Gyorsan lelőjük a poént: sajnos nem. A Konami a PES indulásától, 2001-től kezdve mindig is a lassú építkezést és a lehető legjobb játékélményt – vagyis a szimulációt – helyezte előtérbe, azt, hogy a virtuális foci minél inkább hasonlítson a valódira. A tökéletességre való törekvés közben azonban megfeledkezett bizonyos dolgokról, például a licencekről, és bár az elmúlt években javult a helyzet, elég kiábrándító érzés az, amikor a London Northszal kell rúgnunk a bőrgolyót.

Repül a labda, ki tudja, hol áll meg…

Az egyik leginkább fájó veszteség, hogy a Konami elvesztette a 2008 óta birtokolt UEFA Bajnokok Ligája jogait, ugyanakkor van többek között belga Jupiler Pro Liga, dán Szuperliga, a licencelt csapatok száma pedig 15-ről 18-ra emelkedett. Hurrá, mondhatjuk, hogy ez fejlődés. Az évek óta változatlan menü is változott, sajnos nem előnyére, viszont ugyanazokat a lehetőségeket tartalmazza, amiket már megszoktunk. Egyből belerúghatunk a labdába, vannak online és offline játékmódok, mint például sokak kedvence, a My Club és a Become a Legend. Na, de milyen érzés pályára lépni?

Ugyanolyan nagyszerű, mint eddig! Nem fogunk gyorsan elérni az ellenfél kapujáig, hogy egy meccsen öt gólt szerezzünk, keményen meg kell dolgozni a sikerért, azért, hogy a labdát egyáltalán megtartsuk magunknál. Fontos, hogy megfelelő stratégiával rendelkezzünk, fokozatosan építsünk fel egy olyan helyzetet, aminek a végén a labda a hálóba kerül. A „Real Touch +” tehát maradt, sőt fejlődött, ahogy a játékosok és a labda fizikája is. Előbbieknél ez elsősorban az animációkban figyelhető meg, utóbbi pedig még jobb lett. A meccsek dinamikája nagyon jó, még egy barátságos meccsen is érezhető az, hogy a játékosok szinte vért izzadnak, hogy sikert érjenek el. Egy-egy mellel történő levétel, egy dupla keresztpasszal összehozott kapura törés után szinte extázisban fogjuk ünnepelni a gólt, éppen úgy, ahogy a virtuális játékosok is. Ehhez persze gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás kell, addig nem is érdemes online pályára lépni, amíg nem győztünk egy nem számon tartott meccsen.

Ez pedig nagyon fontos, hiszen az online módokban az a cél, hogy a legjobbak legjobbjai legyünk: a program minden sikerünket és persze bukásunkat feljegyzi. Nem egyszerű futballistának lenni, az biztos. Viszont nagyon jó, mert a PES 2019 tálalása egyszerűen remek, a grafika szép (a bevilágítás sokat javult), a licencelt csapatok játékosai felismerhetők, a hangok jók, a kommentátorok pedig ugyanazok, mint az előző években: Jim Beglint és Peter Druryt már nyugdíjba küldhetné a Konami.

Győzelem? Majdnem…

A PES mindig is alulmaradt a nagy riválissal, a FIFA-sorozattal szemben, és ez idén sincs másképp. Úgy tűnik, hogy a Konaminak nem is célja az aranyérem megszerzése: a Pro Evolution Soccernek megvan a maga fanatikus rajongóbázisa, és aki ide tartozik, az annak örül, ha tudatos építkezéssel tud kapura törni. Ez valakinek elég, másoknak nem, mi már tavaly is azt mondtuk, hogy ideje lenne valamilyen radikális változásnak. Ezt idén még mindig nem kaptuk meg, emiatt pedig a PES végső értékelése nem lehet magasabb, mint tavaly, noha fociélmény szempontjából a PES Productions/Konami alkotása még mindig a legjobb. Ez így volt, és valószínűleg a jövőben is így lesz.