Mi történt a hat év alatt?
Kezdjük a legelején! A játék egy istenszimulátor, amely során egy gőgös és hatalomvágyó sámán és az ő népének irányítását vehetjük a kezünkbe. Az indítás után egy rövid videót tekinthetünk meg, ennek végén rögtön a főmenübe érkezünk, mely mai szemmel is impozáns, a fény/árnyék effekt igen hatásos -- a zene pedig egészen rendkívüli; volt, amikor csak azért töltöttem be a játékot, hogy ezt a nyugtató dallamot meghallgassam. Szerencsénkre a játék során is hasonlóakkal találkozunk, de ezekről majd később.
1998-ban már tartott a „csináljunk egy kezdőrészt” trend, így ez az epizód is, bár a harmadiknak számít a sorban, mégis az első kettő előzménye. Itt már nem egy istent irányítunk, hanem végigmehetünk az istenné válás folyamatán. Sajnos a sztori ennyiben ki is merül: a játék teljesen lineáris, bár néhol lehetőségünk van választani a pályák között, de a végső győzelemhez mindenképpen be kell fejeznünk mind a 25 etapot -- ami valójában csak 24. Az utolsó pálya legyen meglepetés. Mégiscsak lenne fordulat? Inkább nem árulom el, próbáljátok ki magatok!
Aki új még a műfajban, annak mindenképpen ajánlott a tutorial végigjátszása, mert hasznos információkkal szolgál. Ha ezen is túl vagyunk, elkezdhetjük kalandjainkat. Egy izgalmas és látványos intro indít el minket utunkon, és egyúttal tájékoztat minket arról, hogy a többi nép (a zöld matak, a sárga chumara és a vörös dakini) nem fog pezsgőt bontani nagyravágyó tervünk hallatán. Elérkezett hát a háború ideje.
Miből lesz a cserebogár?
Ami már az első pályán szembetűnő, az a grafika, amely mai szemmel nézve is teljesen elfogadható. Ez a széria első olyan darabja, amely 3D-s megjelenítést kapott, egyedül embereink maradtak kétdimenziós kartonpapír-kivágások, de ez semmit sem ront a hangulaton. A már korábban említett zenei aláfestésről Mark Knight gondoskodik (többek között ő volt a Dungeon Keeper II komponistája is). A készítők mindenre gondoltak: amíg városunk építésével és seregünk felállításával foglalatoskodunk, addig a zene is nyugtató, halk, de amint valahol a bolygón harc kezdődik, azonnal felpörög és megváltozik, így ez is jelzi, hogy megtámadtak minket. A játék ezen része talán a legerősebb, számomra felülmúlja még a grafikát és a játékélményt is -- ez az, amit bármikor és bárhol hajlandóak vagyunk újra és újra meghallgatni.
Az eddigieket összevetve tehát van 25 pályánk, egy lineáris sztorink, és egy ma már azért némileg elavult grafikánk, kevés átvezető animációval. A népek között sincs ordító különbség, kissé eltér az építészeti stílusuk, de alapvetően ugyanazt tudják, mint mi. Akkor mégis miért a magas összpontszám? Ha ez nem egy teszt lenne, akkor azt írnám, hogy vegyétek meg és próbáljátok ki, de mivel az, így kénytelen leszek még koptatni az ujjaimat a billentyűzeten. Szóval csapjunk a lovak közé!
Égszakadás, földindulás
A pályák mindegyike egyedi, nem fogunk két ugyanolyat találni, textúrahibát sem tapasztaltam, a zenétől teljesen át fogunk szellemülni. Minden pálya elején a kamera átrepül az ellenség faluja és a fontos a stratégiai helyszínek (tudáspiramisok, totemek stb.) felett, érdemes tehát alaposan áttanulmányozni ezt, ugyanakkor kapunk egy levelet is (nem ez lesz az első, ezek által informálódunk a körülöttünk lévő világ dolgairól), melyből megtudhatjuk, hogy mi az aktuális feladatunk és azt hogyan érhetjük el. Ezen felül van még kétféle kameranézet. Az egyik az űrből mutatja az adott bolygót, ezáltal jobban átláthatóvá válik a világ, nagyobb tér kerül a látószögünkbe, így kedvünkre nézelődhetünk, bár más lehetőségünk itt nincs. A másik a normál 3D-s nézet, amit az RTS-ekből megszokhattunk; a kamera forgatható, zoomolható, teljesen rendben van tehát a dolog. (A kettő között egyébként az Enter billentyűvel válthatunk.)
Már korábban említettem, hogy célunk minden esetben az ellenség megsemmisítése. Ez igen egyszerűnek és egysíkúnak hangzik, de szinte minden pályán más taktikát kell alkalmazni, illetve a gép mindig rendelkezik valamiféle előnnyel, amelyet megpróbál kihasználni, így hát unatkozni nem fogunk, és a figyelmünk sem lankadhat. Gépi ellenfelünk a játék vége felé már igen kellemetlen meglepetéseket képes okozni, ahogy egyre több és több varázslat birtokába kerül. A pályák ugyanis a mágiák által teljesen átrendezhetőek; felégethetjük a fákat, az erózió bűbájjal hegyoldalakat bonthatunk le, a környezet tehát kedvünkre formálható, amiért szintén jár egy piros pont a fejlesztőknek.
Kell egy háááázz, lenn az óceán partján
Valamiből persze falut is kell építenünk, ehhez fára és dolgozó emberekre lesz szükségünk. Előbbit a pályáról szerezhetünk (másféle építőanyag nem is létezik), egy kifejlett és kitermelt fa (amely egyébként idővel újra kinő) négy deszkát jelent településünk számára. Többféle épületet húzhatunk fel, így például kunyhót (itt születnek derék parasztjaink és nem mellesleg a varázslatok töltődéséhez szükséges manát is itt termelik), papneveldét (ők képesek átkonvertálni az ellenség embereit a mi oldalunkra és immúnisak az ellenség papjaival szemben), illetve kiképzőbázist a harcosok, a tűzharcosok (ők az „íjászaink”) és a kémek (akik beszivárognak az ellenség falujába és ott szabotálhatnak épületeket) számára. Ezenkívül kétféle szállítóeszköz is van népünk repertoárjában, a hajó és... nos, a másikat nem akarom lelőni. Hasonlóval ritkán találkozni más játékokban: igazi kuriózum, mely nélkül a későbbiekben nem is igazán fogunk támadni indulni. Két további épület az őrtorony, mely által megnövelhető embereink hatótávolsága (értsd: a papok messzebbről tudják az igét hirdetni, a harcosok messzebbről kiszúrják az ellent, akárcsak a kémek az ellenséges spionokat és a láthatatlan harcosokat), illetve az őrtűz, amely köré odagyűlnek dicső embereink és táncolnak, amíg az ellenség meg nem zavarja őket ebben, mert akkor kitör a balhé...
Ezt még Harry Potter is megirigyelné...
Multiban is erős
A játék multiplayer móddal is meg van áldva, ahol még több varázslatot találunk, mint az egyéni játékban. Miután az EA már leállította a szervereket, pár lelkes rajongó kezébe vette a dolgot, így született meg az ingyenes Populous Reincarnated és a Populous Resurrection kliens. Aki tehát multizni szeretne, érdemes kipróbálnia valamelyiket, de a játék ezek nélkül, helyi hálózaton játszva is tökéletes szórakozást nyújt.
A játék leglátványosabb és legizgalmasabb részét kétségkívül a varázslatok jelentik. Összesen 16 állandó található belőlük, ezen felül néhány pályán szert tehetünk különleges mágiákra is, amelyeket limitált számban alkalmazhatunk. A kedvencem az armageddon, ezt használva egy aréna „nő ki” a földből, ahova a bolygó összes lakója átteleportálódik, hogy aztán egy végső csatában vívja ki a győzelmet. Rendkívül látványos és soha nem szabad megengedni, hogy a gép kezébe kerüljön, mert akkor valószínűleg veszíteni fogunk.
Csak sámánunk képes varázslatok formájában szórni az ellenségre az áldást, így rá nagyon kell vigyáznunk. A leggyakrabban a villámot fogjuk használni, mivel egy ügyes találattal azonnal megsemmisíthetjük az ellenség sámánját, aminek hála manájának egyharmada a miénk lesz. Találhatunk még repertoárunkban tűzlabdát, ami a legalapvetőbb varázslat, darazsakat (szétkuszálhatjuk vele az ellenséges formációkat, érdemes nagy seregek ellen bevetni), mocsarat, mely összesen nyolc embert képes „elszállásolni” (sajnos a mieinket is). Van aztán tűzeső, vulkán, erózió, földrengés is, ezek mind igen látványos és pusztító jelenségek, melyeket nem véletlenül fogunk csak a játék végén megszerezni. A defenzívebb szellemű játékosok is örülhetnek, mivel védővarázslatok is vannak, melyek megóvják embereinket a varázslatoktól és tűzlabdáktól. Van, amelyik láthatatlanná tesz, van, amelyik az ellenség embereit állítja át hozzánk egy kis időre; ez különösen érdekes tud lenni, amikor a támadósereg közé lövünk 2-3 ilyen varázslatot és végignézzük, ahogy egymást lekaszabolják. Egy másik rendkívül fontos varázslattal a bolygón található vadembereket téríthetjük meg és állíthatjuk őket az igaz hit, azaz a mi oldalunkra. Minden varázslat rendelkezik egy hatótávolsággal, mely a domborzati viszonyoktól is függ: minél magasabban van sámánunk, annál távolabbra képes támadni; érdemes ezért az őrtornyokat eleve dombokra építeni, mert így gyakran óriási területet fedhetünk le, és varázslatainkkal akár meg is felezhetjük az ellenség támadóerőit.
Varázslatokat egyébként többféle módon szerezhetünk. A legfontosabb a csak a sámán által használható tudáspiramis, ebben egyébként új épületekhez is hozzájuthatunk, melyek aztán mindig elérhetők lesznek. Vannak aztán bólogató kőfejek, amelyektől csak pár darab varázslatot kapunk „kölcsönbe” (érdemes megszerezni őket, mert gyakran igen pusztítóak) és totemek, melyek főleg a terepen formáznak egy keveset; utóbbira legjobb példa a hatodik pálya, amikor is egy totemnek imádkozva megjelenik egy híd, amely összeköti a két ellenséges nép közötti szárazföldet, ezáltal tehermentesítve minket a gép folyamatos támadásai alól.
Háború esetére
Ha kedved támad hozzá...
A játék megvásárolható a GOG.com webáruházában, ráadásul Windows XP, illetve 32- és 64-bites Vista és Windows 7 alá „idomítva”.
Az egységekről korábban már ejtettem szót. Érdemes mindig nagy népesség kialakítására törekednünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tizedik pálya után hasznos minimum 50 parasztot tartani, mert csak ők képesek „szaporodni” és manát termelni, a többi kasztba tartozó egység nem. A harcosok akár 3-4 paraszttal is elbánnak egyszerre, így fontos, hogy ők képezzék seregünk alapját. A papokból elegendő a harcosok harmada, a tűzharcosokból viszont érdemes a harcosok létszámával megegyező (vagy kétharmadnyi) számút magunkkal vinni, mivel találataikkal minden egységet a levegőbe repítenek, így kivonva őket egy kis időre a forgalomból. Bevallom, kémeket nem igazán alkalmaztam: kis létszámban beküldhetjük őket az ellenség falujába, ezáltal lassítják az ellen fejlődését, illetve megbontják a védelmét támadás előtt, de ezeket leszámítva nem sok hasznuk van.
A legfontosabb egységünk természetesen a sámánunk lesz, mivel, ahogy említettem, csak ő tud varázsolni, ezáltal ő képes a legnagyobb pusztításra. Minden egyes támadáskor és a támadások visszaverésekor érdemes tehát kiiktatni az ellenség hasonló karakterét, hogy később ne okozzon annyi gondot. Az elsődleges sámánölőnk egyébként biztosan a villám lesz, így a legalapvetőbb varázslatainknak és a játék legelején megszerezhető varázslatoknak is lesz haszna még a játék végén is. Amennyiben saját sámánunk elhalálozik, akkor sincs nagy gond, mivel pár perc elteltével újraéled, de azért jó, ha mindig van védelem körülötte; ezt a G billentyű megnyomásával legegyszerűbb elérni, ilyenkor az éppen kijelölt emberek körülállják és bárkit megtámadnak, aki a közelébe merészkedik.
Fontos megjegyezni, hogy egyetlen egység sem tud úszni, tehát ha vízbe esnek, azonnal elhaláloznak; szűk szorosoknál érdemes emiatt a gép közé lőni egy tűzlabdát és mosolyogni, hogy serege fele odalett... A játék irányítása egyébként pofonegyszerű, a baloldalt elhelyezett panelen jelölhetjük ki embereinket, a CTRL lenyomásával ötösével, a SHIFT használata mellett pedig egyszerre mindet. Külön panel van az épületeknek, a varázslatoknak és az embereknek, utóbbi leginkább a Dungeon Keeperhez hasonlítható (micsoda véletlen), itt megnézhetjük, hogy hány emberünk dolgozik és hány van járműben, esetleg hányan pihennek éppen.
Summa sámánum
Összességében elmondható, hogy a Populous: The Beginning a korábbi részekkel együtt korszakalkotónak számít, hiszen ez a játék az összes „istenszimulátor” atyja. Aki szerette a Black and White-ot, annak ez is tetszeni fog. Érezhető, hogy a készítők mindenre odafigyeltek, számtalan kényelmi funkció kapott helyet benne, melyek leegyszerűsítik a játékmenetet. Nem véletlen, hogy számtalan „Év játéka” díjat bezsebelt megjelenésekor, és egy grafikai felújítás után még ma is megállná a helyét a játékpiacon.
