíg bele nem botlunk megint valami ostoba akadályba.

Az OlliOlli2 készítői ugyanis sem most, sem pedig az előd esetében nem tudták eldönteni, hogy a kombózgatós flow-élmény irányába, vagy az ügyességi platformjáték mechanikák felé vigyék a program fő fókuszát. A pályákat muszáj betanulni, szükségszerű izommemóriába pakolni az akadályokat, így viszont csorbul az a feeling, ami a kombózás áramlását és kreatív kibontakoztatását célozza meg. Bár tudjuk, hogy a játék sokaknak ebben a formában is megadja az árkádos húzást (talán te is ebbe a táborba tartozol), mi nem nagyon értjük, hogy ezt a két szemléletet miért ütközteti állandó jelleggel a Roll7 fejlesztői kollektívája.

NAPSÜTÉS, CHILL ÉS AGYÉRGÖRCS

Szerencsére az első epizód kissé jellegtelen pixelgrafikája helyett az OlliOlli2 továbblépett a stilizált, képregényes stílus felé. A filmdíszletek témaköréhez igazított pályák abszolút nem unalmasak, sőt, a grafika kifejezetten pofásnak tekinthető (indie-szinten pláne). A zenék a nyugis elektro vonalán mozognak, de ehhez az atmoszférához inkább némi chiptune-darálás illene (ha már mindenképp hipszterkedni akarunk) punkos dobfutamokkal, és dallamos vezértémákkal. Vagy csak mi értettünk félre valamit, amikor lázadó korunkban a deszkás kultúra jellegzetes muzsikáit hallgattuk?

Bár lehet, hogy szerelmes leszel a PS+ márciusi üdvöskéjébe, azért mi sajnáltuk, hogy a program lépten-nyomon ellenünk dolgozott, amikor csak a kombózás önfeledt lehetőségeit kerestük. Lehet, hogy nem tettünk jót magunknak azzal, hogy örökre a memóriánkba égettük a Tony Hawk játékokkal eltöltött órákat és napokat.