A megboldogult PyroStudios leginkább a Commandos-játékokról ismert (ebből készül ám az új rész is!), aminek második részével annak idején hónapokat töltöttem el, szóval eléggé felcsillant a szemem, mikor a Kalypso Media bejelentette, hogy megszerezték a jogokat, és mind a Commandos 2, mind a Praetorians kap egy-egy HD Remaster kiadást.

Ezek a gallok kevésbé viccesek

A Praetorians már 2003-ban sem titkolta, hogy az Age of Empires babérjaira tör, noha a gazdasági részt egy az egyben kigyomlálták belőle, és főként csak a harcokra helyezték a hangsúlyt. Ezzel a lépéssel rögtön megnyerték maguknak azokat a játékosokat, akik nem szerettek a nyersanyag-menedzsmenttel pepecselni, és a minél jobb stratégia kigondolása, megtervezése és kivitelezése volt a fő szempontjuk. Szerencsére a HD Remaster semmit sem változtatott az alapokon, a legszembetűnőbb újítások csupán a grafika és a multiplayer tekintetében érhetőek tetten – de ezekről majd később.

Kampányunk az ókori Európa vértől ázott földjein játszódik, ahol Julius Caesar próbál győzedelmeskedni a barbár gall hordák felett, a kialakult káoszt pedig az egyre erősödő egyiptomi seregek szeretnék a saját javukra fordítani. Így három játszható népcsoportot kapunk, ami elsőre kissé kevésnek tűnhet (legalábbis az AoE 1-2 kiegészítőkkel felhúzott népeihez képest biztosan), de legalább a valós történelmi csaták visszaidézése jól sikerült. A 4 kötelező tutorial pálya mellett 20 főküldetés vár bennünket, Kr. e. 59-től egészen Kr. e. 45-ig számítva, a Mundai csatával bezárólag.

Az eltérő népcsoportok eltérő stratégiát igényelnek, ezért jól meg kell fontolnunk, hogy kikkel milyen módon teljesítünk egy-egy küldetést, hiszen amíg mondjuk egy római légió együtt, egységesen jelent jókora veszélyt, addig a gallok lesből támadva, az ellenséget bekerítve győzedelmeskednek igazán (őket az erdőbe is bezavarhatjuk elbújni). Feladatunk minden misszióban az ellenség leverése, amihez érdemes minél nagyobb sereget előállítanunk a sok-sok katona kitermelésével. Ezt falvakban tehetjük meg, amihez előbb el kell foglalnunk azokat, majd odaküldeni egy parancsnokot, aki felügyeli az egészet. Ha pedig végre megvan az ütőképes brigád, akkor indulhatunk hadakozni!

Szerencsére a Praetorians ebben a tekintetben kiemelkedően jól teljesít, hiszen a letisztult, átlátható kezelőfelülete legalább annyira élvezetes a harc során, mint a kihasználható környezeti adottságok jelenléte. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy a terepviszonyoknak igenis fokozott szerepük van egy ütközetben, az íjászainkat például minden esetben érdemes a magaslatokra küldeni, mert onnan könnyebben nyilazzák le az ellenséget. Előre küldhetünk úgynevezett „scoutokat”, azaz kvázi felderítőket, akiknek egy-egy állat is besegít: a farkas kiszagolja az erdőben megbújó katonákat, míg a sólyom lazán beláthatóvá teszi szinte az egész térképet. Harc közben lehetőségünk van speciális képességeket is alkalmazni, ám ezeket szerencsére egységeink a legtöbb esetben maguktól is igénybe veszik, nem kell mindenkire egyenként odafigyelnünk – a formációkra és az ostromokra viszont annál inkább! Utóbbiak a játék legnehezebb szakaszai, ahol a megfelelő taktika kulcsfontosságú.

A látvány már 2003-ban is szépnek számított (főleg a víz-effekt és a dinamikus kamera), de most még többet csiszoltak rajta, köszönhetően az Unreal Engine-nek. A multiplayer is át lett dolgozva, sokkal hamarabb találni szervert, mint annak idején és azok jóval stabilabbak is. Bugok elvétve akadnak (nekem egy rögtön az első tutorial pályán előjött), illetve sajnálatos, hogy az anno modokkal megtámogatott hat közül itt csak az alapfelállás, azaz a három választható nép kapott helyet. Ettől függetlenül én nem tudok haragudni a Praetoriansre, mert pontosan olyan élményt nyújt még manapság is, mint 2003-ban, mikor párhuzamosan toltuk az AoE mellett. Nincs Civilization-féle bonyolultabb gazdaság- és nyersanyag-menedzsment, a játékmenet a stratégia kidolgozásában és az összecsapásokban jeleskedik igazán, pont, mint a Total War-szériánál.

Persze mondhatnánk, hogy az idő elhaladt felette, de ami az ezredforduló elején is jónak számított, az most sem veszített sokat egykori fényéből. Hatványozottan igaz ez a Praetoriansre, melynek látványos csatáit immár a jelen kor technikai igényeihez igazítottan élvezhetjük. Kérdés azonban, hogy az anno az alapjátékot szépen megtoló modok nélkül meddig fog kitartani a dicsőség – de ezt már a közösségre kell bíznunk.