Amit a Nintendo DS elkezdett, azt a Nintendo Switch folytatja, méghozzá több szempontból is – legalábbis akkor, ha a Pokémon-címekről beszélünk, hiszen egy-két esőévet leszámítva kevés olyan esztendő volt 2006 óta, amikor valamilyen formában ne érkezett volna Pokémon-játék. Legyen az egy korábbi epizód remake-je, vagy nagy ritkán egy teljesen új epizód, ha új év, akkor nagy eséllyel új Pokémon. 2021 már csak azért is volt fontos ebből a szempontból, mert a franchise most ünnepelte a 25. születésnapját, miközben 1996 óta megszámlálhatatlanul sok irányba terjeszkedett már, most pedig ismét a múltba réved.

ÉKSZERDOBOZ

Hiszen a Shining Pearl/Brilliant Diamond beáll a remake-sorba, ezúttal a 2006-os, Nintendo DS-es Diamondot és Pearlt gondolva újra, de nem teljesen a szokványos módon. Ott van rögtön a fejlesztő személye: ezt a visszatérést már az ILCA komponálta. A tokiói székhelyű, japán csapat eredetileg animációkkal, a film- és a tévévilággal foglalkozott, de az elmúlt 11 évben számos nagy kaliberű japán játékba dolgoztak már be. A Pokémon-világ sem ismeretlen számukra, hiszen ők a Pokémon HOME alkotói és gondozói.

Az új csapat pedig egyfajta szemléletváltást is hozott, a tálalás terén például mindenképp, hiszen a mostani remake elkötelezte magát azon Chibi-stílus mellett, ami többek között a Nintendo-jegyezte, fantasztikus Link's Awakening-ből is ismerős lehet. A szándékosan amorf felépítésű karakterek, a makettekre emlékeztető aprócska települések pontosan ugyanazt a hangulatot igyekeznek visszaadni, amit a DS-es előd teremtett. A végeredmény ugyan messze nem olyan kiváló és látványos, mint ami Linknek jutott, de sok szempontból maximálisan hű elődjéhez.

Ahogy a tartalom is: a két remake sorról-sorra mondja vissza a leckét, és hozza a szokásos történetet, azaz most is egy olyan fiatal fiú/lány irányítását kapjuk meg, aki Pokémon-mesterré szeretne válni. Kezdetben csupán egy Pokédex-feltöltése a feladat  és persze menet közben az összes gym vezetőjének a legyűrése –, de az idővel feltűnő Team Galactic egy olyan konfliktus katalizátora lesz, amely két legendás pokémont, Dialgát és Palkiát is bevonja.

VISSZA A GYÖKEREKHEZ

A mostani fejezet helyszíne a legkevésbé sem ismeretlen: a Shining Pearl/Brilliant Diamond a legjobb Pokémon-játékoknak megágyazó Sinnoh régióban játszódik, ahol vagy egy tucat településen fordulunk meg, és vívunk soha véget nem érő csatákat. Váratlan fordulatra, igazi meglepetésre senki se számítson, mert a történet itt sajnos nem erősség, ellentétben a tartalommal. A közel félezer darabot számláló Pokédex-feltöltése két lépcsőben zajlik: egyrészt teljesen organikus módon, a történetet követve és a városok közti összes területet alaposan felfedezve, másrészt a föld alá merészkedve.

Hiszen a remake-ből természetesen nem hiányzik az a titkos dungeon-komplexum, amely bárhonnan, szinte bármikor elérhető. Az immáron Grand Undergroundnak hívott rész egy roguelike-játékra emlékeztet: felfedezetlen termek sokaságába lehet bemerészkedni, és ott a játékos szintjéhez szinte mindig igazodó pokémonokkal harcolni, vagy épp elfogni őket. Itt található meg a későbbi Platinum-kiadásban megjelent összes extra pokémon is, és messze ez az epizód legjobb, legtartalmasabb, legaddiktívabb része, ahol még bányászkodni is lehet, fosszíliák után kutatva, de akár egy saját titkos bázis is létesíthető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

FEL A MÉLYBŐL

Ugyanakkor a felszín alatt azért sikerült kicsit modernizálni, de nem feltétlenül mindenki által szeretett/szerethető módon  utóbbi talán leginkább az osztott tapasztalati rendszerek kapcsán jogos, hiszen ismét minden, a csapatban megtalálható pokémon tapasztalati pontban részesül a csaták során, így pedig elég könnyen szinten tartható a brigád, attól függetlenül, hogy mennyire aktív részesei a küzdelmeknek. És ez sajnos a gymleaderekre is igaz, ha ugyanis egy csatát sem hagyunk ki, és esetleg még grindelünk is, bőven 10 szinttel előttük járunk, mire sor kerül a velük esedékes csatára. Hasonló módon illethető a boxok elérésének módja is: bárhol, bármikor ki- és behelyezhetők oda a pokémonok, így két nehezebb csata között is újra lehet rendezni a sorokat, ehhez nem kell visszamenni egy településre.

A Shining Pearl/Brilliant Diamond nem feltétlenül a legméltóbb módja egy negyedévszázados születésnap megünneplésének (az remélhetőleg az Arceus lesz), de egy színvonalas, tartalmas remake, amely kiválóan beleillik az elmúlt évek csapásirányába. Forradalmi újítást, mély változást nem hoz, de pont, hogy ezt nem vártuk tőle, csak azt, hogy méltó mód térhessünk vissza a Sinnoh régióba. Ezt pedig fényesen és brilliánsan is megkaptuk!