Hány és hány olyan filmet, játékot tudnánk felsorolni, melyben a főhős célja egy, az emberiség kipusztulásával fenyegető vírus elszabadulásának megakadályozása. A Ndemic Creations fordított egyet a felálláson, a Plague Inc.-ben ugyanis a fertőzés elterjesztése és a planétánk elnéptelenítése képezi a játék lényegét. Választhatunk bakteriális, gombás, vírusos és egyéb alattomos megbetegedési fajták közül (de szóba jöhet akár az elszabadult biológiai fegyver is), amik mind-mind más és más stratégiát igényelnek részünkről.

Alaposan át kell gondolnunk a dolgot, hiszen könnyen múlhat apróságokon a siker. Például, hogy milyen tünetegyüttest okoz a fertőzés, hogyan mutálható, milyen vírushordozók segítségével terjed, mi a kirobbanás földrajzi helye (nagyon fontos elem, hiszen a gazdag, fejlett országokból nehezebb elterjeszteni a járványt, mert komolyabb az egészségügyi rendszer), illetőleg hogy egy egyszerű, de virulens baktériummal próbálkozunk, vagy inkább egy nagyon lassan, ám szinte észrevehetetlenül terjedő gombás kórokozóval. Ezt ránk bízza a játék, a megközelítési lehetőségek sora pedig csaknem végtelen, éppen ezért sokadszor újrajátszva is igen szórakoztató a Plague Inc.

Miközben versenyt futunk az idővel, illetőleg az országok kutatócsoportjaival, akik a kórokozónk felfedezését követően azonnal nekiállnak elkészíteni az ellenszert, közben arra is figyelnünk kell, hogy ne tudják megakadályozni a betegség folyamatos terjedését, például a vírushordozó kisállatok beoltásával, vagy a fertőzöttek karanténba helyezésével. Ehhez rendszeresen módosítanunk kell gonosz kis jószágunk genetikai alapkódján, amit a megfertőződött betegek és országok után járó DNS-pontok segítségével tehetünk meg. Értelemszerűen minél halálosabb a változtatás, annál több pontra lesz szükségünk, ám érdemes itt is mérlegelni a lehetőségeket, figyelni a világtérképen a járványunk terjedési útvonalát, valamint az egyes országok védelmi reakcióit, amiket a képernyő tetején lévő hírfolyamban tarthatunk szemmel, és csak ezek fényében dönteni.

A Plague Inc. lenyűgözően összetett és precízen összerakott darab, az egyes játékhelyzetek szimulációja fantasztikusan élethűnek tűnik, és indie játék létére még szépen is néz ki. Csoda hát, hogy a világvége még sose volt ilyen szórakoztató?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!