A Shin Megami Tensei-játékokból elágazó Persona-széria joggal került az ötödik epizóddal arra a bizonyos felső polcra. Évek óta tűkön ülve várom a hatodik felvonást, de mivel az első három rész teljes mértékben kimaradt, boldogan fogadtam tavaly a remake-et leleplező előzetest. Az, hogy teljesen átültették az egészet a Persona 5 stílusára, és konkrétan a játék nagyját újraformálták, örömkönnyeket csalt a szemembe. Ha fele ennyi erőfeszítést pakolnának a remake-nek csúfolt nyugati játékok nagy részébe, az fix, hogy a Guru pontozási rendszere hirtelen 100% fölé is engedne menni. Most azonban térjünk vissza jelen cikk alanyához, és lássuk, mit tartogat a Persona 3 Reload a széria régi rajongói, illetve az új belépők számára!

A történet ugyanaz, mint az eredeti verzióba, habár pakoltak bele rendesen extra tartalmat, új jeleneteket, meg új párbeszédeket. De a teljes szinkronmunka is újra lett véve, más színészekkel, szóval nehéz bármit találni, a főtörténeten túl, amihez ne nyúlt volna hozzá az Atlus. Iwatodaiban járunk, ami egy fiktív japán betondzsungel (bár erőteljesen merít Kóbe városából), és ide érkezik meg a főszereplő cserediákként egy koleszba. Későre jár már, amikor végig trappol a teljesen kihalt városon, és legnagyobb meglepetésére az üres és vérrel borított utcák, meg a zölden ragyogó Hold látványa fogadja. Túlságosan nem akad fenn ezen, és végül komolyabb probléma nélkül eléri úti célját, majd másnap elkezdi tanulmányait a Gekkoukan gimnáziumban. Ekkor még nem sejti, hogy az élete a teljes mértékű megborulás állapota felé tart. Kollégista társai egytől-egyig egy S.E.E.S. nevezetű csapat tagjai, akik lényegében az éjfél után megjelenő szörnyetegek ellen harcolnak nap, mint nap, nem utolsó sorában pedig főszereplőnket elkezdi zaklatni egy Pharos nevű teleportáló fiú, újra feltűnik Igor és az ő segítője, Elizabeth, de még a hippik (a Strega nevezetű ellenséges frakció) is elkezdik a gyülekezést éjszaka, és ők szintén keresztbe akarnak tenni hőseinknek.

Álmodik a gyomor

Az emberek többsége az éjszaka folyamán fura, állított koporsókba kerül, legyenek bárhol. Ez a Sötét Óra nevezetű anomália éjfélkor veszi kezdetét, és egy afféle 25. rejtett órája a napnak. Ilyenkor jelennek meg az Árnyék (Shadow) névre keresztelt démoni entitások. Az nem egyértelmű, hogy ez az egész világon jelen van-e, vagy egy adott térségen belül, de a sztori előrehaladtával megismerhetjük a jelenség okát, és egyéb érdekességeket. Szóval a történet nagyjából a szokásos Persona-sémákból építkezik, de karakterközpontú játék lévén nem is ez az elsődleges itt, hanem a karakterek, a karakterépítés, a karakterfejlődés. A főbb szereplők jól felépített és kibontott történettel és személyiséggel rendelkeznek, így nagyon könnyen tud az ember kötődni hozzájuk. A hangvétel is a szokásos könnyed ismerkedős, spanolós, iskolába járós, és a roppant sötét, felzaklató között billeg, néha egy skizofrén tizenkét éves teljes érzelmi és értelmi skáláján. És ez el nem tudom képzelni hogyan, de már megint működik! A sztorit teljes mértékben átvették, viszont a PlayStation 2-es verzióban hozzáfoltozott The Answer nevezetű epilógust kiszedték, illetve a PSP-s verzióban megjelent női főszereplő itt nincs jelen. Próbálta az Atlus úgy mixelni a különféle megjelenéseket, hogy egy definitív, saját magát nem ellentmondásba sodró verziót rak le az asztalra – és az a legszebb, hogy ez be is jött nekik.

A karakterek babusgatása, a velük való időtöltés természetesen fontos része a játékmenetnek. A Social Link rendszer még mindig zseni, és egy percig nem bántam a főszereplőkkel való interaktálást. Ami már kicsit kidobott, az a mellék-karakterek antipatikus mivolta, illetve a velük való ismerkedés. Többségüket az ember instant helyben hagyná egy-egy megnyilvánulás után, itt viszont ez nem javasolt, ha szeretnénk, hogy a Tarot kártyapakli arkánumához kötődő personák maxolódjanak potenciál terén – ha érted ezt a mondatot, akkor gratulálok! Egyik karakter sem fekete, vagy fehér, ettől függetlenül nem igazán motivált például egy szemétláda, piramisjátékot játszó emberrel a jópofizás. Ó, és jó japán játékhoz hűen rengeteget lehet zabálni!

Van új a Hold alatt

Most, hogy tudjuk mi olyan, mint korábban, menjünk rá arra, ami változott, esetleg teljesen újdonságként került be. A régimódi, idejétmúlt JRPG alapokat sikerült szépen felrántani a jelen kor elvárásaihoz és amellett, hogy csinoska a szentem, még baromi élvezetes is játszani vele. Az iskolai és koleszos kalandok mellett természetesen a másik fontos aspektus a körökre osztott harcrendszerrel megáldott végtelen(nek tűnő) dungeonokban való bolyongás. Ami az ötödik részben a Mementos, itt a Tartarus, a probléma pedig talán csak az lehet, hogy míg ott amellett voltak egyéb területek is, amik minden téren változatosak voltak, itt CSAK a Tartarus van. Bár az tény, hogy annak viszont akad 264 emelete, és néhol változik ez meg az. Ez az aspektus sokak számára problémás lehet, és akár monotonitást is lehetne kiáltani, de rengeteget próbáltak ezen finomítani, és a végeredmény egyáltalán nem lett rossz. Nem mondom, bele lehet zsibbadni az egyforma folyosók látványába, de szép lassan is lehet ütögetni a szinteket, és szocializálódással meg-megszakítani egy-egy runt. Az emeletek procedurálisan vannak generálva, szóval legalább a randomitás-faktor megvan benne.

A zenék újak, a koleszba pakoltak egy tucat új interakciót, például közös kajafőzést a csapattagokkal, illetve a Social Linken túli haverkodás is bekerült. Ez azért fontos, mert extra támadást lehet megnyitni mindenkivel, ami a Theurgy. Ha eleget harcol egy karakter, és megtelik a neve melletti Theurgy-sáv, akkor tud nyomni egy olyan támadást, ami megzabolázhatja a legkeményebb ellenfeleket is. De ha már harc, ide is bekerült a Persona 5-ből ismert Baton Pass (itt Shift): ez a kör lepasszolása egy másik karakternek, ha sikeresen földre küldött egy ellent. A harc amúgy alapjaiban változatlan, vagy alap-támadást intézünk, vagy az adott persona képességével verünk oda, aki aktív éppen, netán itemet használunk, esetleg védekezünk. A persona előhíváshoz konkrét fejlövést adnak le maguknak a karakterek, ami igazi WTF-pillanat.

A civil életben való tevékenységek zéró komplexitása megkönnyebbülés, jóval letisztultabb a a kép, mint mondjuk az ötödik részben, ahol egy ponton túl akkora volt a kontent és az opciók mennyisége, hogy bele lehetett őrülni, amikor már hetek óta nem jutott idő valamelyik karakterrel való barátkozásra. Ugye csak kellene tanulnia még egy kicsit a főszereplőnek, hogy okosodjon, esetleg tökösebb legyen, és máris el tud szaladni az idő rendesen, főleg hogy korlátozott a tevékenységek mennyisége. Igen, az időmenedzsment kulcstényező, illetve az is, hogy a játékos mindig hasznosan töltse a karakterrel a szabadidőt. Itt most öt helyett három tulajdonság és annak fejlesztése került be: ezek a Bátorság, Karizma, és Tanulmány. Fejlesztésük bot egyszerű, olyan dolgokat kell csinálni, amik ezeket növelik. Kéne egy kis bátorság? Küldjük be a főszereplőt, hogy zabáljon be húsz hambit. Kéne egy kis tudás? Küldjük be a könyvtárba tanulni. Esetleg Karizma? Hát, gyúrjon… vagyis üljön be egy kávézóba, ahol ha eltartott kisujjal issza a kávét/teát, az mások szemében menőnek fog tűnni. De még vagy 30 másik tevékenységből lehet ezeket behúzni.

Multidimenzionális tehervonat

A harcok végén lévő Shuffle Time maradt, ami vagy random jön elő, vagy ha az ellenfelekre földre küldés után rájuk zúdítják a karakterek a poklok poklát egy All-Out Attack (javaslom a Mindent Bele Támadás elterjesztését!) formájában. Ekkor feljön pár kártya a képen, és lehet közülük választani egyet, ami többnyire egy kedves kis bónusz. Egy kis zseton, vagy több XP az adott harcért, de vannak komolyabb, a dungeon-runra permanensen ható effektek is. így lehet gyűjtögetni a personákat is, amit kifejezetten sajnáltam, mert a dumálós-meggyőzős rendszert a Persona 5-ben nagyon imádtam, itt meg sokkal inkább a random-faktorra van bízva gyakorlatilag minden. Personákból egyébként itt is van egy rakat, és persze a Velvet Room is jelen van, ahol fúzionálhatóak, vagy épp megidézhetőek a már megszerzett entitások. Egy kicsit keveselltem a dolgot, illetve Shadowból is mintha nem lenne túl nagy a variáció. Mellékküldetésekből akad egy pár, mondjuk ezek nem a megszokott mederben zajlanak, hanem általában az Elizabeth nevű Velvet Room segítő hölgynek kell hozni-vinni pár dolgot, esetleg kimenteni a Tartarusból a valahogyan bekeveredett embereket, meg ilyen-olyan egyszerű helyzetek. Pont annyira megbolondítja az alapokat, hogy kellemes kis időtöltés legyen.

Technikailag a játék top formában van, a már emlegetett új szinkronhangok nagyon jók lettek, főleg Shinjiro-t emelném ki ezen a téren, aki a One Piece-ből ismerhető Roronoa Zoronak is adja a hangját. Egyszerűen annyira eszméletlenül jó orgánuma van az embernek, hogy mindig öröm hallani. Az új zenék talán nem ütik meg a Persona 5 szintjét, de mindenképp fülbemászó állapotok uralkodnak, mivel a végtelenségig dúdolható dallamok és témák jelennek meg. A látvány meg egyértelműen patika, de kevesebbet nem is vártam 2024-ben.

A Persona 3 Reload egy, az eredetihez borzasztóan hű, mégis totálisan megújult, modernizált változat lett. Amikor azt hallom, hogy remake így, remake úgy, mindig húzom a számat, mert egy kezemen meg tudnám számolni, mikor a külcsínen túl úgy valójában átgondolták a készítők az újraalkotni kívánt játék főbb mechanikáit, nemhogy hozzáadtak volna bármi újat, esetleg gatyába rázták volna a történetet. Hiába lett nagyon igényes és szép remake a Resident Evil 4, az ilyen modernizálások mutatják meg nekem azt, hogy bizony lehet ezt még jobban is csinálni, például a történet szempontjából kisimítani a kisebb döccenőket. A Persona 3 Reload nekem jelenleg a Definitív Remake-kategória ékköve.