Az 1930-as évekbe visszarepülve egy csapat neves kalandor várja, hogy a szárnyunk alá vegyük őket, és szembenézzünk a sivatag fullasztó hőségével, miközben náci katonák, banditák, élőhalottak, okkultisták és ősi ereklyék keresztezik az utunkat. Igen, a Pathway alapötlete körülbelül úgy hangzik, mintha a készítők összegyúrták volna az Indiana Jones- és A Múmia-filmeket egyetlen sajátos stratégia szerepjátékban, ami elég közel áll a valósághoz.

A játék összesen öt, kizárólag sorrendben felfedezhető történettel várja a kalandorokat. Ezek nemcsak hosszúságban, de nehézség terén is egyre fokozódnak, bár utóbbit valamilyen szinten még igényeink szerint finomhangolhatjuk az ellenfelek és kezdő készleteink növelésével/csökkentésével. Ha ez kész, nincs más hátra, mint összeválogatni talpraesett felfedezőink csapatát, ami alapvetően három fő lehet, viszont marad még egy plusz helyünk egy netán út közben becsatlakozó cimborának. Hőseink választéka eleinte kicsit szegényesnek tűnhet, azonban, ha jól keverjük lapjainkat, és szépen haladunk előre a kalandokban, egyre többet oldhatunk fel az összesen 16 karakterből, melyek mindegyike más-más képességekkel és tulajdonságokkal rendelkezik, valamint eltérő fegyvernemhez is van szokva.

 Az elveszett ereklyék fosztogatói

A kacifántos társasjáték-táblákra emlékeztető pályákon mezőnként haladhatunk előre. Minden mező egy újabb meglepetést tartogat az összesen több mint 650 sztori-eseményből, ami lehet egy váratlan összecsapás, egy titokzatos barlang, egy hívogató, de gyanús kút, egy elhagyatott kocsi, egy hátborzongató kripta vagy akár egy üdítő oázis. Az események közt alapjáraton négy keréken közlekedhetünk – megkötések nélkül akár visszafelé is –, viszont minden egyes lépésünk egy kanna üzemanyagba kerül, ezért érdemes megfontoltan mozognunk. Ha ugyanis teljesen kiürül a tank, akkor csak gyalog folytathatjuk az utat, ebben az esetben azonban minden lépés alaposan megcsappantja karaktereink életerejét, hiszen mégiscsak egy nyamvadt sivatagban gyalogolnak.

Maguk a sztori-események egyébként egész változatosra és érdekesre sikeredtek, gyakran több válaszlehetőséggel – és ezzel különböző végkimenetelekkel –, csapatunk összetételének függvényében pedig plusz opciókat is választhatunk. Egy sérülttel találkozva például dönthetünk úgy, hogy orvosunkkal ellátjuk sebeit, nyelvészünkkel pedig a számunkra ismeretlen dialektusban beszélő idegen intő szavait is megérthetjük. Minden karakter egy páncélzatot/ruhát, egy fegyvert és egy tárgyat tarthat magánál, bár utóbbi akár két fegyvernek is tekinthető, ha az a tárgy éppenséggel egy kés. Az összecsapások alkalmával zsákmányolt kincsekből aztán ezeket kedvünkre cserélgethetjük, a már nem használtakat pedig akár el is adhatjuk, ha netán egy kereskedőbe botlunk, akinél a zsebünkben lapuló bankókat is elverhetjük benzinre, lőszerre vagy amire csak tetszik (és telik).

Mint halottnak a sörétes puska csókja

A körökre osztott harcrendszer igazából semmi forradalmit nem hoz, de így is kellően szórakoztató. A pályákon ugyan, hacsak nincs karakterünk hatókörén belül az adott terület, akkor nehéz biztosan megmondani, hogy melyik tereptárgyak jelentenek fedezéket, ami egy elhibázott manőverrel kellemetlen helyzeteket szülhet. Ezt leszámítva azonban jól el lehet kísérletezgetni a különböző hatótávolságú és erejű mordályokkal felszerelt kalandorokkal és eltérő adottságaikkal, amik minden szintlépésekkel tovább bővülnek.

Mindent egybevéve a Pathway kicsit olyan, mint egy vérbeli klasszikus kalandfilm interaktív adaptációja. Az ismeretlenben tapogatózva, a pályákon, minden lépésünk újabb meglepetést és váratlan szituációt tartogat, ami izgalmas és gyakran kegyetlen. A szerteágazó útvonalak és karakterek biztosítanak némi változatosságot, valamint a körökre osztott harc is élvezetes, bár a pályák funkcionális beláthatósága sajnos nem a legjobb. A mezők történetei többnyire jópofák, viszont egy-egy kaland néha kicsit soknak érződik, például, ahogy élet-halál között lebegő csapatunkkal a második hosszú térkép végére érve szembesülünk csak vele, hogy ez még bizony közel sem a vége. Több rövidebb felfedezőtúra célszerűbb lett volna, azonban ennek ellenére is bőven megér egy próbát ez a hangulatos kis darab.