Ha hallottál már disztópiát az “orwelli” jelzővel illetni, ha ismerősen csengenek a “Nagy Testvér szemmel tart” és az “egyenlőbbek az egyenlőnél” idézetek, akkor találkoztál már George Orwell műveinek hatásával a világban. Az író élete során egyre sikeresebb írásokon keresztül mutatta be, hogyan élte meg a világháborúk körüli években kialakult helyzetet, milyennek látta az otthonául szolgáló különböző országokat és abban élő népeket, de az Állatfarm volt az első valóban befutott műve. A regény állatokon keresztül, tündérmesés hangulatban mutatja be, hogyan alakul ki egy jószándékú lázadás utáni hatalmi vákumban a kőkemény diktatúra, párhuzamokat vonva az 1917-es orosz forradalmat követő eseményekkel. Akár kimaradt eddig az Állatfarm, akár lelkesen (vagy épp fanyalogva) olvastad annak idején, az Orwell's Animal Farm, avagy a videójáték-verzió mindenkinek szól: nemcsak feldolgozza a regényt, de túlmutat rajta, közben megtartva annak eredeti üzenetét. 

Minden állat egyenlő

Elsőre talán nem hangzik szórakoztatónak egy mese, amiben haszonállatok játsszák el a sztálini Szovjetunió szatíráját, de mi sem bizonyítja jobban, hogy a regény mennyire könnyen emészthető, hatásos és lebilincselő, mint a tény, hogy összesen 126 országban tiltották be a megjelenése óta eltelt 75 évben (van, ahol máig feketelistás), a CIA pedig propagandaként használta fel (megfinanszíroztak egy filmverziót, amiben a kapitalizmus-ellenes elemeket kiradírozták, majd kihangsúlyozták az anti-szovjet érzületet). De mi is történik pontosan ezen a hírhedt farmon?

Az állatok fellázadnak a gazda ellen, aki keményen dolgoztatja őket, miközben épp csak annyi eledelt ad nekik, hogy el ne pusztuljanak, persze ő maga semmi hasznosat nem tesz azon kívül, hogy dirigál. A forradalom vezetője két disznó (a legokosabb állatfaj a farmon), Snowball és Napoleon lesz, akiknek eltérő ötleteik vannak az embertől mentes utópia mibenlétéről, mégis közösen alkotják meg az állatizmus alaptörvényeit, és egy hősies csata során az állatok elkergetik a farmról a kétlábúakat. A győzedelmes új világban megfogadják, hogy köztük mindenki egyenlő, az egyetlen ellenség az ember. A szabályokat felírják a csűr falára, bár a farm lakóinak túlnyomó része nem tud olvasni, de a birkák lelkesen bégetik nekik a fő jelszavakat. A disznók szellemi fölényükre hivatkozva kihúzzák magukat a fizikai munka alól, a legfinomabb ételeket megtartják magunknak, és főleg csak dirigálnak. A kezdeti morgás után a farm lakói elfogadják, hogy jól van ez így – legalább mindenki önmagáért és elvtársaiért dolgozik, nem pedig a kizsákmányoló ember hasznáért.

Így a lassú, de megállíthatalan menetelés a sertések diktatúrája felé kívülállóként már az első percektől kezdve kiszámítható, ám Állatfarm lakói mégis vakok a folyamatra. Úgy főzik lassan őket, mint a békát szokás: a forró üstbe dobott állat azonnal kiugrik, ám ha a főzővíz eleinte hideg, és csak lassan forralod fel, szegény béka fokozatosan mindig hozzászokik az új hőmérséklethez, és észre sem veszi, mi történik. A disznók személyi kultuszának szorgos talpnyalói kimagyarázzák minden gaztettüket, a dolgos haszonállatok jó része nem elég művelt vagy motivált ahhoz, hogy önálló gondolatai legyenek, a diktatúra ellen felszólalók pedig eltűnnek az éjszakában, és szabotőrnek bélyegzik őket. Bár Állatfarm története a gazda elüldözése után fordulatos, végül mégis visszatér a kiindulópontra, ahol egyenlőség helyett totalitarizmus van, és a nyomorogva élő dolgozókat kizsákmányolja egy hatalmon levő disznó.

Négy láb jó, két láb rossz

A regény maga egyáltalán nem akciódús, két összecsapáson kívül a farm körüli munkálatok és gyűlések teszik ki a cselekmény nagy részét, ennek megfelelően az Orwell’s Animal Farm inkább történetközpontú menedzserjáték, mint akció, aminek a lebilincselő része az, hogy az eredeti sztorit teljesen új, alternatív irányokba vihetjük el. Összesen 8 lehetséges befejezésre futhat ki a farm meséje, és akár a könyvben nem szereplő karakterek, fordulatok is felbukkanhatnak a múló évek során. A fejlesztők Orwell örököseivel együtt dolgozták ki a plusz eseményeket és karaktereket, és az interjúk alapján nem volt gyerekjáték dűlőre jutni velük, szóval nincs okunk tartani tőle, hogy bármi, Orwelltől idegen történik a farmon.

Az 1930-as évek művészeti stílusában életre keltett játék egyetlen helyszíne maga Állatfarm, ahol az állatok rajzolt képmásain keresztül hozunk döntéseket arról, hogyan alakuljon a történet. Többnyire Snowball és Napoleon ellentétes kormányzási stílusa közt kell döntenünk, vagy a farm körüli munkálatok, a vetéssel és aratással kapcsolatos munkamegosztás kérdéseit kell menedzselni, illetve reagálni a regényből ismert, elkerülhetetlen eseményekre. Emberi hangot csak a láthatatlan narrátortól hallunk, a szereplők szövegbuborékait  a háttérzenén túl állathangok kísérik, ami megteremti a kellő hangulatot.

A játék egyik zseniális húzása, hogy nem helyezi bele egy konkrét karakter bőrébe a játékost, nem próbál kötődést kialakítani senki iránt. Abszolút rajtad múlik, hogy az elnyomókkal vagy a munkásokkal szimpatizálsz, hogy vasököllel vagy mézesmadzaggal irányítasz, hogy hagyod-e a népet boldog tudatlanságban élni vagy kérdéseket adsz a szájukba... De minden tetted következményekkel jár. Snowball bőkezű vezetése alatt boldog és gondtalan a nép, de üresen állnak a magtárak, Napoleon diktatúrájában pedig ki vannak szolgáltatva a vezér akaratának, de a túlfeszített munkának köszönhetően olajozottan működik a farm. Létezik-e középút, és vajon hogyan lehet eljutni oda?  Tudjuk, hogy a regénnyel ellentétben a játékban nem kötelező a Napoleon-féle manipulatív, kivégzésekkel és a történelem meghamisításával operáló diktatúrában kikötni, ráadásul nemcsak Snowball, hanem akár mellékszereplők is Állatfarm élére kerülhetnek, így a legizgalmasabb rész olyan döntéseket hozni, amik az általunk kívánt irányba viszik a farm sorsát. Viszont nehéz megjósolni, ki hogyan reagál majd egy-egy eseményre, hol milyen váratlan mellékszálba botlunk. 

Néha pedig egyszerűen nincs választás: egyes állatok kegyetlenségére, naivitására vagy szándékos ignoranciájára nem lehetsz hatással, bármennyire frusztráló is ez a tehetetlenség. A propaganda jelszavait azok megértése nélkül bégető birkák, a rendszer iránti lojalitásával önmagát halálba dolgozó ló, vagy a kölyökkoruktól vak engedelmességre nevelt őrkutyák sorsába lehetetlen beleszólni. Viszont a játékban múló évek során őket is jobban megértjük, motivációik és életük megismerése bepillantást enged másfajta sorsokba, és az egyre melegebb vízben lubickoló békák gondolkodásmódjába.

Disznó vagy ember

A farmházból elérhető kézikönyvben listák vannak arról, hány szereplővel, fontos kulcseseménnyel és lehetséges végkifejlettel nem találkoztunk még, ezek összegyűjtése pedig jó pár újrajátszással lehetséges csak. Szerencsére az új játék mindig a farm elfoglalása után kezdődik, nem kell unásig újra végigpörgetni a felvezetést, és a listában rövid leírásokat is kapunk a még ki nem pipált eseményekről – ezek némelyike egészen megdöbbentő, ami motivál arra, hogy megpróbáljuk előidézni.

Egyetlen panaszom az élménnyel kapcsolatban akörül forog, hogy a játék lombozatként szerteágazó szálai közül némelyik nem kapcsolódik rendesen a fő vonalba. Többször kerültek elő a késői évek során olyan karakterek, akik (így vagy úgy) már eltávoztak a farmról, de az is megesett, hogy az aktuális idővonalban soha meg nem történt eseményekre hivatkoztak az állatok, vagy valami ok nélkül ismétlődni látszott. Vagyis ha alternatív univerzumbeli Orwell-regényként kezelünk minden végigjátszást, akkor némelyiknek nincs értelme a többi verzió ismerete nélkül. Szerencsére ez összességében nem tette tönkre a játékélményt. 

Jene Imre, a projekt feje magyar származású, a szocializmusban nőtt fel, saját bőrén tapasztalta meg a rendszer működését, így nem csoda, hogy fontosnak tartotta ezt a történetet új formában is elmesélni, egy új generációnak. Az interaktív változat segít abban, hogy lássuk, hol vannak a buktatók egy egész állam irányításakor, vezérként hogyan használhatjuk az elérhető információk és a múlt manipulálását saját céljainkra, és milyen módokon segíthet maga a nép is saját elnyomása fenntartásában. Mindezek után pedig fejére fordíthatjuk az egészet, hogy megteremtsük a valódi utópiát, ahol minden állat egyenlő... Vagy nem.