A PulzAR az első olyan szoftver kézi Playstationünkre, mely valóban praktikus és profi módon használja ki a hátoldalon lévő kamerát, és vegyíti össze a hétköznapi (igaznak vélt?) valóságot a virtuális térrel. Ehhez szükségünk lesz néhány, egész pontosan hat AR (augmented reality) kártyára, melyeket egyszerű papírdarabka kiegészítőként kaptunk annak idején a konzol megvételekor: ha esetleg nem lennének már meg, letöltve és kinyomtatva bármikor újakat is gyárthatunk. A Pulzar, ellentétben a borzasztó gyenge Reality Fightersszel, nemcsak afféle techdemóként, egyetlen ütőkártyaként elegyíti Vitánk képernyőjét a valósággal: itt valóban élvezetes, gondolkodtató játékélményt kapunk a valóságok összemosódása mellé. A félrevezető külső ellenére itt bizony egy kőkemény logikai program vár ránk, ahol kicsit a klasszikus asztali társasjátékok ízét is szánkban érezhetjük, mivel az említett kártyákat folyamatosan rakosgatnunk kell a hátsó kamera által befogott játéktéren. Ezek jelzik ugyanis a mindent ütő lézerfegyverünk kiinduló forrását, az eltalálandó célpontot, valamint a sikeres küldetések érdekében lehelyezendő tükröket, szétosztókat, színváltókat.

Célunk egyszerű: aktiválnunk kell az elhárító rendszert, melyhez a lézerenergiát a kilövő állomásra kell juttatnunk. Ehhez mindösszesen a fenti elemeket helyezgethetjük a nekik kijelölt terepen belül, valamint ezek analóg karral történő forgatására van csupán lehetőségünk. Mindez pofonegyszerűen hangzik, ám jó eséllyel már a tizedik pálya körül alaposan vakarni fogjuk a fejünket, főleg ha maximalista módon az elszórt bónuszcsillagokat is össze szeretnénk szedni. Hogy életünk ne legyen egyszerű, mindez időre megy, az aszteroidák pár percen belül mindig megsemmisítik bolygónkat, ha nem cselekszünk időben.

A grafikus design megvalósítása egyszerű, de hangulatos, technikailag azonban nem egy látványos programról van szó, még ha roppant megkapó is, hogy Vitánkat az ég fele fordítva valóban látni fogjuk a csillagokat és a felénk száguldó meteorokat. Pár óra alatt végigvihető, ami nagyon korrekt hatdolláros árhoz képest, viszont ebben a stílusban még rengeteg potenciál maradt.