Már számát sem tudjuk annak, hogy hány szuperhősös asztalt kaptunk eddig a Zentől, egy azonban biztos: a fejlesztőcsapat egyik munkája sem hasonlít a másikra, és minden alkalommal képesek szórakoztatóak maradni. A nemrég mozikba került Hangyaembert egy, a tudomány világán alapuló, sci-fis ízű, világító gömbökkel és fémes hangokkal teli laboratóriumos pályára telepítették, ahol a két főhős, Hank Pym és Scott Lang jelenik meg animált figuraként. Az egészet Ant-Man kiképzésére húzták rá, így ne lepődjünk meg, ha játék közben egyfolytában sztahanovista „próbálkozz keményebben!” és hasonló vezényszavakat harsog fülünkbe az idősebb hangyaember.

Bár elsőre kimondottan kicsinek tűnik az asztal, és nem is túlságosan díszesnek, ez nem jelenti azt, hogy alatta nem bújik meg tartalom – csak elő kell azt csalogatni. Ez viszont nem könnyű feladat, és bár az asztal kedvez a kezdőknek (ők hamar szép összegeket szedhetnek össze, hála a szorzóknak és a multi-ball módnak), mégis komplexnek mondható, hiszen csak precíz mozdulatokkal és némi gyakorlással lehet előcsalni a minijátékokat. Ráadásul kell legalább egy óra, amire megértjük, hogyan lehet aktiválni ezeket, így a rejtett meglepetések csak idővel fedik fel magukat. Az egyik ilyen legviccesebb a Pym Particle, ami apróra zsugorítja az ezüstgolyót, ez pedig főleg akkor érdekes, ha éppen multi-ball módban egyszerre több gömböt is terelgetünk, ráadásul az asztalnak van egy egyedi skill shotja is, amit kicsit nehezebb elsajátítani. S noha nem az Ant-Man tartogatja a legtöbb újdonságot a Zentől, tisztességes munka, ami mindenképp jobban sült el, mint az Age of Ultron asztal – és egyáltalán nem okoz csalódást.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!