A Persona 4 nem mai csirke. Még 2008-ban jelent meg, először PlayStation 2-re, majd 2012-ben ezt követte egy PlayStation Vita-port, Persona 4 Golden néven. Azt nem mondanám, hogy a játék a Vita legpopulárisabb húzóneve lett, de rengetegen csaptak le rá akkoriban, és ez érthető is, hiszen a Persona 4 mind a mai napig egy nagyon kellemes JRPG/kalandjáték keverék, amit átjár egyfajta mozifilmes misztikum (nem véletlenül hasonlítgatják a Twin Peakshez). Az évek során aztán meglehetősen sokat változott a Persona-sorozat.

Az első két epizódban felnőtt emberek voltak a játszható hősök – ahol még maga Hitler is feltűnt a történetben –, aztán a 3. résztől a készítők áttértek egy könnyedebb, tinédzseres vonalra, ahol a középiskolákon és a diákokon volt a hangsúly. Ez persze cseppet sem jelenti azt, hogy a sztorik veszítettek volna a komolyságukból: fiatal hőseinknek brutális gyilkosságokkal kellett szembenézniük. Nincs ez másképp a két folytatással sem, ahol csak tovább csiszolták ezt a zseniális JRPG-szériát. Azt szokták mondani, hogy mindenkinek az első a legemlékezetesebb, ami a Persona-játékokra hatványozottan igaz. Az eredetileg PlayStation 2-re megjelent, majd PlayStation Vitára tovább bővített P4 Golden életem Personája volt. Egy rosszul kifogott nyaralás során került hozzám a kütyü, rajta a legendás szoftverrel. Még az angol szinkron sem tántorított el attól, hogy több tíz órát belefeccölve a csavaros történet végére érjek. Lenyűgözött a program felépítése, ahogy a középiskolás karakteremet kezelve kellett nemcsak a suliban és a magánéletben helytállni, hanem esténként az éjféli tévéshow keretein belül szörnyekkel csatázva közelebb kerülni a rejtélyhez.

Furcsa egy hely ez

Itt kanyarodnék vissza a Twin Peaks-hasonlathoz. Főhősünkkel megérkezünk az álmos japán kisvárosnak tűnő Inabába, de alig rendezkedünk be rokonunknál, máris szörnyű gyilkosságokról kell tudomást szereznünk. Az áldozatok mind tévéantennákról lógnak lefelé, és valamiért az egésznek gyanúsan sok köze van a már említett éjféli tévésműsorhoz. A Persona 4-ben nem csupán unalmas katakombákban bandukolunk és tapasztalati pontokat gyűjtve fejlesztgetjük figuráinkat – ennél szerencsére sokkalta árnyaltabb a helyzet. 

Egy naptári év áll rendelkezésünkre felgöngyölíteni a cselekményt, miközben több fronton is helyt kell állnunk. Általában délutáni, vagy esti cselekvést hajthatunk végre, amit jól meg kell gondolnunk. Délelőtt kötelező jelleggel a suliban tanulunk, tanáraink pedig időszakos vizsgák keretében ki is kérdezek minket, majd a tanórák végeztével szociális képességeinkre gyúrhatunk vagy találkozhatunk ismerőseinkkel, akiket a rendszer bizalmasainknak nevez. Este tovább mélyíthetjük kapcsolatainkat, illetve részmunkaidős állásokat vállalhatunk el, hogy bővülő csapatunk pénzmaghoz jusson. A tanév során nagybácsinknál fognak elszállásolni minket, aki nem mellesleg a helyi rendőrnyomozó is, így elég közel leszünk a tűzhöz, és akaratlanul is lényeges információkhoz juthatunk.

Odaát

A bizarr gyilkosságok utáni nyomozás egy másik világhoz vezet, ahová a televízióba „elnyelve” kerülünk. Itt minden karakter rendelkezik egy belső personával, ami fizikálisan is megjelenik, és így varázserőt nyer a használója. Főhősünk váltogathatja ezeket a lényeket, a harcok után pedig még újabbakat is csatlakoztathat. A bársony szobában – ahová gyakran visszatérünk – még kísérletezni is lehet a fajok kombinálásával, így nyerve egyre erősebb figurákat. A 200 körüli összegyűjthető és rendelkezésre is álló varázslatos segítő igazán impozáns, képességeik átörökítésével pedig tényleg a saját szájízünk szerint variálhatóak.

Említettem az unalmas katakombákat, ami erre a játékra cseppet sem igaz. Eltérő „palotákban” csavargunk, ami mindig egy adott szereplő belső vívódásán alapul (itt egy kis Silent Hill-áthallás beköszön). Ezeket a színtereket egy időkereten belül kell megoldanunk, miközben az említett napi rutinunkat is teljesítjük. A korábbi epizóddal vagy a PS2-es Vanilla verzióval ellentétben itt nem olyan szigorú a rendszer, hogy csupán egy szoros leírást betűről betűre követve tudunk mindent véghezvinni. A Golden ráadásul egy extra szereplővel is bővült, akivel fontos foglalkoznunk, ha szeretnénk elérni a valódi befejezést. Szóval szűkös szabadidőnket azért néha beáldozhatjuk egy kis horgászásra vagy fürdőzésre barátainkkal, bizonyos eseményeknél pedig csak sodródunk az árral. A játék felépítése egyedivé és hangulatossá teszi a kalandot, amit a kiváló zenei aláfestés koronáz meg. A tematikusan felcsendülő melódiák kényeztetik a felhasználót, direkt érzelmesre írták őket.

Kötelező darab

Két lényeges pontban kellett megfelelnie a PC-s portnak: az irányításban és a feljavított látványvilágban. Utóbbi különösen kemény dió, hiszen az eredeti Persona 4 egy 12 éves játék, de a PlayStation Vita-verzió is bő 8 évvel ezelőtt látott napvilágot. Csodát éppen ezért senki ne várjon. A grafika bár sokkal élesebb textúrákat használ, és a felbontást is az egekig emelhetjük a 16:9-es képarány mellett, a külcsín főként a háttereknél csap le elég keményen az ember szépérzékére. Szörnyen elmosott, pixeles, alacsony felbontású hátterek előtt kalandozhatunk, ami speciel nekem, aki mind a mai napig LucasArts kalandjátékaival játszom, egyáltalán nem probléma, de mivel lassan már mindenki hozzászokott a 4k-hoz és a 60fps-hez, ez bizony sokaknak szemet szúrhat. Szerencsére az irányítást jól eltalálták. Lehetőségünk van átállítani a billentyűzetkiosztást, illetve kontrollert is csatlakoztathatunk, de a játék teljes mértékben élvezhető utóbbi nélkül is, köszönhetően a pofonegyszerű, kézre álló kezelhetőségnek.

Végszó? A sorozat történetében a Persona 4 rendelkezik a legtöbb spin-offal. A Golden remake-en felül még két arénás, bunyós címet is szenteltek neki, egy visual novel elemekkel átitatott ritmusjátékban pedig szeretett hőseink táncos tudásukkal lépnek fel a gonosz ellen. A P4G-ből készült manga- és anime feldolgozás is, legutóbb pedig a Super Smash Bros. Ultimate szoftverben, egy pálya erejéig emlékeztek meg erről a klasszikusról. Igen, klasszikusról beszélhetünk, mert a Persona 4 Golden legalább akkora mesterműnek számít a JRPG-k körében, mint mondjuk a Chrono Trigger vagy a Final Fantasy 6, ezért kihagyhatatlan darab mindenki számára, aki valaha másfél óránál többet töltött el szerepjátékokkal. Csak aztán győzzétek szabadidővel!